Az autizmussal kapcsolatos kutatások a betegségben szenvedők tömeges növekedése miatt folyamatosak. A kutatók legutóbbi vizsgálata alapján egy olyan összetett betegség is jelezheti a spektrumzavar jelenlétét, mely az érzékszervekre, főként az ízlelésre hat.
A szinesztézia szót hallva legtöbbünk számára a középiskolai irodalomórák és a verselemzések jutnak eszünkbe. A hangulati egyezéseken alapuló névátvitel azonban nem csak a romantika és a klasszikus modernség irodalmában használatos szakszó.
Lenyűgöző élményt nyújt, amikor valaki olyannyira érzékeny, hogy nemcsak képzeletben, de a valóságos érzékelés során is képes két jelenséget összekapcsolni, hangulatokhoz ízeket vagy színeket társítani. Éppen annyira gyötrő is lehet, amikor ugyanezek az emberek érzékelik és átélik mások fájdalmait. A legfrissebb kutatások szerint az autizmus egyes eseteiben komoly összefüggés van a képzettársítások és a betegség jelenléte között.
Amikor a sűrű csönd ropog
Léteznek mindennapi szinesztéziák is, amikor egy-egy fogalomhoz valójában oda nem illő jelzőt társítunk, legyen az egy keménykezű főnök vagy egy savanyú arckifejezés, a valódi, szinesztéziában érzékelő emberek számára azonban az egész világ érezhető, tapintható, hallható – úgy, ahogy senki más számára. Maga a szinesztézia egy neuropszichológiai jelenség.
A svéd Karolinska Intézet munkatársai a napokban különös kapcsolatra világítottak rá a szinesztéziára képes emberek és az autizmus között.
„Tanulmányunk azt sugallja, hogy a szinesztézia és az autizmus közötti kapcsolat genetikai okokban rejlik, melyek olyan nem szociális autista tulajdonságokhoz kapcsolódnak, mint például az észlelés megváltozása – összegezte a ScienceAlert magazinnak Mark Taylog pszichiátriai epidemiológus, a kutatócsoport vezetője. Az ezekre az eredményekre épülő jövőbeli tanulmányok megkísérelhetik azonosítani a gének bizonyos csoportjait, amelyek befolyásolják az autizmust, a szinesztéziát és az észlelést.”
A szinesztézia során egyes érzékszervi ingerek más érzékszervekre is hatást gyakorolnak, többek között fantomízeket vagy illatokat kiváltva. Ezek a másodlagos érzékelések általában egy-egy adott szó hatására jelennek meg.
A szinesztéziát érzékelők jelentős része nem tudja, hogy másként érzékel, mint a többi ember, számukra teljesen természetes, hogy a szavaknak íze, dallama, illata van. A legtöbben, akik tudatosak különleges képességüket illetően, már gyermekkorukban felismerik annak létét, és egyértelműen pozitív tulajdonságként gondolnak rá, mely segíti az emlékezőtehetséget is. Sokan a művészetekben kamatoztatják tudásukat, nem véletlen, hogy számtalan magyar költő versében olvashatunk furcsának tűnő érzékpárosításokat. Bár már az ókorban ismerték a jelenséget, csak a 21. században kezdték el kutatni.
A leggyakoribb az, amikor egyes számokhoz vagy számsorokhoz színek kapcsolódnak, ezt grafémának nevezik. Azok, akik a hangokhoz kapcsolnak színeket, akár eltérő árnyalatokat, telítettséget és fényeket is tapasztalhatnak. Vannak, akik a szavakat vagy számokat személyiségjegyekkel ruházzák fel tudattalanul, néhányan pedig érzik a szavak ízét is. Egyes kutatók az auralátást is egyfajta szinesztéziának tekintik.
S bár egy szín vagy hang is lehet zavaró, vagy éppen egy illat kellemetlen, van a szinesztéziának egy igazán fájdalmas formája is, az úgynevezett tükörérzékelés.
Aki erre képes, az szó szerint érzi egy másik ember fájdalmát.
A tükörneuronok aktivitásához kapcsolható jelenség a vizsgálatok alapján az autizmussal élőknél a társadalmi átlaghoz képest sokkal nagyobb arányban fordul elő.
A szinesztéziás érzékelés vizsgálata az agykutatási technológiák fejlődésével teljesedett ki az 1990-es éveket követően az fMRT- és az EEG-vizsgálatoknak köszönhetően. Richard Cytowic és kutatótársai, akik a csecsemők idegrendszerét kutatták, úgy vélik, a szinesztézia jelensége 3 hónapos korig mindenkiben jelen van, ugyanis ez az az időszak, amikor még megvannak azok az idegi kapcsolatok, amik összekapcsolják a különböző szenzoros rendszereket egymással. Az első negyedévet követően az emberek nagy részéből ezek eltűnnek, azonban úgy sejtik, létezik egy olyan gén, ami tovább élteti ezeket a kapcsolódásokat a szervezetben.
A jelenség ritka természete miatt nem lehet pontosan tudni, vajon hány embert érint a szinesztézia, ráadásul ikervizsgálatok során kiderült, hogy általában az ikerpár egyik fele képes csak a különös érzékelésre. A kutatók szerint egy a kétszázezerhez a szinesztéziások aránya, ám a művészek között rendkívül gyakori.
