Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Számos szervrendszerünk megfelelő működése kell ahhoz, hogy az állóképesség fejlesztésére szánt idő és energia ne vesszen kárba. Elmondjuk, mi mindent érdemes számba venned!
Számos sportágban az állóképesség fejlesztése kiemelt célként szerepel. Talán sokan azt gondolják, elég egy pulzusmérő meg egy jó edzésterv – ez azonban jóval összetettebb kérdés ennél. Tekintsük végig, hogy a szervezetünk szempontjából mi mindennek kell megfelelően működnie ahhoz, hogy ez a cél megvalósuljon!
Szerzőnkről
Dávid Enikő pilatesoktató, személyi edző, fő profilja a pilatesalapú funkcionális edzések gerinc- és ízületi problémák esetén, valamint a várandós torna és a szülés utáni regeneráló edzések. Oktatóképzések vezető tanáraként osztja meg tudását a leendő edzőkkel.
Kardiovaszkuláris rendszer
Szívünk és keringési rendszerünk teljesítménye sok tekintetben állóképességünk fokmérője. Az aerob sportágakban az izomműködéshez oxigén szükséges, melyet a keringési rendszerünk szállít a vázizomzathoz. Az oxigénnel történő ellátás akkor hatékony, ha minél gyorsabban, minél nagyobb mennyiségű friss oxigén kerül a vérbe. A nagyvérkör artériás ága a szívből a perifériák felé szállítja az oxigént, majd ott az oxigén felhasználását követően, a szén-dioxidot begyűjtve a vénás keringéssel visszatér a szívbe. A kisvérkör ezt a szén-dioxidot szállítja a tüdőbe, és ott veszi fel helyette a belégzéssel nyert friss oxigént, majd visszatér a szívbe, ahonnan újfent elindul a perifériák irányába.
A keringés hatásfoka nagyban függ a szív motorikus képességétől, hiszen a bal kamra összehúzódásának mértéke fogja meghatározni azt a löketet, amellyel az artériába áramlik a vér. Ha állóképességi teljesítménynyomás kezdődik, például kényelmesen sétálva a buszmegálló felé meglátjuk, hogy mögöttünk a sarkon épp kanyarodik a busz, és megszaporázzuk lépteinket, esetleg rögtön kocogásba vagy futásba váltunk, növekedik a szívfrekvencia, vagyis a percenkénti lökések (szívütések) száma. A rendszer akkor hatékony, ha számszerűen minél kevesebb, ámde erőteljes lökéssel történik mindez: vagyis percenként minél alacsonyabb pulzussal, ám lehetőleg minél jelentősebb vérmennyiséget továbbítva egy lökettel: azaz minél nagyobb pulzustérfogattal.
A keringési rendszer hatékonyságát rendszeres edzéssel építhetjük fel, így válik lehetővé az, hogy egy felnőtt ember 5 liternyi vére, amely nyugalmi állapotban körülbelül egy perc alatt járja végig útját, megtöbbszörözött munkával percenként akár többször is végigérjen a kardiovaszkuláris rendszerünkön, annyiszor többszörözött mennyiségű oxigént leszállítva az izmokhoz, és lehetővé téve a folyamatos izommunkát. Az egy perc alatt átpumpált 5 liter perctérfogat edzett sportolóknál 30 liter fölé is emelkedhet, azaz hatszorosára ugrik az átáramló vér mennyisége. Ezt a vérmennyiséget a mozgás hatására megnyíló több tízezer kapilláris veszi fel, melyek nyugalmi állapotban – takarékossági okokból – zárva vannak.
Légzőrendszer
A fentiekből logikusan következik, hogy csak akkor nem hiábavalóan „pörgetjük” a keringési rendszerünket, ha van mit szállítani, vagyis elegendő oxigén áll rendelkezésre. A levegőből az oxigén felvételét alapvetően tüdőnk kapacitása fogja meghatározni. A vitálkapacitás a maximális belégzést követő maximális kilégzés levegőmennyisége. Minél nagyobb tehát a vitálkapacitásunk, annál jobb lesz az oxigénellátásunk. A vérbe jutó oxigén mennyisége ráadásul a terhelés hatására megnövekszik, azaz ha elég edzettek vagyunk, akkor a szervezetünk az oxigén vérbe juttatását is fokozott mértékben fogja végbevinni a nyugalmi helyzetben történő oxigénfelvételhez képest.
Ha egészen csúcsra akarjuk fejleszteni az állóképességünket, akkor említést érdemel még a vér oxigénmegkötő képessége (oxigénszaturációja) is, melyet oxigénben ritkább levegőn, azaz magashegyi edzések során lehet javítani.
Ha maximális teljesítményre törekszünk, a fenti szervrendszerek méreteinek és fejlettségének mértékét is figyelembe kell venni. Serdülőkorban a szívméret, a tüdőkapacitás, az izmok hajszálérrel való beerezettsége alapvetően már kialakul, így a fiatalkori állóképességi alapozás felnőttkorra is jobb eredményekkel fog kecsegtetni, míg ezek a változások sokkal kisebb mértékben történnek meg egy felnőttkorban edzéseket kezdő embernél.
Izomzat
Természetesen a fentiek hiábavalóak lennének egy megfelelően edzett izomzat nélkül. A sportágspecifikusan fejlesztett izomzat teljesítménye sem csupán a szuper edzéstervünkön múlik: az izomrostok összetétele alapvetően genetika függvénye is. Minél hosszabb távon szeretnénk fenntartani az állóképességi teljesítményt, annál inkább a lassú rostoknak kellene dominálnia az izomzatunkban, amennyiben pedig gyorsaságra törekszünk, a gyors rostokra lesz szükségünk.
Mint látjuk tehát, az állóképesség-fejlesztés meglehetősen összetett feladat, nem árt tisztában lenni ezekkel, ha komolyabb eredményeket várunk el magunktól a befektetett idő és energia függvényében. A fenti szervrendszereken túl jelentős befolyásoló tényező még a technikai tudás, a mozgáskoordináció, a hormonális rendszerünk működése, az idegrendszeri szabályozás is. Egy-egy megmérettetésen pedig természetesen a közegellenállás nagysága, vagy az adott edzettségi fokunk éppúgy meghatározó, mint a raktározott energiánk mozgósításának képessége.
