Magyarok tömegét érintő betegség válhat visszafordíthatóvá

Olvasási idő kb. 3 perc

Vagy egy betegség, egy állapot, ami annyira kellemetlen, annyira szembetűnő, hogy aki csak teheti, igyekszik menekülni tőle. Ez pedig nem más, mint a fogak elvesztése, amely a magyarokat sem kíméli.

A fogvesztés világszerte több millió ember életét befolyásolja. Legyen szó a rettegett fogszuvasodásról, megy tömegeket érint, balesetről vagy genetikai okokból eredő hiányosságokról, a megoldás eddig legtöbbször mesterséges pótlásokban, koronákban vagy implantátumokban rejlett. Azonban egy új, tudományos áttörés lehetőséget ad arra, hogy a jövőben a saját testünk képes újranöveszteni az elveszett fogakat. 

Visszafordítható lehet a betegség 

Az ember élete során két sor fogat használ: tejfogakakat és a végleges fogakat. Azonban egy harmadik „sor” fog, az úgynevezett „harmadik dentíció”, vagyis a fogképződés is jelen van a testünkben, de az evolúció során elveszítette funkcióját, egyszerűen nem volt rá szükségünk.  

Ha a fogakban hiba van, pláne, ha hiányzik, azt vesszük észre elsőnek
Fotó: Flashpop / Getty Images Hungary

A tudósok azonban úgy gondolják, ez a funkció újra aktiválható, ehhez pedig már az eszköz is a rendelkezésünkre áll! 

USAG-1 – a tömegek megmentője 

A kutatók felfedezték, hogy egy USAG-1 nevű fehérje gátoljaa fogak fejlődését. Ennek az anyagnak a feladata a fogfejlődés szabályozása: lényegében gátolja vagy fékezi a fogak növekedését azáltal, hogy visszafogja bizonyos fejlődési jelátviteli útvonalakat, mint például a BMP és a Wnt útvonalakat. Ezek az útvonalak fontosak a fogkezdemények kialakulásához és növekedéséhez, emellett beleszólnak a csontfejlődésbe is.

Idézőjel ikon

A kutatók kifejlesztettek egy antitestet, amely blokkolja az USAG-1 fehérjét. Ezáltal lehetővé válik a fent említett jelútvonalak aktiválása, vagyis az addig blokkolt, meglévő fogcsírák újra fejlődni kezdenek.

Az állatkísérletek során az antitest alkalmazása új fogak növekedését eredményezte, erősebb mellékhatások nélkül. Külön jó hír, hogy a csontszövetekre a terápia nem fejtett ki érzékelhető, jelentős hatást. 

Klinikai tesztek 

Japán kutatók 2024 szeptemberében indították el az első emberi klinikai vizsgálatokat a Kyoto Egyetemi Kórházban. A vizsgálatok célja, hogy felmérjék az anti-USAG-1 terápia biztonságosságát és hatékonyságát embereken is. Az első szakaszban 30-64 év közötti férfiak vettek részt, akik legalább egy fogukat elvesztették. A kezelés során intravénásan kapták meg az antitestet. 

Mindegy, hogy betegség vagy baleset miatt keressük, mi magyarok sem szeretünk fogorvoshoz járni
Fotó: Shutterstock

A következő szakaszban a kutatók gyermekeken végeznek vizsgálatokat, akik veleszületett foghiányban szenvednek. A cél az, hogy az anti-USAG-1 terápia segítségével serkentsék a fogak fejlődését ezeknél a betegeknél is. Ezzel egy újabb, jelentős mérföldkőhöz érkezhetünk, hiszen itt egy alapvetően genetikai eredetű betegség megoldásáról van szó, mely állatkísérletekben már működőképesnek bizonyult. 

Így már nem kellene félni a fogorvostól  

A hagyományos fogpótlások, mint a koronák és implantátumok, bár funkcionálisan pótolják a hiányzó fogakat, nem képesek teljes mértékben visszaadni a természetes fogak érzését és funkcióját. Arról nem is beszélve, hogy elkészítésük az az egészséges fogak csiszolásával járhat, illetve az implantátumok behelyezése is fájdalmas, hosszadalmas folyamat. Mindkét megoldás számos mellékhatással járhat, sőt, sokszor csak ideiglenesen, néhány évig oldják meg a gondot, mivel a fellépő mellékhatások miatt további beavatkozások válnak szükségessé. 

Az anti-USAG-1 terápia lehetőséget ad arra, hogy a saját testünk regenerálja az elveszett fogainkat, így elkerülhetjük az eddig alkalmazott invazív beavatkozásokat.  

A cél, hogy 2030-ra a kezelés rutinszerűen alkalmazható legyen a fogvesztés kezelésében. A kísérletek során sok esetben egyetlen antitestterápiás kezelés is elegendő volt az eredmények eléréséhez. A jövőben tehát a fog újranövesztéséhez egy antitestkezelésen kell részt majd venni.

Ha szívesen olvasnál még egy cikket a témában, akkor az is érdekelhet, hogy hogyan jelzi az ínyed a cukorbetegséget.

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.