8 tipp a nyakfájdalom enyhítésére, ha nem akarsz gyógyszert bevenni

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A görcsös nyak, a sajgó fej mindannyiunk életét képes megkeseríteni. Mit tehetünk a tünetek enyhítése céljából, ha nem szeretnénk gyógyszerhez nyúlni?

Talán nincs is olyan ember, aki ne tapasztalt volna meg egy-egy makacsabb nyakfájást, sőt sokan rendszeresen visszatérő fájdalmakkal élnek. A nyak gerincünk egyik legfontosabb, de mégis legsérülékenyebb része: az azt alkotó hét darab csigolya a méretéhez képest jelentős terhet bír el, kisízületeinek pedig sokoldalúan, jelentős mozgástartományban kell mozdulnia. 

Nem könnyű hát a nyakunk izomerejét és mobilitását egyaránt megőrizni. Ráadásképp mindkettőt egyszerre károsítja a bennünket körülvevő képernyők tömkelege: egyrészt jelentősen túlterheli gerincszakaszunkat és annak izmait, szalagjait; másrészt a természetes, sokoldalú mozgatást egyre inkább egysíkúvá silányítja a kijelzők statikus szemlélése.  

A túlterhelésből adódóan nyakunk izomzatának egy része görcsössé és merevvé válik, míg másik része túlságosan gyengül – akár így, akár úgy, a két véglet közül mindkettő ugyanolyan káros, hiszen az izomzat végső soron elveszti rugalmasságát. Rövid távon ezek a diszbalanszok számos kellemetlen tünethez vezethetnek: izomfájdalmak, görcsök, húzódások, illetve a nyaki gerincszakaszon kilépő erek és idegek érintettsége miatt fejfájás, szédülés, esetleg a felső végtagban zsibbadás is jelentkezhet. Hosszú távon a porckorongok károsodása a porckorong kitüremkedését, majd sérves állapotát is eredményezheti.

A nyaki fájdalmak megelőzésének, illetve csökkentésének legfontosabb elemei tehát:

  • Az izomegyensúly megóvása, az egyoldalú terhelés csökkentése.
  • Az ízületek mobilitásának megőrzése, azaz az átmozgatás és nyújtás.

Ahogy sejthető, ezek életmódszinten megvalósítandó, kissé általánosabb, lassabban elérhető célok. De mégis, mit tudunk még tenni a mindennapokban a fájdalom enyhítésére, ha nem a fájdalomcsillapító tabletták bevétele az egyetlen és gyors segítség, amihez folyamodnánk?

#1 Ergonómiai újratervezés

Ügyeljünk a mindennapi ergonómiára: fejtámlás szék kiválasztásával és helyes beállításával, a számítógép munkaállomás helyes beállításával, vagy az autósülés megfelelő kalibrálásával. Táskáink gerinckímélő kiválasztásával, a pántok megfelelő beállításával. Külön figyeljünk minden olyan tevékenység környezetének megtervezésére, amelyben huzamosabb időt töltünk el, mint például az alvás vagy az olvasás

#2 Tegyük el a kis képernyőket!

Márpedig mindenféle értelemben. Sokszor pótcselekvésként nyomogatjuk a telefonunkat vagy a tabletünket, sokkal több időt eltöltve a lefelé bámulós pózban, mint amennyi valójában szükséges lenne. Ha eredeti funkciójának megfelelően telefonálunk a készülékünkkel, használjunk fülhallgatót, hogy ne kelljen a fejünket félrebiccentve a fülünkhöz tartani. 

#3 Forduljunk szakemberhez!

Egy gyógytornász vagy gyógymasszőr hatékonyan tud segíteni a blokkok oldásában, segít a megfelelő testtartás felvételében és betanításában. A gyógytornász otthon is végezhető gyakorlatokat mutat, kórtörténetünk és életmódunk ismeretében, melyeket a mindennapokban önállóan is elővehetünk. Ezek elősegítik a mobilitás megőrzését, a káros izomhasználatból eredő tüneteket pedig csökkentik.

#4 Fokozzuk az izmok vérkeringését!

Számos esetben segíthet, ha az izmok tónusát ellazítjuk. Lehet az egy kellemes meleg zuhany az érintett területre, kineziológiai tapasz ragasztása, melegítő zselépárna használata vagy izomlazító, vérkeringést fokozó krémmel történő kezelés. (Ha gyulladásos állapot alakul ki a nyakunkban, ne melegítsük, helyette a jegelés javasolt.)

Ismerős a mozdulat?
Fotó: Sam Edwards / Getty Images Hungary

#5 Gondosan válasszunk matracot és párnát!

Sok esetben hiába a napközbeni tudatos odafigyelés, ha éjszaka elgyötörjük az izmainkat. Figyeljük meg alváspozíciónkat, használjunk számunkra ideális ágymatracot. Próbáljunk ki többféle párnát, ne törődjünk bele a kényelmetlen vagy nem megfelelő kialakítású párna használatába, bátran kísérletezzünk, melyiken a legpihentetőbb számunkra az alvás.

Hosszan tartó feszes helyzet esetén (például utazásnál) fordítsunk gondot a fej megtámasztására: ne csak az ülés fejtámaszát állítsuk be megfelelően, de használjunk utazópárnát is.

#6 Igyunk sokat!

Számos esetben a napi folyadékbevitelünk nem elégséges, és ezt lágyszöveteink és porckorongjaink is megsínylik. Ügyeljünk arra, hogy szervezetünkbe eljusson az egészséges működéshez szükséges folyadék, lehetőleg víz formájában!

#7 Vizsgáltassuk meg a szemünket!

Előfordulhat, hogy látásunk romlik, vagy akár csak szemüvegünk, kontaktlencsénk diagnózisa régi. Ha nem látunk tökéletesen, önkéntelenül előbbre húzzuk a fejünket, terhelve ezzel a nyakat. Ütemezzünk be rendszeres szemvizsgálatot!

#8 Törekedjünk a stressz csökkentésére!

Az életünket végigkísérő stressz leginkább a nyakunk és vállövünk izmaira helyez terhet, amire ezek feszes tónussal reagálnak. Legyen az a folyamatos szorongás, állandó napi pörgés, a pihenés hiánya, vagy akár elfojtott érzelmeink: ezek mind negatívan hatnak nemcsak lelkiállapotunkra, de izmaink állapotára is. 

Igyekezzünk ezeket enyhíteni: sportolással, jógával, masszázzsal, természetben járással, naplóírással vagy akár terápiával.

Természetesen vannak olyan tünetek, amikor haladéktalanul orvos felkeresése szükséges:

  • krónikus, hosszan fennálló vagy könnyen visszatérő fájdalmak;
  • zsibbadás vagy kargyengeség; 
  • a nyakat ért fizikai behatás, baleset;
  • rendszeres szédülés, egyensúlyvesztés.

Ezekben az esetekben alapos kivizsgálás tud fényt deríteni az okokra, ezt követően jöhet a kezelés. 

Sose feledjük, hogy fájdalmakkal élni nem normális, nem természetes állapot! Ne törődjünk bele, ne fogadjuk el, hanem tegyünk ellene! Minél hamarabb állunk neki az eredeti állapot helyreállításának, annál jobbak az esélyeink a regenerációra – ha viszont elhanyagoljuk, és nem vagyunk hajlandók minimalizálni a károkat, hosszú távon még komolyabb betegségeknek nézhetünk elébe. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dávid Enikő
Dávid Enikő
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.