A 15 legmegnyugtatóbb hang, ami segít elaludni

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az óceán morajlása, a pattogó tűz és a ventilátor zaja is szerepel a között a 15 hang között, amely a kutatások szerint segíthet a könnyebb elalvásban a stresszes napokon is.

Az alvásszakértők által kétezer felnőtt ember bevonásával elvégzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek fele szívesen hallgat valamilyen fehérzajt annak érdekében, hogy elaludjon, vagy azért, hogy felébredjen.

Hangok, amelyek segíthetnek elaludni

Hannah Shore alvásszakértő azt állítja, hogy az óceán hullámai, a pattogó tűz és a ventilátor távoli zümmögése is a közé a tíz legfontosabb hang közé tartozik, amelyik segíti az elalvást. Míg ha azt halljuk, hogy roppan a pirítós, vagy végzett a vízforraló, azonnal kipattan a szemünk, és felébredünk. Az említett példák egy olyan közvélemény-kutatás után születtek meg, melynek során a szakemberek arra voltak kíváncsiak, hogy a felnőttek mit hallgatnak szívesen annak érdekében, hogy könnyebben elaludjanak vagy felébredjenek.

Az eső hangjára szeret elaludni a legtöbb ember
Fotó: Oliver Rossi / Getty Images Hungary

A felmérés szerint a megkérdezettek 26 százaléka minden este hallgat valamit ágyba bújás után. A többség, vagyis 40 százalék szerint az eső hangja, 34 százalék szerint a zene és 24 százalékuk szerint a ventilátor hangja a legjobb választás a cél érdekében.

Mindez arra utal, hogy egyéntől függően változhat, és az alvási folyamat részét képezheti, ha lefekvés előtt valamilyen számunkra megnyugtatót nézünk vagy hallgatunk.

Sercegő szalonna és szélzúgás

A különböző hangok különböző reakciókat váltanak ki a tudatalattinkból, amikor alszunk, így ami az egyiknek megnyugtató, az lehet, hogy a másiknak nem. Éppen ezért az altatáshoz szánt hang kiválasztásakor körültekintőnek kell lennünk, ha egy ágyon vagy egy szobán osztozunk valakivel. A legjobb, ha ilyen esetben fejhallgatót használunk, vagy találunk egy olyan zenét vagy zajt, ami mindenkinek kellemes lehet.

Ha többen osztozunk a hálószobán, használjunk alvás előtt fejhallgatót
Fotó: AntonioGuillem / Getty Images Hungary

A tanulmány azt is megállapította, hogy ha a közös szobában lévők nem tudták meghallgatni az elalváshoz szüksége fehérzajukat, akkor 27 százalékuk nem tud megfelelően aludni.

A felmérésből az is kiderült, hogy a kutatásban részt vevők több mint fele általában a telefonján hallgatja az elalvást segítő hangokat vagy zajokat, melyeket leginkább egy alkalmazáson keresztül érnek el. A 15 százalékuknak pedig még olyan hanggépe is van, amely az adott zajt képes előidézni.

Az elalvást segítő hangok listájára felkerült továbbá a szél hangja, a hangoskönyv és a macska dorombolása is.

Voltak, akik azt állították, nekik a sercegő szalonna hangja vagy a zuhanyból folyó víz csorgása a legpihentetőbb. A kedvelt hangok és zajok között volt még az óceán, a ventilátor, a kedvenc tévéműsor hangja, a podcast, az erdő, a kandalló és a különféle statikus hangok, a város zaja, egyes állathangok, valamint a porszívó zúgása.
Meglepő módon azonban a porszívó hangja a legkevésbé volt nyugtató.

A 15 legmegnyugtatóbb hang listája

1. eső, 2. zene, 3. óceán, 4. ventilátor, 5. kedvenc tévéműsor, 6. szél, 7. podcast, 8. hangoskönyv, 9. erdő, 10. kandalló, 11. fehérzaj, 12. városi zajok, 13. állathangok, 14. macskadorombolás, 15. porszívó

De az is kiderült, hogy a megkérdezett felnőttek fele úgy érzi, alvásminősége az évszaktól függően is változik. Több mint ezren vélekedtek úgy, hogy ősszel vagy télen alszanak a legjobban, és csak hét százalékuk állította, hogy a nyári hónapokban is kellőképpen ki tudja magát pihenni.

A csend nem mindig segít

Miután az ellazulás és az agy kikapcsolása egyesek számára nem olyan egyszerű, mint másoknak, a hangok ebben nagyszerű segítséget jelenthetnek.
Vannak olyanok is, akik a teljes csendet részesítik előnyben, míg mások épp a csend hatására kezdenek el odafigyelni minden apró hangra, például, hogy ki sétál a folyosón, záródik az ajtó, megáll a lift.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?