Egyszerű szokás bevezetésével csökkenthető az Alzheimer-kór kockázata

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy új kutatás szerint egy olyan mindennapos, szinte bárki számára elérhető szokás, mint a rendszeres séta, komoly szerepet játszhat az Alzheimer-kór kialakulásának megelőzésében. Nem kell edzőterem, drága eszköz vagy órákig tartó sportolás. Elég, ha naponta időt szánunk a mozgásra.

A CNN által ismertetett tanulmányt az Alzheimer’s Association International Conference-en mutatták be. A kutatók több ezer ember egészségét és szokásait követték nyomon, és azt találták, hogy a napi séta, még mérsékelt tempóban is, csökkentheti a kognitív hanyatlás és az Alzheimer kialakulásának kockázatát. A hatás különösen látványos volt azoknál, akiknél a betegség családi előzmények miatt eleve nagyobb eséllyel jelentkezhetett. A mozgás tehát nemcsak általános egészségvédő tényező, hanem konkrétan az agy működését is támogatja.

Így csökkenti az Alzheimer kockázatát

Sokan úgy gondolják, hogy az egészség érdekében kötelező a napi 10 ezer lépés, ám a kutatások szerint már 4–7 ezer lépés is mérhető előnyökkel jár. A Sydney-i Egyetem vizsgálata például kimutatta, hogy azoknál, akik napi 7 ezer lépést megtettek, akár 38 százalékkal alacsonyabb volt a demencia kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik csak 2 ezer lépést tettek meg naponta. A lényeg tehát nem a számok hajszolása, hanem a rendszeresség: minden egyes nap beiktatott séta hosszú távon hozzájárulhat az agy frissen tartásához.

Sétával is csökkenthető az Alzheimer kialakulásának kockázata
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

A séta egyszerű fizikai aktivitásnak tűnik, mégis több szinten fejti ki jótékony hatását. A mozgás serkenti a vérkeringést, így az agy több oxigénhez és tápanyaghoz jut. A rendszeres testmozgás emellett elősegíti az idegsejtek közötti kapcsolatok erősödését, ami különösen fontos a memória és a tanulás szempontjából. Egy dél-koreai kutatás kimutatta, hogy a rendszeresen mozgóknál alacsonyabb szinten voltak jelen bizonyos, Alzheimerhez köthető fehérjék a vérben (például az NfL és a ptau217), miközben a memóriafeladatokban is jobban teljesítettek. Ez közvetlen bizonyíték arra, hogy a séta ténylegesen lassíthatja a betegséghez vezető folyamatokat.

A séta legnagyobb előnye, hogy nem igényel különösebb felkészülést: bárhol és bármikor elvégezhető. Egy rövid ebéd utáni séta, a lift helyett a lépcső választása, vagy akár egy kis kerülő hazafelé, mind hozzájárulhat ahhoz, hogy elérjük a napi mozgásmennyiséget. A szakértők szerint a séta nemcsak az agy egészségét támogatja, hanem a szív- és érrendszeri betegségek, a 2-es típusú cukorbetegség és az elhízás kockázatát is csökkenti. Ráadásul pszichésen is pozitív hatása van: a séta stresszoldó, nyugtató tevékenység, amely segíthet a mindennapi feszültségek levezetésében.

Ha kíváncsi vagy rá, hogy jelzi az Alzheimer-kór közeledtét a tested, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.