Elég akkor inni, amikor szomjasak vagyunk?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Miért érdemes odafigyelni a folyadékpótlásra, és miből a legjobb bevinni a szükséges mennyiséget? A mindennapi életben is fontos a kérdés, de ha sportolunk, akkor még inkább.

A víz az emberi test fontos összetevője. Befolyásolja a hőháztartásunkat és működteti a szervrendszereinket. A megfelelő mennyiségű folyadék bevitele egészséges mindennapjainknak is fontos része, különösképpen érdemes azonban gondosan eljárnunk, ha ezenfelül még sportolunk is, főleg a nyári hőség beköszöntével.

Folyadékháztartásunkat jelentősen befolyásolja, ha edzünk, hiszen edzés során a testünkben tartalékolt folyadékot veszítjük el. Ha pedig nyári melegben sportolunk, a megfelelő rehidratálásra odafigyelni egyenesen létkérdés. Az izomszövet 75 százaléka és a zsírszövet 10 százaléka víz, azaz folyadékháztartásunk esetleges felborulása jelentősen befolyásolja az edzésünk hatékonyságát is. 

A napi tevékenységeink során veszített vizet pótolnunk kell: az amerikai ajánlás szerint a nőknek legalább napi 2 liter, míg a férfiaknak 3 liter folyadékot kell fogyasztaniuk naponta, ennek 80 százaléka közvetlen folyadékbevitellel, 20 százaléka pedig élelmiszer formájában kerül a szervezetünkbe. A rendszeres testmozgást végzők folyadékszükséglete még ennél is nagyobb, különösen, ha melegben edzenek. Egy aktív edzés során testünk akár 1 liter vizet is veszíthet, ha pedig nem pótoljuk, kiszáradás lép fel. 

Ha megfelelően hidratálunk, szívünk könnyebben pumpálja a vért, amely a vérkörünkön keresztül elér a mozgatóizmokhoz, értékes üzemanyag-utánpótlást szállítva: többek között oxigént és olyan ásványi anyagokat, amely az izmok hatékony működéséhez szükséges. A vízvesztés közvetlen folyománya az izomgörcsök megjelenése, energia híján az izomfáradás, valamint csökken a koordináció is. Már relatív csekély folyadékveszteség is rögtön negatívan befolyásolhatja ezeket a tényezőket, melyek egyébként létfontosságúak az egészséges edzéshez. Ehhez még tegyük hozzá azt is, hogy nyári nagy melegben a megfelelő mennyiségű folyadék híján hőháztartásunk nem képes megfelelően működni, testünk nem tudja lehűteni magát, így a legrosszabb esetben még a sokk vagy hőguta veszélye is fennáll. Hogy ezt elkerüljük, kiemelt figyelmet kell fordítanunk a folyadékbevitelre a testmozgást megelőzően, alatta és utána is. 

Mennyit igyunk?

  • az edzés megkezdése előtt két órával 5-6 dl folyadékot 
  • edzés közben 2-3 dl-t, 10-20 perces időközönként

Ha edzés előtt mértük magunkat, akkor azt követően ugyanolyan ruházatban megmérve számítsuk ki a folyadékveszteséget, és minden fél kilogrammra fél liter folyadékot számolva pótoljunk. A deficit mértéke számos tényező függvénye: nem csupán a külső hőmérsékleté vagy a mozgásforma aktivitásszintjéé, testalkatunké, de például a sport közben viselt ruházaté is. (Ez számos esetben lehet tudatos választás, mint például a szabadidősportokhoz a technikai ruházatok viselése, de például az amerikaifutball-felszerelés túl sok opciót nem hagy a sportolóknak.) Elviekben az iránymutatás az, hogy a testsúlyunkból elveszített 2 százalék már teljesítményromlást okoz: a gyakorlatban ezt a 2 százalékot voltaképp olyan könnyű összehozni, hogy mindenképpen érdemes gondosan tervezni az előzetes és edzés közbeni folyamatos bevitellel is. 

Fontos szabály, hogy nem kell várni a szomjúságérzetre! Mire ugyanis szomjúságot érzünk, a kiszáradás folyamata már megkezdődött. 

Mit igyunk?

Az elsődleges javaslat természetesen a víz. 

Edzést követően fogyaszthatunk zöldségeket, gyümölcsöket – utóbbiak savtartalmát érdemes figyelembe venni, például a banánnal jobban járunk, mint a facsart gyümölcslevekkel, ha jelentős folyadékveszteséget tervezünk pótolni.

Pontosan ki lehet számolni, mennyit kell innunk edzés után
Fotó: Oliver Rossi / Getty Images Hungary

A cukros üdítők felesleges cukortartalmuk miatt nem feltétlenül javalltak.

Magas intenzitású mozgások esetén ajánlott elektrolittartalmú sportitalokat fogyasztani, hogy az ásványianyag-veszteséget (ami elsősorban só) pótoljuk. Mivel ez egyedi jellemzők függvénye is, érdemes figyelemmel kísérni, hogy izzadást követően ruházatunkon látunk-e sómaradványokat. 

A koffeinről továbbra is megoszlanak a vélemények: alapvetően mint vízhajtó él a fejekben, de mértékletes koffeinfogyasztás esetén nem kimutatható, hogy káros hatása lenne a sportolásra nézve. Az alkoholnak viszont igen, így azt lehetőleg ne fogyasszunk az edzést megelőző és követő időszakban sem. 

A napi folyadékpótlás természetesen ezeken kívül történhet más formában is: levesek, főzelékek, tea, tej, joghurt, túró, csak hogy néhányat említsünk.

Mikor figyeljünk kiemelten oda a folyadékpótlásra?

  • nehézlégzés;
  • cukorbetegség;
  • szív- és érrendszeri probléma esetén;
  • cisztás fibrózissal élve;
  • illetve vegyük figyelembe, hogy számos rendszeresen szedett gyógyszer vízhajtó hatású lehet.

A folyadékveszteség megelőzése nem csupán sportolás esetén, de a nyári melegben is javallott. Érdemes különösen számolnunk azzal, hogy ha a megszokottól eltérő klímájú vidékre utazunk, másképp izzadunk, így folyadékháztartásunkat akár a nyaralás is felboríthatja. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dávid Enikő
Dávid Enikő
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.