Kiderült: ez a három hétköznapi tárgy megnöveli az Alzheimer-kór esélyét

Olvasási idő kb. 3 perc

Egy kutatás szerint ezek a termékek olyan vegyi anyagokat tartalmazhatnak, amelyek fokozhatják az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét.

Általában nem is gondolunk rá, hogy azok a hétköznapi tárgyak, takarítószerek vagy kozmetikai cikkek, amelyeket nap mint nap használunk, veszélyesek lehetnek egészségünkre. Attól azonban, hogy egy tárgy kereskedelmi forgalomban kapható, még nem feltétlenül tekinthető egészségügyi szempontból tökéletesen biztonságosnak – ahogy arra több kutatás is felhívja a figyelmet. Így van ez az alábbi három terméktípus esetében is, amelyek hajlamosító tényezőként játszhatnak közre a szellemi hanyatlással járó Alzheimer-kór kialakulásában.

Káros vegyületek vesznek minket körbe

A fogyasztóvédelmi szervezetek egyre gyakrabban kongatják meg a vészharangot, hogy a legfrissebb vizsgálatok alapján hétköznapi tárgyaink veszélyt jelenthetnek egészségünkre. Az Environmental Working Group például nem kevesebb mint 2000 általános háztartási vegyi anyagot azonosított, amelynek használata különféle kockázatokat hordoz – például megzavarhatja a hormonok működését, károsíthatja az idegrendszert, és megnövelheti a rák kockázatát.

Az Alzheimer-kór egyre több embert érint
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Mint kiderült, vannak köztük olyanok is, amelyek agyunk egészségére is hatással lehetnek, és szerepet játszhatnak az Alzheimer-kór kialakulásában. Eközben a demencia (statisztikák szerint a demens betegek 70 százaléka alzheimeres) egyre szélesebb rétegeket érint a világban.

Idézőjel ikon

A legfrissebb becslések szerint 2050-re megtriplázódhat az Alzheimer-kórban szenvedő betegek száma.

Mint ismert, az Alzheimer-kór az időskori elbutulás leggyakoribb oka. A betegség lefolyása általában 8‑12 év, de a kóros folyamatra utaló szövettani elváltozások már évtizedekkel az első tünetek jelentkezése előtt kimutathatók az agyban. Az Alzheimer-kór kezdetben rövid távú memóriazavar formájában jelentkezik, majd fokozatosan magatehetetlenné teheti a beteget.

Ezek a termékek megnövelik az Alzheimer-kór esélyét

Egy friss kínai kutatás, amelynek eredményét a Cell című tudományos folyóiratban publikálták, a Chinese Longitudinal Healthy Longevity Survey egészségügyi adatbázisban szerepelő információkból kiindulva azt vizsgálta, lehet-e összefüggés a 65 évesnél idősebb korosztály kognitív károsodásának kockázata és bizonyos termékek használata között. Ezek a következő voltak:

  • rovarölő szerek
  • riasztószerek
  • fogszuvasodás elleni termékek
  • légfrissítők
  • légtisztítók
  • fertőtlenítőszerek
  • WC-tisztítók
  • zsíroldók

A tanulmány megállapította, hogy a fertőtlenítő hatású tisztítószerek, légfrissítők és fogszuvasodás elleni készítmények rendszeres használata hozzájárulhat az idős felnőttek kognitív hanyatlásához.

A kutatás szerint a fogszuvasodás elleni termékek is növelhetik a betegségek kockázatát
Fotó: Sally Anscombe / Getty Images Hungary

Emellett az is kiderült, hogy a háromból több terméknek való együttes expozíció (vagyis, ha valaki például légfrissítőt és fogszuvasodás elleni fogkrémet is használ) tovább növelheti a demencia kockázatát.

Ugyanez érvényes a gyakori expozícióra is, ami felgyorsíthatja a kognitív hanyatlást, és az Alzheimer-kór kialakulásának kedvez.

A kutatók az eredményt értékelve kiemelték, az emberek idejük 90 százalékát zárt térben töltik. Ez különösen igaz az idősebbekre, akik a fiatalokhoz képest kevesebbet mozdulnak ki. Az ő egészségükre ezáltal nagyobb hatással lehet a beltéri levegő minősége és vegyi anyagokkal történő szennyezettsége.

Kíváncsi vagy, hogy mi az összefüggés a szem állapota és az Alzheimer-kór kialakulása között? Akkor olvasd el ezt a cikkünket is!

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.