A baktériumok is emlékeznek: ezért van jelentősége a jelenségnek

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tudósok nemrég felfedezték, hogy a baktériumok is képesek emlékezni. A felismerés mindenképpen forradalminak számít, ugyanis az emlékező mikrobák felfedezése óriási hatással lehet a bakteriális fertőzések kezelésére és megelőzésére, illetve segíthet a gyógyszer-rezisztencia leküzdésében is.

Az egysejtű organizmusoknak nem csupán emlékeik vannak, hanem arra is képesek, hogy azokat sokadíziglen továbbadják az utódaiknak.

Négy generáción át is öröklődhet a képesség

A baktériumok, annak ellenére, hogy nem rendelkeznek neuronokkal, idegrendszerrel és szinapszisokkal, vagyis olyan sejtkapcsolódásokkal, amelyek kémiai ingerületeket közvetítenek, képesek az emlékeket létrehozni – derült ki egy új kutatásból. Ráadásul ezeket az „emlékezéseket” legalább négy generáción keresztül átadhatják utódjaiknak.

Friss felfedezés, miszerint a baktériumok agy nélkül is képesek emlékezni, de a gyógyszeriparnak nagy hasznára válhat még ez a tudás
Fotó: Roger Harris/science Photo Libra / Getty Images Hungary

Így emlékeznek a baktériumok

Ez a folyamat nem azonos azzal, amikor az ember egy korábban megtapasztalt pillanatot emlékképként őriz magában. A baktériumoknak, miután nincs agyuk, nem jut eszébe semmilyen múltbeli esemény, nem tudnak nosztalgiázni, de képesek egyfajta memóriát létrehozni, vagyis emléket kialakítani. Ez azt jelenti, hogy az egysejtű organizmusok agy hiányában is tudnak információkat gyűjteni a környezetükből, és ha elég gyakran találkoztak az adott környezettel, akkor az ott szerzett információkat eltárolhatják, melyekhez később hozzáférhetnek, hogy a tapasztalataikat saját hasznukra fordítsák.

Vannak jó és káros baktériumok

A baktériumok és a vírusok a bennünket körülvevő környezetben mindenütt megtalálhatók. Éppúgy jelen vannak a testünkön, a levegőben, az elfogyasztott ételeken és azokon a felületeken is, melyeket megérintünk. Míg sok közülük viszonylag ártalmatlan, némelyik akár súlyos fertőzést és hosszan tartó betegséget is okozhat.

A vas lehet az emlékezés titka

A vizsgálat során a kutatók a szinte mindenhol jelen lévő baktériumot, az Escherichia coli modellszervezetet tanulmányozták, és azt találták, hogy az egysejtű organizmusok vasszintje által létrehozott potenciális memóriarendszer lehetővé teszi, hogy a baktériumok bizonyos viselkedésmódokra emlékezzenek, és ezek az emlékek egy korábban megtapasztalt ingerekre válaszul aktiválódhatnak. 

A baktériumok eltérő mennyiségű vasat tartalmaznak, ami nagyon fontos a sejtanyagcseréjük szempontjából. A kutatók megállapították, hogy azok a baktériumok, amelyeknél alacsonyabb volt az ásványi anyag szintje, rajokba rendeződve ügyesebben és összehangoltan tevékenykedtek, vagyis jobban tudtak egyetlen felületen összeállni, és egyetlen tömegként mozogni. Ám azok a baktériumok, amelyeknek a sejtjeiben több vasat találtak, inkább a helyükön maradtak. 

A kutatók rájöttek arra, hogy a baktériumok vasszintje felelős az egysejtűek emlékezetéért
Fotó: D-Keine / Getty Images Hungary

Ráadásul úgy tűnt, hogy az alacsony sejtszintű vassal rendelkező E. coli baktériumok a kezdeti rajzást követően még jobban tudtak rajzani, mint korábban, ami olyan volt, mintha emlékeztek volna arra, hogyan kell az adott helyzetben cselekedniük, viselkedniük. 

A kutatók azt is megfigyelték, hogy ezek a vasalapú emlékek négy generáción át is fennmaradtak, de a hetedikre már elvesztek.

A vasszint mesterséges manipulálása azonban lehetővé tette, hogy sokkal tovább megmaradjanak a baktériumok emlékei. A tudósok azt feltételezik, hogy a mikrobiális emlékek kialakulását éppen az alacsony vasszint eredményezi, melynek hatására elindul az összehangolt rajzás, lehetővé téve a baktériumok számára, hogy megkeressék a környezetükben lévő vasat. Ha azonban elérik a számukra ideális, vagyis magas vasszintet, kényelembe helyezik magukat, és egy helyben maradnak.

A felfedezés a gyógyszerek terén is hasznos lehet

Az orvoslásban számos előnye lehet annak a felfedezésnek, hogy egyes baktériumok vasalapú memóriával rendelkeznek. Az anyagon alapuló emlékezet hozzájárulhat például ahhoz, hogy az E. coli alkalmazkodni tudjon a rossz környezeti feltételekhez vagy az antibiotikumokhoz. Mindezek új megközelítést jelenthetnek a bakteriális fertőzések és az antibiotikumrezisztencia elleni küzdelemben. Ha érdekel, hogyan szabadulj meg otthon a baktériumoktól, ezt a cikkünket is olvasd el!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.