Így kerülheted el, hogy altatót kelljen szedned

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A jó alváshoz elengedhetetlen a jó matrac és az, hogyan, milyen ágyneműben és hálóruhában alszunk. Fontos a hálószoba hőmérséklete és páratartalma is, valamint hogy friss levegő legyen a helyiségben. A szakember szerint ezeket kell először megvizsgálni, mielőtt altatóhoz nyúlunk.

Az Európai Unió élelmiszer-biztonsági szakértői bizottsága (Heads of Food Safety Agencies) 13 olyan gyógynövényi hatóanyagot tett feketelistára, amelyek hatása az emberi szervezetre még nem teljesen ismert, sőt, egyes tudományos vizsgálatok alapján akár veszélyt is jelenthetnek a fogyasztók egészségére. A kockázatosnak ítélt összetevők a következők: kumarin, kurkumin, közönséges orbáncfű, teafaolaj, melatonin, piperin, p-szinefin, triptofán, poloskavész, maca, indiai szent bazsalikom, királydinnye, ashwaganda (vagy álombogyó). Ahogy arról korábban beszámoltunk, a magyar szabályozás szerint ezek fele kockázatot jelentő növényként vagy összetevőként a magyar tiltólistán is szerepel, másik felük viszont étrend-kiegészítőkben elfordul, és többet az elalvás segítésére alkalmaznak. A Pénzcentrum ezért a Magyar Alvás Szövetség elnökének segítségével járta körül a témát, hogyan és mit érdemes megtenni a pihentető alvás érdekében, altatók beszedése nélkül.

A szakember nem tanácsolja az altatószedést

Magyar Alvás Szövetség vizsgálatai arról tanúskodnak, hogy ha romlik az alvás minősége, az mind a fizikai, mind a mentális egészségre negatív hatással van. Az alvászavar leggyakrabban kialvatlanságot jelent, de magában foglalhatja az elalvási vagy átalvási nehézségeket, a korai vagy éjszakai felébredéseket, a fáradt hajnali-reggeli keléseket. Sokan ilyenkor altatók szedésében látják a megoldást, de a szakember szerint ez nem jó irány. 

Az altatószedés helyett az alvási problémák okát kell megtalálni
Fotó: Peter Dazeley / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

Az alvásgyógyítást nem szabad úgy elképzelni, hogy beveszünk egy pirulát vagy egy gyógynövényt, és attól meggyógyulunk

– hangsúlyozta G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke.

A szervezet célja, hogy segítsen az embereknek abban, hogy jobban aludjanak. A jó alvás azonban nagyon összetett dolog, melyhez éppúgy hozzátartoznak az alvási körülmények, az alvást meghatározó életmód, ahogy maga az alvásgyógyítás is. Megkülönböztetik azokat, akik rosszul alszanak, alvászavarban szenvednek, vagy alvásbetegek, utóbbi már egy súlyosabb állapot, általában ez függ össze a túlzott altatószedéssel. Miután azonban az alvásbetegségek is nagyon sokfélék lehetnek, ezeknek a megállapítása, diagnosztizálása igen sokrétű folyamat. 

Idézőjel ikon

Ha valaki néhány napig nem alszik jól külső körülmények miatt, például sok stressz érte, segíthetnek neki az általános készítmények, azonban ha valaki heteken keresztül rosszul alszik, akkor legelőször is az okát kell megtalálni

– mutatott rá a docens, hozzátéve, hogy ilyen esetben egyáltalán nem ajánlott bármiféle gyógyhatásúnak vélt készítménnyel kísérletezni.

Bár alapvetően olyan szereket ajánlanak, amelyeket klinikailag teszteltek, és azokat is csak a beteg előzetes kivizsgálása után, de enyhébb alvásproblémák esetén szoktak javasolni ők is olyan módszereket, mint például egy nyugtató hatású tea lefekvés előtt. A patikákban is kapható

  • komló,
  • kamilla,
  • citromfű,
  • macskagyökér.

Ezeknek a gyógynövényeknek a hatása egyáltalán nem erős, így kisebb alvászavarokra megoldást jelenthetnek.  Nagyobb problémák esetén viszont  először az életmódon kell változtatni.

