Így jelzi tested az Alzheimer-kór közeledtét

Olvasási idő kb. 2 perc

Önmagától furcsának tűnhet, de a test jelei akár két évtizeddel a memóriazavar előtt is riasztóan utalhatnak Alzheimer-kórra. Új kutatások szerint a térérzékelés romlása és bizonyos viselkedésbeli elváltozások már a „lopakodó” fázisban, szimptómák nélkül is megbízható jelek lehetnek.

Alzheimer-kór esetében sokáig azt hittük, hogy a memória elvesztése az első, amire figyelni kell. Friss tanulmányok azonban kimutatták: az agyban már akár 20 évvel a tünetek megjelenése előtt zajlanak olyan változások, amelyek elsőként a térbeli tájékozódás terén mutatkoznak. A figyelmetlen gépkocsivezetés vagy a rossz testtartás akár a korai agyi hanytlás első intő jelei is lehetnek.

Ezekre a jelekre figyeljünk

A Washington állambeli Allen Institute kutatói két külön szakaszra osztják a betegség menetét. Az első, úgynevezett „stealth fázis” alatt csak néhány neuron sérül, különösen azok, amelyek a térérzékelést szolgálják. Ebben az időszakban még nem jelennek meg egyértelmű tünetek, de bizonyos helyzetekben már reagálni lehet: például nehézkes útvonaltervezés, egyensúlyzavar, megváltozott testtartás vagy rosszabb tájékozódás.

Nem csak a feledékenység jelezheti előre a demencia kialakulásának veszélyét
Fotó: ArtMarie / Getty Images Hungary

későbbi szakaszban, amikor a tau- és amyloid-protein lerakódás elindul, már a jól ismert tünetek is jelentkeznek: memóriazavar, nyelvi nehézségek, figyelemzavar. Ezek felismerése után a diagnózis és időben elkezdett kezelés hatása sokkal jelentősebb lehet, a kutatók szerint a korai beavatkozás képes lelassítani a betegség gyors előrehaladását. Emellett más vizsgálatok szerint a frontális lebeny sérülése miatti impulzív pénzügyi döntések vagy figyelmetlenség is a korai jelek közé sorolhatóak.

Az alvászavarok és tartós levertség is figyelmeztető lehet már a korai stádiumban.

A test apró jelzései, legyen az térérzékelési nehézség, figyelmetlenség, hangulatváltozás vagy kommunikációs leépülés, akár évtizedekkel a diagnózis előtt is felhívhatják a figyelmet az agy állapotára. Az Alzheimer-kór esetében az időben történő felismerés kulcsfontosságú: minél korábban lépünk, annál nagyobb az esély a tünetek késleltetésére vagy enyhítésére. Ha ilyen tüneteket tapasztalunk, érdemes neurológiai kivizsgálást kérni még akkor is, ha úgy érezzük, „még minden rendben van”.

Ha kíváncsi vagy rá, hogyan dőlhet el gyerekkorban, hogy kinél alakulhat ki demencia, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.