Tumor jele is lehet, ha ilyen a nyelved

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Azoknak, akiknek esze ágában sincs a nyelvét nézegetni nap mint nap, hasznos tudni, hogy egyébként ez a ritkán szemügyre vett szervünk igenis sok információt hordoz az egészségünkről. Legyen szó az alakjáról, a színéről, a nedvességéről vagy épp a nyelvet borító lepedékről, megannyi állapot olvasható ki belőle.

Már a szüleinktől is azt hallottuk, milyen fontos a fogmosás, de ami azt illeti, a szájhigiéniához a nyelv tisztítása is hozzátartozik. Noha sokak másképp gondolják, dr. László Gabriella fogszakorvos szerint a fogápolás mellett ugyanolyan fontos a nyelvünkről való gondoskodás is.

Betegségekről árulkodik a nyelv

A szakember szerint a nyelvünket nem elsősorban a szépsége miatt kell karban tartanunk, hanem legfőképp azért, mert az egészségünk állapotának vizsgálatakor is nagy a szerepe. A kínai orvoslásban már évezredek óta alkalmazott nyelvdiagnosztika ugyanis képes felismerni a betegségeket a korai szakaszukban, miután e szervünkről tényleg minden hasznos információ leolvasható – csak tudni kell értelmezni. 

A nyelv állapota sok mindent elárul az egészségünkről, így a betegségekről is
Fotó: webphotographeer / Getty Images Hungary

Ebben segít a nyelvdiagnosztika

Hasznos tudni, hogy a nyelvdiagnosztika egyfelől a nyelvtest változásait, másfelől viszont a nyelvet borító lepedéket vizsgálja. Fontos hozzá az, hogy milyen a nyelvtest formája, a színe, ahogyan az is lényeges információt hordoz, hogy hogyan mozog.

Idézőjel ikon

Ezek mind a szervek általános állapotáról adnak tájékoztatást, a lepedék színe és állaga pedig a betegségekre utaló folyamatokról árulkodik.

Ahogyan a talpreflexológiás pontoknak, úgy a nyelv bizonyos részeinek is megvannak a szervi megfelelői. A nyelv a szívvel áll a legszorosabb kapcsolatban, így a szánkban azonnal látható a változás, ha testünk motorjának megváltozik az energetikája. A keleti szemlélet szerint a nyelv testünk meridiánrendszerén keresztül áll összeköttetésben a szerveinkkel.

Ennek alapján a nyelvcsúcs a szív és a tüdő, a középső része az emésztés, a nyelvtő a vesék tükre, míg a nyelvszélek a máj és az epe állapotáról árulkodnak. 

Ilyen, ha egészséges

„Az egészséges nyelv szabályos formájú, fényes rózsaszín, barázdált felületén vékony filmréteggel – sorolja dr. László Gabriella, hozzátéve: a vitalitással teli, fiatal test „nyelve” jobbára puha és fényes, amely az évek során veszít csupán a rugalmasságából. A szakember azt tanácsolja, ha bármilyen szokatlan változást is tapasztalunk a szánkban, fontos szakemberhez fordulnunk.

De lássuk, hogy mik a különös ismertetőjelek!

Az egészséges nyelv fényes rózsaszín
Fotó: Artfoliophoto / Getty Images Hungary

Betegségről árulkodó jelek

Noha a köznyelvben csak térképnyelvként ismert kerek, ovális, sokszor határozatlan alakú vörös foltok oka máig nem tisztázott, szájüregünk szerve megannyi egészségügyi kihívásra hívhatja fel a figyelmet.

Idézőjel ikon

Ha a nyelv fáj, ég és vörös, az nyelvgyulladás oka lehet, de A-, B és C-vitamin hiánya miatt, valamint fogsort viselőknél is jelentkezhet.

Bár a hétköznapokban ritkábban hallani róla, a krónikus nyelvgyulladás attól még létezik a vérszegénység egyik formájában, az anaemia perniciosában, de ugyanúgy okozhatja a vas-, a B2- és a B6-vitamin hiánya, mint ahogyan a gyakran csak szem- és szájszárazságként emlegetett Sjögren-szindróma. Tartós antibiotikum-kezelés következményeként az egyébként a szájban természetes módon megtalálható gombák is elszaporodhatnak, ami határozottabb lepedékként mutatkozhat meg a nyelven.

Ugyanilyen formában jelenhet meg a szájüregben a dohányzás és a cukorbetegség is.

Ugyancsak antibiotikum okozhat fekete szőrnyelvet is, utóbbiért egyébként a rossz szájhigiénia is felelőssé tehető. A nyelv ödémája gyógyszerallergia tünete is lehet, a nyelven előforduló, jól körülhatárolt, úgynevezett necroticus sárgásszürke, kráterszerű fekély pedig Streptococcus-fertőzés mellett tuberkulózisról, szifiliszről, diftériáról, skarlátról, de akár nyelvrákról is árulkodhat. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a megváltozott színű, mozgásában korlátozott, érzékeny, száraz, sima felszínű, fehér lerakódásokkal és duzzanattal mutatkozó nyelvet sem, amely akár tumort is jelezhet.

Idézőjel ikon

A gyermekeknél előforduló elváltozások közül az egyik legismertebb a szájpenésznek nevezett stomatitis aphtosa, vagy a skarlát egyik tüneteként jelentkező málnanyelv is.

Ami pedig a különböző színű és vastagságú, nyelven található bevonatot, a lepedéket illeti, több baj megmondója is lehet: színéből, állagából és mennyiségéből kiolvashatók ugyanis a felső légúti és tüdőbetegségek, a lázas állapot, a bél- és májbetegségek, de az is látható, ha tulajdonosa dohányzik. Hasznos azonban azt is tudni, hogy a lepedékes nyelv a csökkent nyálelválasztást is követheti.

Ha érdekel, hogy milyen új trükköt lehet bevetni szájszag ellen, ajánljuk figyelmedbe az erről szóló cikkünket.

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.