Alzheimer-kórt jelezhet, ha főként ide hízol

Olvasási idő kb. 4 perc

Egy friss tanulmány szerint már egészen látványos jele is lehet az Alzheimer-kórnak, nem máshol, mint a has alsó részén.

Világszerte több száz millió embert érint az elhízás, és egyre gyakoribbak a súlygyarapodással járó betegségek. Egy kutatás szerint 2050-re Amerikában több túlsúlyos ember lesz, mint normál testalkatú, amelynek komoly egészségügyi következményei lesznek. Nemcsak a cukorbetegségben, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedésekben várható növekedés, hanem az Alzheimer-kórral küzdők számában is.

Összefüggés az Alzheimer-kór és a zsírmennyiség között

Egy friss kutatás szerint a betegség egyik jele lehet az alhasunkon található zsír, amely már akár 20 évvel a kialakulása előtt jelezheti az Alzheimer-kórt. A tudósok erre a vérkeringés megfigyeléséből jöttek rá: úgy vélik, hogy amint egyre több zsír jelenik meg az alhason, egyre több vérre is van szüksége a különböző belső szerveknek. Igaz ez a memóriaközpontra is: kutatásuk szerint az alhasi zsír miatt sokkal kevesebb vér jut el agyba is, mint amennyire a normál működéshez szüksége lenne.

A legfrissebb kutatások szerint jelentős összefüggés van az elhízás és az Alzheimer-kór kialakulása között
Fotó: haydenbird / Getty Images Hungary

A kutatás arra is rávilágított tehát, hogy ahogyan az ember alhasán egyre több zsír rakódik le, úgy zsugorodik egyre jobban az agyának memóriaközpontja.

Idézőjel ikon

A betegebbnek tűnő agyat úgy tudjuk nyomon követni, hogy alacsonyabb a véráramlás. A szürkeállomány elsorvadása is látható az agy memóriaközpontjának egy részében, a hippokampuszban

fogalmazott Cyrus Raji, a Washingtoni Egyetem radiológus professzora. Kiemelte, az elhízás mint a demencia és az Alzheimer-kór egyik tünete, ma már az amerikaiak legalább 1 százalékát érinti, tehát mintegy 2-3 millió ember elhízásból eredő idegrendszeri betegségben szenved (de legalábbis kialakulóban van náluk).

Az egyik zsír kártékonyabb, mint a másik

Bár a rengeteg lerakódott zsír jelenti a legnagyobb problémát, fontos megjegyezni, hogy nem minden zsír rossz, vannak, amelyek abból a célból alakulnak ki szervezetünkben, hogy megvédjék belső szerveinket.

Az igazán nagy gondot az úgynevezett viszcerális zsír okozza, amely fokozatosan elkezdi körülölelni a belső szerveinket, hogy vérhez jusson, tehát szinte azt is mondhatjuk, hogy élősködik a szerveinken. Ennek köszönhetően hormonálisan is aktívvá válik ez a zsírfajta, ami az alapvető bőr alatti zsírrétegre nem igaz.

Idézőjel ikon

A viszcerális, vagyis zsigeri zsír az anyagcsere szempontjából kórosabb, cukorbetegséget okozó zsír. Abnormálisan magas inzulinszintet mértünk azoknál, akik nagy mennyiségű viszcerális zsírral rendelkeznek

– mondta Raji professzor.

Összességében arra kell ügyelnünk, hogy ne legyen egyik fajta zsírból sem túl sok a szervezetünkben. A bőr alatti zsír is káros lehet, ha túl sok van belőle, és összefügg a viszcerális zsír mennyiségével is.

Azt is megfigyelték, hogy a zsírok mellett a különböző fehérjék is lerakódtak, így amiloidózis is kialakult az alzheimeres betegeknél:

Idézőjel ikon

Az újdonság az, hogy a nagyobb mennyiségű vizscerális vagy rejtett zsír összefügg a kórosan magas tau-fehérjékkel, akár 20 évvel az Alzheimer-kór legkorábbi tüneteinek megjelenése előtt. Korábban csak a viszcerális zsír és az amiloid-fehérjék között tudtunk kimutatni kapcsolatot

– fogalmazott a professzor. Elmondta, ahogy a viszcerális zsír szintje megemelkedik az ember szervezetében, azzal együtt emelkedik az amiloid- és tau-fehérjék száma is, amelyek súlyos szervkárosodáshoz is vezethetnek, mindamellett, hogy gyorsítják az Alzheimer-kór kialakulását.

Ez a legjobb megoldás elhízás és Alzheimer-kór ellen

Tanulmányok szerint az ideális zsírösszetétel 90 százalék bőr alatti zsírból és 10 százalék viszcerális zsírból tevődik össze. Akkor van probléma, ha ezek az arányok felborulnak, mert azzal együtt borul az ideális BMI-index is. Egy egészséges felnőtt ember BMI-je – ami függ a magasságtól és a testsúlytól is – 25 alatt van. Ha már 25-29 közötti értéket mérünk, akkor túlsúlyosságról beszélünk.

Van megoldás, egy ideig visszafordítható a megbetegedési folyamat: diétával, rendszeres mozgással, jó minőségű alvással és kevés stresszel normalizálható a zsírösszetétel és ezáltal az idegrendszer is.

Mozgás szempontjából leginkább a kardiót javasolják a szakemberek, valamint az úgynevezett HIIT edzést, ami az intenzív, nagy erőfeszítést igénylő mozgásformák és a gyors regenerációs idő körforgása alapján működik. Ezek a mozgások hatékony zsírégető folyamatot indítanak el a szervezetben, de ehhez hetente legalább kétszer fél órát kell szánnunk a testmozgásra.

A minőségi alvás és stressz valamennyire össze is függ, az egyikből következik a másik, és ha csökken a stressz, csökken a kortizolszint, ami az egyik legnagyobb zsírmegtartó hormon a szervezetünkben.

Van hatékony megoldás az Alzheimer-kór és a nagy mennyiségű zsír leküzdésére
Fotó: OsakaWayne Studios / Getty Images Hungary

Az Alzheimer-kór természetesen nem csak az alhasi zsírtól alakulhat ki, mindenesetre figyeljünk a jelekre, éljünk kiegyensúlyozott, egészséges életet, és ne legyünk restek megkérdezni orvosunkat, ha gyanús változásokat érzékelünk a testünkön.

Olyan hétköznapi dolog is jelezheti az Alzheimer-kórt, mint például a beszéd. Ebben a cikkünkben írunk erről bővebben.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Molnár Kamilla
Molnár Kamilla
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.