Ez az élelmiszer csökkenti legjobban az Alzheimer-kór kockázatát

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A dió rengeteg ételnek az összetevője, teheted a süteményekbe, salátákba, hummuszba, de nagyon egészséges rágcsálnivaló is. Fontos tápanyagok és egészséges zsírok nagyszerű forrása. Emellett a szív és a bélrendszer egészségére, a vérnyomásra is jótékony hatással van. Sőt, úgy tűnik, hogy az agy egészségében is segít, mivel csökkenti az Alzheimer-kór kockázatát.

Az International Journal of Environmental Research and Public Health című folyóiratban 2018-ban közzétett tanulmány kiemeli, hogy a dió magnéziumot, vasat, cinket, bórt, molibdént, rézt, nikkelt, mangánt és kobaltot is tartalmaz. A mangán olyan ásványi anyag, amely támogatja az egészséges csontokat, és szükséges a kollagéntermeléshez, valamint a sebgyógyuláshoz. A dió gyulladáscsökkentő hatású, segít csökkenteni a rák, a szívbetegségek és a neurodegeneratív betegségek kialakulását és progresszióját.

Bár az Alzheimer-kór megelőzése pusztán az étrenddel nem lehetséges, csökkentheted a kockázatot, ha olyan élelmiszereket fogyasztasz, amelyek támogatják az agy egészségét. Szakértők szerint a dió az egyik legjobb választás, mivel rendkívüli egészségügyi előnyökkel bír az agy számára.

Dióval az Alzheimer-kór ellen

A diófogyasztás segíthet lassítani a kognitív hanyatlást, derül ki egy 2020-ban megjelent tanulmányból. A kutatók több mint 600 idős felnőttet véletlenszerűen osztottak be egy olyan étrendbe, amelyben a kalóriák 15%-a dióból származott, illetve egy dió nélküli kontrolldiétába. Míg a dió nem befolyásolta az egészséges alanyok kognitív funkcióit, az agyi MRI-felvételek azt mutatták, hogy hatással volt a magasabb kockázatú emberekre, köztük a súlyosabb dohányosokra és az alacsonyabb kiindulási neuropszichológiai teszteredményekkel rendelkezőkre.

A dió segít az Alzheimer-kór megelőzésében
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

A szakértők szerint, ha szeretnénk csökkenteni Alzheimer-kór kockázatát, az egyszeresen telítetlen zsírokat kell előnyben részesíteni, a telített zsírokat pedig minimalizálni. Ez a kulcsa annak, hogy megfelelő üzemanyagot kapjon az agyad, és az öregedéssel jól boldoguljon. A kutatások azt mutatják, hogy a mérsékelt mennyiségű telítetlen zsírok fogyasztása az életkor közepén segít megvédeni az agyat a gyulladástól, míg a telített zsírokban gazdag étrend növeli a demencia és az Alzheimer-kór kockázatát.

A dióban található polifenolos vegyületek pedig nemcsak az oxidánsokat és a gyulladást csökkentik az agysejtekben, hanem a The Journal of Nutrition című szaklapban 2014-ben megjelent tanulmány szerint segíthetnek új agysejtek képződésében és az agysejtek közötti jelátvitel fokozásában is. Az antioxidánsok segítenek megelőzni a krónikus gyulladást az agyban, ami szintén hozzájárul az Alzheimer-kór kockázatának mérséklődéséhez. Emellett azonban a dió gyakorta okoz allergiás reakciókat, így aki allergiás rá, annak kerülnie kell fogyasztását.

A dió segíti az agy egészségét
Fotó: Zigres / Getty Images Hungary

Egyéb élelmiszerek, amelyek segítenek csökkenteni az Alzheimer-kór kockázatát

A dión kívül vannak más élelmiszerek is, amelyek nagyszerű forrásai az egyszeresen telítetlen zsíroknak, ilyenek a zsíros halak, mint a lazac vagy a szardínia, az olívaolaj és az avokádó. A mediterrán étrend az ilyen ételeket helyezi előtérbe. A zöldségekre, gyümölcsökre, növényi alapú fehérjeforrásokra és az egyszeresen telítetlen zsírokban gazdag élelmiszerekre összpontosít. A diófélék, köztük a dió, szintén a mediterrán étrend egyik alapanyagai. Tudományos kutatások szerint a mediterrán étrend követése csökkentheti a kognitív károsodás és a demencia kockázatát. A dióhoz hasonlóan az avokádó is jó forrása a telítetlen zsíroknak és az E-vitaminnak.

Rengeteg olyan terméket is láthatunk a boltok polcain, amelyek bár egészségesnek tűnnek első ránézésre, valójában nem azok. Az alábbi cikkünkben összeszedtük ezeket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.