Idézőjel ikon

Ha bizonyos körülményeken változtatunk, az sokkal többet segíthet, mint az étrend-kiegészítők

– állítja a szakember, aki szerint a legkritikusabb a matrac, és hogy milyen ágyneműben, hálóruhában alszunk. Fontos a hálószoba hőmérséklete (az ideális a 18-20 fok télen és nyáron) és páratartalma is, valamint hogy friss levegő legyen a helyiségben. Ezek olyan tényezők, amelyeken ha javítunk, a legtöbb esetben hamar helyrehozható a rossz alvás.

Altatók szedése nélkül is helyrehozható a rossz alvás, érdemes megvizsgálni magát az ágyat is
Fotó: fizkes / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

Egyáltalán nem figyelnek arra az emberek, hogy min alszanak, pedig a fekvőfelület a legfontosabb

– emelte ki az Alvásszövetség vezetője. Felmérésük szerint Magyarországon a felnőtt lakosság 80 százaléka tízévesnél idősebb matracon alszik, nem csoda, hogy ennyi gerincferdüléses, ízületi és ortopédiai beteg van. 

Természetesen maga a táplálkozás is nagyon fontos, hogy ne terheljük meg alvás előtt az emésztőrendszert. Azt is kevesen tudják, hogy délután 2 óra után már nem ajánlatos kávét fogyasztani a pihentető alváshoz. De az sem szerencsés, ha este edzenek, mert lefekvés előtt 2-3 órával nem szabad túlterhelni a testet. 

Altatók nélkül: jó alvás, helyes táplálkozás, mozgás a hosszú élet 3 titka

Ugyanakkor ma már az alvásbetegségek jelentős része nem szervi, hanem pszichikai eredetű. Ennek oka az életmódunk, a túlzott stressznek való kitettség. Ráadásul  az emberek alvásélménye és a valódi alvásminősége eléggé eltérhet, de valahol akkor is ki fog ütközni hosszú évek múlva a rossz alvás, ha nem tudja az illető, hogy rosszul alszik.

Idézőjel ikon

Az érzeten kívül lehetnek más jelek is, mint az ingerlékenység, a fáradékonyság, a teljesítőképesség csökkenése, a lecsökkent kreativitás, és előjöhetnek más betegségek, például a magas vérnyomás, cukorbetegség

– figyelmeztetett G. Németh György.

A hazai kutatások szerint minden vizsgált felnőttkorú embernek csaknem a fele szenved alvászavaroktól. Annyi bizonyos, hogy az egészség megőrzésében a jó alvás legalább olyan fontos, mint a táplálkozás és a mozgás; ma már a tudósok is ezt a hármast tartják a hosszú élet titkának.

Ha érdekel, hogy milyen étrend-kiegészítőkről derült még ki, hogy károsak lehetnek, ide kattintva ezekről is olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Csak egyetlen napot kapnak egy évben: ezt a tragikus szerelmi legendát egy egész ország ünnepli

Míg a nyugati világban a szerelmesek napját februárban, a fogyasztói társadalom csillogása és vörös rózsák kíséretében ünnepeljük, létezik egy ország, ahol a szerelem ünnepe egy szívszorító, évezredes legendáról és a nyári égbolt ragyogásáról szól. Japánban minden év július 7-én az egész nemzet díszbe öltözik, hogy együtt érezzen két égi szerelmessel, akiket a kegyetlen sors és a Tejút ezüstös folyója választ el egymástól az év 364 napján.

Világom

Félig sziklaszirt alá építették ezt a falut: olyan, mintha másik bolygón járnánk

Spanyolország lenyűgöző tájai és városai között van egy kis település, amiről egy képet látva első pillantásra nehéz eldönteni, hogy nem csak egy mesterséges intelligencia által generált képet látunk-e. A dél-spanyol Setenil de las Bodegasban ugyanis a házak nem a sziklák lábánál épültek, hanem részben alattuk, vagy sok esetben a sziklába vájtan helyezkednek el. A település több utcája fölött hatalmas kőtömbök tornyosulnak.

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.