Emberre is veszélyes lehet az ismert állatbetegség: új mutációja jelent meg

Olvasási idő kb. 2 perc

Kanadában új mutációja jelent meg a madárinfluenzának. Egészségügyi szakemberek szerint egyre közelebb jutunk ahhoz, hogy a betegség ne csak állatról kerülhessen át emberekre.

Minden jel szerint új mutációja jelent meg a madárinfluenzának kanadai szakemberek szerint, akik olyan genetikai változatokat jegyeztek föl, amelyekkel korábban még nem találkoztak. Az új variánst az ország több tartományában is észlelték  írja a Magyar Mezőgazdaság

Egészségügyi szakértők szerint a mutáció arra utal, hogy a vírus egyre jobban alkalmazkodik az emberi szervezethez;

az új genetikai változat a vírus terjedési képességét és az emberi sejtekhez való kötődését erősítheti, ami növeli az emberről emberre történő átvitel kockázatát.

Ember egyelőre csak állattól kaphatja el a betegséget
Fotó: Henadzi Pechan / Getty Images Hungary

Világjárványt is okozhat az állatbetegség

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kifejezetten aggasztónak tartja a vírus változását. Ha ugyanis a fertőzés képes lenne hatékonyan emberről emberre terjedni, súlyos globális járvány alakulhatna ki. „Most még van idő arra, hogy megelőzzük a legrosszabb forgatókönyvet. A mutációk alapos monitorozása, valamint a megelőző lépések – például a vakcinafejlesztés és a madárállományok fokozott ellenőrzése – kulcsfontosságúak” – mondta Dr. Sylvie Briand, a WHO járványügyi igazgatója.

A kanadai egészségügyi hatóságok már vizsgálják az új mutációt (vagy mutációkat, ez még kérdéses), valamint szigorították a baromfitelepekkel kapcsolatos biztonsági előírásokat.

A betegség 2021-től tapasztalt kitörései egyelőre elsősorban a madárállományt érintik, ám kutatók figyelmeztetnek: minden mutáció egy lépéssel közelebb viheti a vírust egy esetleges világjárvány kialakulásához. A madárinfluenza nem csak a tengerentúlon fertőz: Európában, azon belül Magyarországon is egyre több helyen jelenik meg. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nemrég figyelmeztetést adott ki: a betegség szinte az egész országban jelen van, ezért kiemelten fontos a fokozott óvatosság az állattartók részéről, nemcsak a már érintett, hanem a madárinfluenzától mentes területeken is.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.