Így állítsd be a vezetőülést, hogy ne törjön össze egy hosszú autóút sem

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tudtad, hogy az autó üléseinek beállítása fontos az egészséged szempontjából? Ne törődj bele a kellemetlenségekbe, fájdalmakba: elmondjuk, mire figyelj!

Az autóban ülés, hasonlóan az ülőmunkához, igencsak megterhelő a mozgatórendszerünk számára. Különösen fokozódik ez akkor, ha nem kényelmesen helyezkedő, időnként fészkelődő utasként, hanem a vezetőülésben, sofőrként ülünk az autóban.

Mivel fizikai állapotunk gyakran a bennünket körülvevő tárgyak ergonómiájának az eredménye, érdemes az autóval kapcsolatosan is áttekinteni néhány alapvetést. Sajnos az autók nagy részét még mindig nem úgy tervezik, hogy a benne ülés ergonomikus legyen, habár egyre több gyártó a kényelmi szempontok mellett erre is igyekszik már opciókat kínálni. 

Elsődleges szempontként érdemes megfontolni, hogy olyan autót válasszunk, amely kompatibilis az alkatunkkal. Természetesen járművet vásárolni épp elég kihívás anélkül is, hogy a saját testalkatunkat és testtartásunkat belekalkulálnánk, de ne felejtsük el, hogy alapvetően akár életünk jelentős részét is eltölthetjük az autóban, így érdemes figyelembe venni, hogy ne legyünk teljesen más méretkategória a járművünkhöz képest.

Másrészt – újfent az ülőmunkához hasonlatosan – érdemes autózás közben is rendszeres szüneteket beiktatni: időnként álljunk meg, szálljunk ki, mozgassuk át magunkat. Ez nyilván nem könnyű, főleg, ha hosszú távon utazunk és nagyon szeretnénk mihamarabb megérkezni. Azonban – főleg akkor, ha egyébként is már nyaki vagy derékproblémákkal küzdünk – jobban járunk, ha még azt a kis időt rászánjuk a kiállásra.

Az ülésmagasság beállítása

Toljuk teljesen hátra és alacsonyra az ülést, majd onnan közelítsünk a számunkra megfelelő magassághoz. Addig emeljük, amíg a csípőnk legalább a térdünk magasságába nem kerül, és ekkor győződjünk meg róla, hogy megfelelően látjuk-e a műszerfalat és az utat, semlegesen tartott nyakkal és fejjel előretekintve. Az sem jó, ha nem látunk ki, viszont a túl magas ülés miatt leszegett fejjel vagy görnyedő háttal ülve kifelé nézni sem szerencsés.

Ha nem sikerül megfelelő magasságot beállítani, akkor használhatunk plusz ülőpárnát is. Hasonlóan az irodaszéken használt párnákhoz, az ülőpárna nem csupán megemeli a helyzetünket, de segít a gerinc megfelelő ívének tartásában is, és bizonyos mértékig elnyeli a rázkódást.

Figyeljünk rá, hogy a térdhajlatunk ne feküdjön fel teljesen az ülés peremére, mert az nem tesz jót a keringésnek, hanem próbáljunk 1-2 ujjnyi távolságot tartani a térdünk és az ülés között. 

Használjuk ki az összes beállítási lehetőséget
Fotó: bingdian / Getty Images Hungary

Mindezek után próbáljuk meg használni a pedálokat, hiszen az lenne a kívánatos, hogy úgy nyomjuk le a pedált, hogy ahhoz a fenekünknek nem kell előremozdulnia az ülésben. Az sem jó, ha a térdünk teljesen ki van feszítve: 20-30 fokos hajlítást tartsunk.

Természetesen a pedált nyomó lábfejünk helyzetére is figyeljünk oda: ne kelljen túlságosan nagy mértékű állandó feszítést beletenni, és ha éppen nem használjuk a kuplungot, akkor nyugodtan tegyük át a bal lábunkat a fix lábtartóhoz. Minél több támasztófelületet használunk, annál jobb a medencénknek és a gerincünknek.

Hogyan lesz jó a derekunknak és nyakunknak?

Az ülőlapot igazítsuk vízszintesre, és ahhoz képest a háttámla 100-110 fokos szöget zárjon be. Ha szerencsénk van, a gyártó a háttámlát deréktámasszal látta el, sőt ideális esetben ez állítható is. A támla alsó pereme a keresztcsontunknál, a medencénk fölött kezdődjön, a kidomborodó ívet pedig állítsuk úgy, hogy a lehető legjobban igazodjon a gerincünk ágyéki szakaszának ívéhez. Amennyiben ilyen nincs az autónkba beépítve, lehet külön vásárolni, különböző méretekben és anyagokból; lehetőleg olyat válasszunk, amely rögzíthető az üléshez. Deréktámasz nélkül igen hamar megfájdul a derekunk, a hátunk, ez pedig kényszertartást eredményez a gerincünket tartó izomzatban, és teljes testtartásunkra negatív hatással lesz. 

A háttámla magassága nagyjából a vállunkig érjen, persze elég csekély a valószínűsége, hogy ez pontosan stimmelni fog, de némi eltérés még belefér. Ha azonban teljesen más méret, akkor nem csupán a vállunkat fogjuk görcsösen tartani, de a fejtámla beállítása sem lesz megfelelő.

Figyeljünk rá, hogy a fejtámla párnája ne a nyakunk, hanem a fejünk mögött legyen, és a dőlésszöget úgy állítsuk be, hogy a fejünket nekitámasztva a vállunk és a fülünk egy függőleges vonal mentén helyezkedjen el. Ha túlságosan hátradöntjük, akkor kellemetlenül visszafeszítjük a fejünket, ha pedig előre, akkor az ülőmunkában is megszokott protrakciós fejtartással fogunk vezetni, ami igen hamar nyakfájdalmakhoz és a nyaki porckorong degenerációjához vezet. 

Mint ahogy azt a járművezetői tanfolyamról is tudjuk, a tükröket úgy állítsuk be, hogy minél természetesebben tudjunk beletekinteni, ne kelljen jelentős fejmozdulatokat tenni, a fejünket csavarni közben. 

Ha a kormány magassága, illetve a tőlünk való távolsága módosítható, akkor a fentiek szerint beállított helyzetünkhöz igazítsuk a kormány elhelyezkedését. A cél az, hogy leengedett vállakkal, kényelmesen tartott karokkal érjük el, ne kelljen fokozott tónussal tartani a vállövet vagy a nyakunkat. 

A legtöbb autóban ma már a biztonsági öv magassága is állítható: a számunkra megfelelő magasság az, ha nem a nyakon és a vállon fekszik fel, hanem a kulcscsontunkon és szegycsontunkon ível át.

Érdemes rászánni az időt és a figyelmet, hogy ezeket a beállításokat a lehető legoptimálisabbra igazítsuk, esetleg kísérletezzünk a testhelyzetünkkel, hogy a legjobb pozíciót megtaláljuk. A helytelenül beállított ülés derék- és hátfájdalmakat eredményezhet, merev vállat és nyakat, alsó végtagi görcsöket, esetleg fejfájást, szemünk megerőltetését, hosszú távon pedig porckorongsérvet is okozhat. Ne fogadjunk hát el velejárónak semmilyen kényelmetlenséget, fájdalomérzetet, hanem igyekezzünk javítani az autóbeli környezetet is, mint életterünk fontos képviselőjét. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dávid Enikő
Dávid Enikő
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.