A legrettegettebb betegség kezelésében hoz áttörést ez a technológia?

Olvasási idő kb. 1 perc

A mesterséges intelligencia forradalmasíthatja az onkológiát – a betegek fele már most célzott terápiához juthatna – hangzott el az AI Summit egészségügyi szekcióján.

A mesterséges intelligencia bevonása a precíziós onkológiába lehetőséget ad arra, hogy minden daganatos beteg a számára legmegfelelőbb célzott kezelést kapja. Dr. Peták István, a Genomate Health alapító–tudományos igazgatója előadásában bemutatta, milyen eredményeket hozott eddig a technológia alkalmazása, milyen kihívásokkal szembesülünk, és milyen jövőbeli irányok mutatkoznak a klinikai gyakorlatban – derül ki a Weborvos.hu tudósításából.

Az előadás célja annak bemutatása volt, hol tartunk ma abban a misszióban, hogy a mesterséges intelligenciát a daganatos betegek személyre szabott kezelésére használjuk. Az álom az, hogy az orvosok a molekuláris diagnosztikai vizsgálatok eredményei alapján kiválaszthassák azt a gyógyszert, amely a páciens daganatát okozó genetikai hibát célozza.

Ha kíváncsi vagy a részletekre, ajánljuk a Weborvos.hu cikkét.

Radnai Anna
Radnai Anna
Újságíró, szerkesztő
Radnai Anna kommunikáció szakon diplomázott, egészségügyi szakújságíróként és szerkesztőként több mint 20 éve foglalkozik egészségügyi, orvosszakmai és tudományos témák feldolgozásával. Pályája során orvosoknak, egészségügyi szakembereknek és laikus olvasóknak szóló tartalmakat írt és szerkesztett országos online médiumok egészségügyi rovataiban, orvosszakmai lapoknál és kiadóknál. Több szakmai és laikus egészségügyi portál alapító főszerkesztője volt, betegeket célzó edukációs projektek tartalmi vezetőjeként és könyvszerkesztőként is dolgozott. EMCC által akkreditált coachként és mentorként szerzett tapasztalatait szerkesztői szemléletében is kamatoztatja. 2025 áprilisa óta a Dívány szerzője, 2025 augusztusától a Weborvos főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.