Ennyit kéne aludnod mindennap, hogy a szíved egészséges maradjon

Olvasási idő kb. 3 perc

A kutatók kiderítették, mennyi alvásra lenne szükségünk éjszakánként ahhoz, hogy megőrizzük szívünk egészségét. Az orvosok szerint ha hét közben ennél kevesebbet alszunk, két hétvégi hosszabb alvással sem tudjuk bepótolni, hogy csökkentsük a szívbetegségek kockázatát. Tehát az alvás nem luxus, sokkal inkább egy olyan biológiai és viselkedési folyamat, amely megérdemli az osztatlan figyelmet általános egészségünk megőrzése érdekében.

Annak, aki nem tudja kellőképpen kipihenni magát, sovány vigaszt nyújt az a jótanács, hogy talán többet kellene aludnia. Ez úgy tűnhet, mintha ő nem akarna nyugodtabb éjszakákat. A kialvatlanságnak azonban számos oka lehet, ilyenek a határidők, a halmozódó és ránk váró házimunka, a fejünkben cikázó, megoldásra váró éjszakai gondolatok, és ez csak néhány azok közül az okok közül, amiért sokan nem tudunk aludni.

Nem mindegy, mikor kelünk és mikor fekszünk

Az amerikai Penn State Egyetem kutatói által idén nyáron közzétett tanulmánya azonban arra hívja fel mindannyiunk figyelmét, hogy megértsük, létezik valami nagyon fontos, amit az álmatlan órákkal elvesztünk, és talán soha nem kapunk vissza. Ez pedig nem más, mint a szívünk egészsége, ami a folyamatos alváshiány miatt romolhat, és még a hétvégi hosszabb alvással sem lehet visszafordítani. Éppen ezért egészségünk megőrzése érdekében nem csupán a reggeli ébredés, hanem az esti lefekvés időpontjára is érdemes nagyobb figyelmet fordítanunk.

Az éjszakánkénti tízórányi alvás segít megőrizni szívünk egészségét
Fotó: AN Studio / Getty Images Hungary

Így hat az alvás a vérnyomásra és a szív működésére

A kutatók 11 napon keresztül vizsgálták meg tizenöt 20 és 35 év közötti, egészséges férfi alvási szokásait. A vizsgálat első három éjszakán a résztvevők 10 órát alhattak egyhuzamban. Ezt mindössze ötórás alvás követte öt éjszakán át, majd a vizsgálat két „gyógyulási éjszakával” zárult, amikor a résztvevők ismét akár 10 órát is alhattak, ha igényük volt rá. A különböző fázisokban a részt vevők ébrenléte alatt kétóránként ellenőrizték a nyugalmi pulzusszámot és a vérnyomást.

Az alvásvizsgálatot egészséges férfiakon végezték el
Fotó: StefaNikolic / Getty Images Hungary

Miután a bizonyítékok már összefüggést mutatnak a nem megfelelő alvás és a hosszú távú szív- és érrendszeri betegségek között, a kutatók úgy hangsúlyozzák a tanulmány eredményeit, mint „e longitudinális kapcsolat lehetséges mechanizmusát”.

A vizsgálat során a kutatók a szívfrekvencia következetes növekedését figyelték meg. E szerint a szív percenkénti ütésszáma mindennap csaknem egy ütéssel emelkedett. A 69 ütés/perc átlagos kiindulási értékről indulva a szívfrekvencia elérte a 78 ütés/percet a regenerálódás második napjára. Hasonlóképpen a szisztolés vérnyomás, vagyis a vérnyomás legmagasabb értéke is emelkedést mutatott, naponta körülbelül 0,5 higanymilliméterrel (Hgmm). A vérnyomás átlagosan 116 Hgmm-nél kezdődött, és a felépülési időszak végére körülbelül 119,5 Hgmm-re kúszott fel. Ez pedig egyáltalán nem kis ugrás.

A megfigyelés szerint mind a pulzusszám, mind a szisztolés vérnyomás minden egymást követő nap növekedett, és a kísérlet végén, vagyis a „gyógyulási időszakban” sem tért vissza az alapszintre.

Mindez azt bizonyítja, hogy még két éjszaka hosszan tartó alvás után is veszélybe került a résztvevők szív- és érrendszeri egészsége.

Az egész szervezetünkre hatással van

Bár a pihentető alvás jelentős befolyással van a szív egészségére, a kutatóorvosok hangsúlyozták, az alvás jelentősége sokkal nagyobb, hiszen hatással van a testsúlyunkra, a mentális egészségünkre, a koncentrációs képességünkre és arra is, hogy egészséges kapcsolatot tartsunk fenn másokkal.
Az eredmények azt sugallják, hogy szívünk valóban megérzi és megsínyli a késő éjszakák feszültségét. De talán ennél sokkal meglepőbb, hogy úgy tűnik, néhány éjszakányi „helyreállító” alvás nem segít a szívünknek abban, hogy visszatérjen az ideális állapotba. Előfordulhat ugyanis, hogy a pulzusszám és a vérnyomás nem áll vissza, ami azt jelzi, hogy az egymást követő éjszakák mérsékelt alváshiánya a korábban gondoltnál hosszabb gyógyulási időszakot igényelhet.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.