Így teszed tönkre a szíved a mindennapokban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az emberi szív a törzsfejlődés során a rendszeres testmozgáshoz idomult, ezért is veszélyezteted a szíved egészségét, ha hanyagolod a sportot – derül ki egy friss kutatásból.

Amerikai kutatók emberszabású majmokat, illetve különböző embercsoportokat vizsgáltak, hogy megállapítsák, mekkora szerepe van a rendszeres testmozgásnak a szív egészségében, és hogyan alakítja át a szívedet a mozgás – számol be a tanulmányrólHarvard Medical School.

Az emberi szív az állandó igénybevételhez szokott

A Massachusetts-i Általános Kórház munkatársaiból álló kutatócsapat ultrahangos vizsgálattal figyelte meg többféle emberszabású majomfaj, illetve négy kiválasztott embercsoport – testmozgást nem űzők, hosszútávfutók, amerikaifutball-játékosok és a dél-amerikai tarahumara indiántörzs tagjai – szívműködését fizikai igénybevétel közben. A különböző csoportokat annak alapján választották ki, hogy képesek legyenek modellezni az emberi szív evolúciójának különböző fázisait.

A csimpánzok a nap nagy részét henyéléssel töltik, de időnként mászniuk és harcolniuk kell, hogy élelmet szerezzenek. Ez a rövid, intenzív fizikai igénybevétel nyomást generál a szív kamráiban, ezért a szívfaluk vastag és merev. A majmokkal ellentétben vadászó-gyűjtögető őseinknek hosszú távolságokat kellett megtenniük, hogy élelmet szerezzenek maguknak. A későbbi földműves társadalmakban élő emberek szintén egész nap talpon voltak. Emiatt az emberi szív fala vékonyabb és rugalmasabb, a kamrák pedig nagyobbak és képesek enyhén kicsavarodni, ami segíti a vér ki- és beáramlását.

Tönkreteszed a szíved, ha nem mozogsz

A Mexikóban élő tarahumara indiánok a modern civilizációtól teljesen elzárt nép, akik továbbra is őseik életformáját űzik. Ezért az ő szívük jól leképezi, milyen lehetett az evolúció által nekünk szánt „tiszta emberi szív” – magyarázza dr. Aaron L. Baggish szívsebész, a kutatás vezetője. A másik három csoport pedig megmutatja, hogyan befolyásolja a fizikai aktivitás, illetve annak hiánya a szív állapotát és működését.

A szívednek szüksége van a mozgásra
Fotó: Stanislaw Pytel / Getty Images Hungary

A különbség a szív bal kamrájában figyelhető meg. Ez a véráramlás legfontosabb szerve, és a hosszútávfutóknál hosszabb, nagyobb és rugalmasabb, mint egy átlagos embernél, így nagyobb mennyiségű vért képes pumpálni, ami segít a hosszú, kitartó fizikai igénybevétel során. A focistáknál ellenben, akiket inkább rövidebb, de jóval intenzívebb kitörésekre képeznek ki, a kamra fala vastagabb és merevebb, hogy jobban bírja a hirtelen nyomást.

Azoknak a szíve hasonlít a legjobban a majmokéhoz, akik egyáltalán nem mozognak rendszeresen – derül ki a kutatásból. Ha hiányzik a mozgás, a szívednek és az ereidnek sohasem kell a szokásosnál nagyobb mennyiségű vért szállítaniuk, ezért a szív és az erek fala megmerevedik. Minél kevesebbet mozogsz, annál nehezebbé válik a testmozgás, ugyanis leszoktatod a szervezetedet a terhelésről. Az érfalak és a szívfal merevvé válása könnyen szív- és érrendszeri problémákhoz vezet.

A szakemberek szerint a világszerte milliókat érintő magas vérnyomás már jóval azelőtt jelentkezik, hogy az orvos diagnosztizálná. Rendszeres mozgással karbantarthatod a szíved és a vérereid egészségét. Soha nem késő elkezdeni, a pozitív hatások pedig gyorsan jelentkeznek. A kulcs az életmódváltás – állj fel a kanapéról, és kezdj aktív életet!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.