Ezért leszel egyre fázósabb, ahogy öregszel

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gyerekek szervezetében sokkal több a barna zsír. Most azt is eláruljuk, hogy ez miért is jó.

Amikor az időjárásnak megfelelően kabátban és sapkában sétálok hazafelé, és elcsattog mellettem egy kis tini, kabát a kezében, hasa kint, sapka sehol, és már attól is kiráz a hideg, ha csak ránézek, az első, ami megfogalmazódik bennem: nem létezik, hogy nem fázik! Pedig emlékszem, hogy volt idő, amikor anyukám nekem magyarázott, hogy húzzak sapkát, meg sálat, én meg nem értettem, mi a csudának, hisz olyan jó idő van. Na igen, végül is én sem fáztam. És a négyévesem sem fázik, amikor fürdés után csupaszon óhajt fel-alá rohangálni, és úgy kell levadászni, hogy húzzon pizsamát. Mintha valami belső hőerőmű dolgozna benne, ami miatt nem hat rá a külső hőmérséklet. És nem is áll olyan messze ez a gondolat a valóságtól, ugyanis a kis tininek és a négyévesemnek van egy közös titkuk, ami nem más, mint a barna zsír. Szervezetünkben ugyanis kétféle zsírszövet fordul elő, fehér és barna, és elég nagy a különbség közöttük!

A zsír, amit jól ismerünk

A fehér (vagy sárga) zsírszövet fő feladata az energia raktározása, de részt vesz az étvágy szabályozásában is. Ez termeli a jóllakottság érzetéért felelős leptin nevű hormont, ami hatással van a hipotalamuszra, testünkben fokozódik általa az energiafelhasználás és az anyagcsere, de rengeteg egyéb hormonszerű anyag forrása még. Mechanikai védelmet is nyújt részünkre, és véd a hidegtől is, szóval kis mennyiségben kifejezetten hasznos lehet, de a túlzott jelenléte már korántsem olyan örvendetes.

A hasi zsírpárnákat fehér zsírszövet alkotja
Fotó: Cunaplus_M.Faba / Getty Images Hungary

Az elhízás sok betegség okozója lehet

Ha több kalóriát viszünk be a napi táplálkozás során, mint amennyit szervezetünk felhasznál, akkor a felesleg sem vész kárba, hisz a zsírsejtek tartalékolják ínségesebb időkre, ami néhány száz éve biztosan jól jött. Manapság a modern társadalmakban szerencsére nem jellemző, hogy nem áll rendelkezésre elegendő élelmiszer, sőt, a sok feldolgozott alapanyag miatt inkább arra kell figyelnünk, hogy ne vigyük túlzásba a kalóriamennyiséget. Olyan sok élelmiszer áll rendelkezésre, hogy gyakran akár a kukába is kerül, vagy olyankor is eszünk, csak az íze miatt, amikor már igazából nem is vagyunk éhesek. Így könnyen telítődnek energiaraktáraink, ami a hasunkon, csípőnkön, combunkon vagy szépen egyenletesen elosztva az egész testünkön meg is mutatkozik.

Így ami régen hasznos volt, és megmenthette akár az életünket is, az mára inkább veszélyforrássá alakult,

hisz az elhízás számos betegség kockázatát jelentősen növeli. Idetartozik a cukorbetegség, valamint különféle szív- és érrendszeri, keringési megbetegedések. 

A csecsemők testében sokkal több a barna zsír, de még így is ajánlott melegen öltöztetni őket
Fotó: ideabug / Getty Images Hungary

A barna zsír más

A barna zsír, aminek amúgy tényleg barna a színe, sokkal kisebb mennyiségben van jelen. Leginkább a lapockák, a gerinc és a vesék környékén találjuk. A barna zsírszövetet alkotó kisebb méretű, inkább szögletes sejtek szintén raktároznak energiát glikogén formájában, de emellett találunk bennük nagyszámú mitokondriumot is, ami az energia előállításában és annak elraktározásában szerepet játszó sejtszervecske. Ennek oka, hogy

a barna zsír elsődleges szerepe a hőtermelés, a test 37 Celsius-fokos belső hőmérsékletének fenntartása.

Azt a folyamatot, miközben energiát használva a cukor- és zsírmolekulákat lebontja és hőt termel, termogenezisnek nevezik. Ez a folyamat akkor indul el, amikor a barna zsírszövet hideg hatására aktiválódik, és egy speciális fehérje éri el, ami a mitokondriumokra hat. A hőtermelés során felmelegíti az erekben folyó vért, amiket körülölel, így az továbbítani tudja és az egész testet képes melegen tartani.

Fiatalok előnyben

csecsemők szervezetében lényegesen nagyobb arányban fordul elő. Az újszülötteknek nagy szükségük is van rá, hisz az anyaméhből, a folyamatos melegből az eddigiekhez képest sokkal hidegebb környezetbe kerülnek. Ráadásul a babáknak ez az egyetlen módszerük, hogy melegen tartsák magukat, mert csak hat hónapos koruk után fejlődik ki az a képességük, hogy az izmok gyors összehúzódásával, vagyis remegéssel is képesek legyenek erre. A kicsik testében még sok a barna zsírszövet, de felnőttkorban ez elkezd csökkenni. Ez magyarázatot adhat arra, hogy idősödve miért válunk egyre fázósabbá, amellett, hogy a keringési rendszer romlása is közrejátszhat benne.

Hajlamosak vagyunk saját hőérzetünk szerint öltöztetni a gyerekeket, pedig kevésbé fázósak
Fotó: JackF / Getty Images Hungary

Vizsgálják a barna zsírban rejlő lehetőségeket

Sokáig azt gondolták, hogy a felnőtteknél nincs is jelen, de 2009 óta tudják, hogy nem tűnik el teljesen. Folyamatosan végeznek kutatásokat, hogy jobban megértsék a működését, és módot találjanak rá, hogy növelni tudjuk felnőttként a barnazsír-állományunkat, mivel ez akár az elhízás elleni küzdelemben is segítségünkre lehet. Érdekes, hogy a vékonyabb alkatúak jellemzően nagyobb barnazsír-állománnyal rendelkeznek, mint a túlsúlyosak. Nemek tekintetében is van különbség, és itt a nők javára billen a mérleg nyelve, nekünk valamivel nagyobb tartalékaink vannak barna zsírból, ami meglepő, tekintve, hogy általában fázósabbak vagyunk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Jakab Viktória
Jakab Viktória
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.