Ezzel az 7 dologgal árthatunk a legtöbbet az agyunknak

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az agykutatók szerint az agyunkról ugyanúgy gondoskodnunk kell, mint a szívünkről. Ha nem szeretnénk, hogy az idő múlása kétségbeejtő legyen, akkor vannak olyan egyszerű döntések, amelyeket mindennap megtehetünk azért, hogy jól és szépen öregedjünk meg.

Ha szeretnénk szépen megöregedni, nem elég, ha csak a külsőnkre, például arra ügyelünk, hogy a ráncainkat eltüntessük, az egészségünkre is nagyobb gondot kell fordítanunk. Különösen igaz ez az agyunkra, hiszen több kutatás is azt igazolta, hogy az egészséges életmód és az elménket pallérozó tevékenységek nagyon erős ellenszerei lehetnek a kognitív hanyatlásnak és a demenciának. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány olyan szokást, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy agyunk idő előtt elkezdjen öregedni, és ezáltal a memóriánk sebezhetőbbé váljon. 

Nem sportolunk

Az elégtelen fizikai aktivitás idő előtt felgyorsíthatja a kognitív hanyatlást, de testmozgással mindezt megakadályozhatjuk. Egy tanulmány szerint a megismerési és gondolkodási tevékenységek romlása kétszer nagyobb arányban fordult elő a 45 évesnél idősebb inaktív felnőtteknél, mint azoknál, akik aktív életet élnek. Szintén bizonyított tény, hogy a fizikai aktivitás jótékony hatással van a hippocampusra, vagyis az agy memóriáért felelős részére. Testünk és elménk karbantartásához elegendő, ha rendszeresen sétálunk, vagy súlyzós edzéseket végzünk.

Ha elhanyagoljuk a testmozgást, a sportot, nagyon sokat ártunk az agyunknak
Fotó: Anchiy / Getty Images Hungary

Gyorsétteremben eszünk, és cukros italokat iszunk

Azok az ételek és italok, amelyek károsíthatják a szívünket, az agyunknak is ártalmasak. Ilyenek például a magas zsír- és cukortartalmú ételek és italok. Egy vizsgálat során kiderült, hogy azok az emberek, akik naponta egy alkalomnál többször fogyasztottak cukros italt, csökkent az agytérfogatuk, romlott a memóriájuk, melyek egyaránt kockázati tényezői az Alzheimer-kór kialakulásának.

A zsíros ételek rontják az agyi kapacitásunkat
Fotó: Yagi Studio / Getty Images Hungary

Egészséges táplálkozással azonban megőrizhetjük az agy normál működését. Ebben nagy segítségünkre lehet a mediterrán diéta, amely előtérbe helyezi a zöldségek, a teljes kiőrlésű gabonák, a halak és az olívaolaj fogyasztását. Szintén előnyünkre válik, ha mértékkel fogyasztunk alkoholt, hiszen már napi két ital is az agytérfogat-csökkenéshez vezet.

Sok időt töltünk egyedül

A szakértők a magányt is összefüggésbe hozzák a kognitív hanyatlással, és bebizonyították, hogy a társas kapcsolatok, melyek segítenek megtalálni az élet célját és értelmét, támogatják a kognitív egészség megőrzését.
Jobban tesszük tehát, ha a bennünket foglalkoztató gondolatokat és bizonyos tevékenységeket is megosztunk másokkal. Jelentősen javítja a kommunikációs élményt, ha a hallásunk is rendben van, ugyanis a rossz hallás a kognitív hanyatlás kockázati tényezője lehet. Emellett a halláskárosodás depresszióhoz és társadalmi elszigeteltséghez vezethet, valamint csökkenti a külvilágból érkező ingerek érzékelését, ami kevesebb agyi stimulációhoz vezethet.

Társaságban nemcsak repül az idő, de az agyunknak is jót tesz, ha ápoljuk társas kapcsolatainkat
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

Nem figyelünk a vérnyomásunkra

Ismert, hogy számos egészségügyi mutató, amely a szívünk egészségét befolyásolja, jót tesz az agyunk működésének is. A lista élén a normális vérnyomás áll, ugyanis mind a magas, mind az alacsony vérnyomás veszélyeztetheti a kognitív működést, hiszen változást okoznak az agysejtekben és a neurotranszmitterekben is.

Nem pihenjük ki magunkat éjszaka

Ha hosszú távon nem alszunk eleget, vagy nem pihentető az éjszakai alvásunk, mentális zavarokat figyelhetünk meg magunkon. A kialvatlanság kimerültséget is okozhat, emiatt pedig veszélybe kerülhet a koncentrációs képességünk, és a szellemi aktivitás mellett a fizikai megterhelést is nehezebben viseljük. 

Ennek elkerülése érdekében az alvásszakértők szerint a felnőtteknek legalább hét órát kellene aludniuk naponta.

Sokat stresszelünk

A szakemberek összefüggésbe hozták a neuroticizmust, vagyis az érzelmi stabilitás elvesztését a kognitív hanyatlással és a demencia kialakulásának lehetőségével. Továbbá tudományosan bizonyított az is, hogy a krónikus stressz miatt csökkenhet az agy térfogata.

Ha nem szeretnénk, hogy agyunk idő előtt megöregedjen, jobb, ha kerüljük a stresszt
Fotó: VioletaStoimenova / Getty Images Hungary

Nem szánunk időt a kikapcsolódásra

Egy több mint 450, 75 év feletti ember megfigyelésével zajló, öt éven át tartó kutatás során kiderült, hogy azoknál, akik szabadidős tevékenységként például társasjátékoznak, keresztrejtvényt fejtenek, sakkoznak, olvasnak, táncolnak, vagy valamilyen hangszeren játszanak, kisebb valószínűséggel alakult ki demencia, mint kevésbé aktív társaiknál.
Érdemes tehát olyan tevékenységeket keresni, és hetente akár többször is végezni, amelyek nem csupán érdekelnek bennünket, hanem egyúttal kihívást is jelentenek, így az elménket is jobban megmozgatják. 

Nem minden esetben érezzük annyi idősnek magunkat, ahány évesek valójában vagyunk. Ennek az az oka, hogy a hogy a születési és a biológiai életkorunk sokszor eltér egymástól. Ha szeretnéd tudni, hogy a két szám közti különbséget milyen egészségügyi mutatók segítségével tudjuk felmérni, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.