Ha így alszol, másnap jobban fog az agyad

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kéne egy kis segítség, hogy az alvás után jobban fogjon az agyad? Akkor fontold meg az alvómaszk használatát!

Az alvómaszkot elsősorban arra használjuk, hogy ne zavarjon minket a fény, és nyugodtabban tudjunk aludni. Kiderült azonban, hogy ennek a hasznos kiegészítőnek további előnyei is lehetnek. Egy friss tanulmány szerint az alvómaszk viselése javíthatja a kognitív funkciókat, beleértve az éberségi szintet, az emlékezőképességet és a reakcióidőt.

Még egy ok, ami miatt érdemes maszkban aludnod

A Sleep című tudományos folyóiratban publikált tanulmány keretében a kutatók két kísérletet végeztek annak meghatározására, hogy a környezeti fény miként befolyásolhatja a memóriát és a reakcióidőt.

A maszkban való alvás az agyműködést is javíthatja
Fotó: Boy_Anupong / Getty Images Hungary

Az első kísérlet során a résztvevők egy héten át minden este maszkot viseltek az ágyban, majd a következő héten anélkül aludtak. Az eredmények azt mutatták, hogy éberségük, memóriájuk és információmegőrzési képességük egyaránt javult a maszk viselése után.

A második kísérletben az alanyok két éjszakán át maszkot használtak, majd másik kettőt maszk nélkül töltöttek, miközben a kutatók alváskövető segítségével gyűjtöttek információkat róluk. Ez rávilágított, hogy a maszk viselésekor a résztvevők több időt töltöttek a mély alvás fázisában, valamint javult a memóriájuk és információfeldolgozási készségük is.

Így befolyásolja a fény az alvást

A tanulmány eredménye arra utal, hogy az alvómaszk használata meghosszabbítja a REM alvási fázist, és a fény blokkolása révén – beleértve a környezeti fényeket, például az utcai világítást, amely megzavarhatja az alvást – megnöveli a szervezetben az alvási ciklust irányító melatonin nevű hormon szintjét.

A fényszennyezés csökkentheti a mély alvásban töltött időt, ami negatívan befolyásolhatja a kognitív funkciókat, köztük a memóriát, az információtárolást és az éberséget.

Az alvást zavaró környezeti fény ronthatja a kognitív funkciókat
Fotó: Sophie Filippova / Getty Images Hungary

További ötletek a környezeti fény kizárására

Íme néhány további tipp, ami hozzájárulhat, hogy maszk hiányában is megfelelő körülményeket teremts a hálószobában az alváshoz.

  • Vegyél sötétítőfüggönyt, vagy szereltess fel redőnyt.
  • Lefekvés előtt kapcsold ki a számítógépeket, képernyőket és monitorokat.
  • Kapcsold le a folyosón lévő lámpákat is, amelyek az ajtó alatti résen keresztül bevilágíthatnak a szobába.

És végül, de nem utolsósorban, próbálj ellenállni a kísértésnek, hogy a lefekvés előtt az ágyban mobilozz, mert annak a fénye is megzavarhatja az alvásodat.

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?