Több mint száz éve diagnosztizálták az első encephalitis lethargicás esetet. A betegség azóta a 20. század legnagyobb orvosi misztériumává vált, ugyanis kiváltó oka máig nem ismert. Egymillió ember veszett oda emiatt.
Az álomkórnak is nevezett encephalitis lethargicát először 1916-17-ben diagnosztizálták, azonban már utólag sejteni vélik, hogy jóval megelőzte egy másik, de akkoriban kevéssé dokumentált, ám tömegeket érintő eset, mely még 1915-ben Romániából indult, és az első világháborús katonák terjeszthették el a harcok során.
Azok az esetek, amiket elsőként leírtak, jóval nyugatabbra, az Osztrák-Magyar Monarchia egykori területén, illetve Franciaországban estek meg. Az 1916-17-es tél ijesztő megbetegedései igencsak változatos tünetekkel jártak, ám egymáshoz hasonló módon folytak mindenütt, ahol a betegség felütötte a fejét.
Nem véletlenül nevezték álomkórnak
Mintegy 9000 leíró tanulmány született az elmúlt évtizedekben a betegséggel kapcsolatban, aminek a mai napig nem jöttek rá kiváltó okára. Az álomkóros megbetegedés sem vírus, sem bakteriális fertőzés, ma úgy vélik, a neurológiai kórképekkel járó betegség egyfajtaautoimmun probléma, melyre vírusfertőzések, többek között a későbbi spanyolnátha is hatással volt.
A betegség 1910-1930 között akár egy milliónyi embert is érinthetett, akkoriban megdöbbentő módon kis gyermekeket is, ami a Parkinson-kórhoz hasonló tünetei miatt még félelmetesebbnek tűnhetett. Lázzal, remegéssel, elképesztő mértékű álomban töltött idővel, szemremegéssel, majd a szerencsésebbek gyógyulását követően is komoly maradványtünetekkel járó kór
leginkább a 10-30 éves korosztályt betegítette meg.
Több országban estek álomkórba az emberek egyszerre
Dr. Constantin von Economo, a Bécsi Egyetem Pszichiátriai és Neurológiai Klinikáján 1916 végén összegezte először tanulmányában az egy, korábban ismert betegségre sem hasonlító, új baj tüneteit. Vele párhuzamosan szintén leírták a francia fővárosban is az encephalitis lethargicát. Egy francia hadikórházban dolgozó orvos, René Cruchet is beszámolót tett közzé a hasonló neuropszichiátriai megbetegedésekről. Mindketten arra jutottak, hogy egyetlen, addig ismert encephalitis-megbetegedésre sem hasonlít a tünetegyüttes.
Az álomkórról utóbb gyanítják, hogy számos korábbi járvány, például az 1529-es angliai English sweats, az 1597-es olasz mal mazzuco, az 1672-75-ös német Kriebelkrankheit, vagy az 1754-57-es svéd Rafania kiváltó oka is lehetett.
A járvány 1919-re végigsöpört egész Európán, de folyamatosan terjedt az USA-ban, Kanadában, Közép-Amerikában, Indiában is. A legtöbb áldozatot 1920 és 1924 között szedte.
Aki túlélte, élete végéig szenvedett a tünetektől
A 30-as évek beköszöntekor a járványos terjedése már nem volt jellemző, azonban sok beteg krónikus maradványtünetektől szenvedett még évekkel a járvány után is. A betegség tünetei között a legjellemzőbb a közkeletű nevét is adó álmosság volt. A kezdeti tünetek azonban leginkább influenzaszerűek voltak, láz, hányás, gyengeség, később zavar jelent meg a szemizmok mozgásában, illetve mozgászavarok is jellemezték az érintetteket. A tünetek igen változékonynak bizonyultak, akár óráról órára módosulhattak.
Economo három formára osztotta a kórképet, ugyanis a tömeges megbetegedések között három, jól megkülönböztethető irányvonalat vett észre. Egyesek extrém sokat aludtak, ám könnyen ébreszthetőek voltak és tudatukhoz könnyen visszataláltak, mások jóval több neurológiai tünettől szenvedtek, és esetükben a mortalitás is magasabb volt, mintegy 50 százalékos, de akik ezt a változatot túlélték, nem kellett komoly maradványtünetekkel számolniuk a későbbiekben. Voltak azonban, akik számára szinte pokoli, elkerülhetetlen és visszafoghatatlan izomrángással, az arc hosszan tartó, extrém fájdalmával járt az encephalitis lethargcia.
Az akut betegség után egy akár 5 évek keresztül tartó, krónikus szakasz is kínozta őket, változatos pszichiátriai zavarokkal.
Vírusos betegségek után térhet vissza a betegség
Az encephalitis lethargicában elhunytak agyának boncolásakor vérbő agyhártyákat, ödémás agyat és az agytörzs vörös elszíneződését vették észre a betegeken. Bár több mint száz éve kutatják, a betegség etiológiája máig ismeretlen, azonban a modern, 2004-es és 2009-es vizsgálatok során a háttérben bakteriális fertőzés utáni autoimmun kóreredetet azonosítottak. Kiderült, hogy a hypothalamus neuronjaiban található aquaporin-4 elleni antitestek hasonló narkolepsziát eredményeznek, mint amivel az álomkór járt.
Amint azt a legutóbbi tanulmányban összefoglalták, a 2009-es H1N1 influenzajárvány és az influenzaellenes oltások következtében megszaporodott narkolepsziás esetek magyarázatul szolgálhatnak az első világháborút követő spanyolnátha és az encephalitis lethargica járvány közötti kapcsolatra.
Ennek ellenére az encephalitis lethargica a mai napig az orvostudomány egyik legnagyobb misztériuma. A kezdetekkor alkalmazott több mint 80 féle gyógyszer egyike sem volt ellene hatásos, eredetére sem találtak azóta sem kielégítő magyarázatot. A betegek egyharmada még az akut szakaszban meghalt, a számuk akár milliónyi is lehet, és ugyanennyien vannak azok a túlélők is, akik utána éveken keresztül krónikus tünetekben szenvedtek.
Ha a középkor egyik leginkább végzetes járványa is érdekel,ezt a cikkünket is olvasd el!
