Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nóra életmódváltó programba kezdett, most összefoglalta az első 3 hónap legfontosabb tapasztalatait. Nem minden úgy alakult, ahogy tervezte.
2019 tavaszán történt. Akkor döntöttük el a szerkesztőségből hárman is, hogy részt veszünk a Duna Medical Center obezitológiai kivizsgálásán, hogy megnézzük, mit kell tennünk egy egészségesebb életért. A program laborvizsgálattal és cukorterheléssel kezdődött, majd DEXA-vizsgálat segítségével körülbelül 8 perc alatt átpásztázták a testünket, hogy kiderüljön csontjaink ásványianyag-tartalma, zsírszöveteink mennyisége és eloszlása, ezen belül is a hasi zsír aránya, és megkapjuk alapvető tápláltsági, edzettségi mutatóinkat. Az eredményeinkről aztán dr. Bajnok Éva obezitológus-endokrinológussal beszélgettünk, és a doktornő segítségével kidolgoztuk A TERVET a jobb és egészségesebb életre.
A társaimnak itt nagyjából véget is ért a története, nekik nincs hova fogyniuk, nagyjából egészségesen is élnek, de azért bőven tanultak ők is az eredményekből. Velem más a helyzet. 168 centi vagyok és 71 kilósan kerültem be a vizsgálatba. A testemen túl sok volt a zsír (különösen a zsigeri zsír aránya volt sokkoló), kevés az izom, és ezek a problémáim (nyilvánvalóan) nem most kezdődtek.
A fogyókúra és én
Nekünk történetünk van. Hosszú és kezdetben vidám, később inkább szomorú, frusztráló történetünk. Már 14 éves korom táján érdekelni kezdett, vajon lehetek-e én úgy egészben, de leginkább specifikusan, bizonyos testrészeimre nézve kisebb (Ó, azok a túl vastag karok!). Szerettem volna törékenynek tűnni, elveszni a másik mellett. Hát, ez a testalkatomból adódóan azért elég irreális volt (Kösz, apu!), és az a jó pár év vívás sem erre formálta a testem. Ennek ellenére kamaszkoromban lelkesen kísérleteztem, és valamikor 16 éves korom táján kihoztam magamból az egészséges minimumot.
Aztán sokáig nem is foglalkoztatott a fogyás kérdése, remekül éreztem magam a bőrömben, bár mostani fejjel tisztán látom, hogy nem vigyáztam jól a testemre (több sport, kevesebb bulizás, az kellett volna). Aztán megérkeztek a húszas évek, a munkahely, ahol reggeltől estig ültem a gép előtt, és 27 évesen rádöbbentem, hogy baromira meghíztam. Nem értettem, mikor történt, hogyan: egyszerűen nem vettem észre. Akkor jött valami levesen élős divatdiéta, majd az erőszakolt szenvedés az edzőteremben, és 3 hónap alatt simán ledobtam vagy 12 kilót. Könnyű volt. Megnyugtatóan könnyű. Azt a hamis képzetet keltette, hogy ezt bármikor meg tudom majd csinálni. Így nem is kell annyira figyelni. Elég akkor, ha gond van.
Nem számoltam azonban azzal, hogy a testem tanul. Azzal, hogy az eszemmel bármennyire is vágyom a változást, a szervezetem egy komplex rendszer, ezért állandóságra törekszem, kiszámítható működésre. És most, jó 10 évvel később már nem tudok gyorsan lefogyni, nem engedhetem meg magamnak azt, hogy évekig ne figyeljek oda magamra. Így amikor túl sok stresszel és rengeteg munkával járó 2 év után, 2018 tavaszán úgy döntöttem, hogy újra lefogyok, már nem ment olyan könnyen. Sőt, sehogy sem ment. Mivel gyors eredményekhez szoktam, pofon vágott a kudarc, az, hogy hiába figyelek oda egy hónapon át, minimális a változás, amit elérek. Pedig a tudás nem hiányzott (gondoltam én), tudtam, hogy kevesebbet kell enni, mint amennyi energiát felhasználok, aztán ennyi.
Ezzel a történettel vágtam bele az obes programba, de őszintén megvallva nem volt bennem sok remény arra, hogy bármi újat tudnának mutatni nekem. Ez nagyjából az első pillanattól, a DEXA -leleteket látva dőlt meg. Sokkoló volt, mennyire rossz állapotban vagyok:
- Zsírszövet mennyisége: kissé emelkedett
- Kóros zsírszövet aránya: emelkedett
- Zsírtömegindex: enyhén emelkedett
- Izomszövet: mérsékelten átlag alatt
Aztán jött a konzultáció a doktornővel, a dietetikussal, a pszichológussal (ezt a lépést jó beépíteni, ha valaki régóta szenved a súlyával), és belefogtam abba, hogy megváltoztassam az életem. A doktornő útmutatása alapján a cél az volt, hogy átálljak a mediterrán diétára, és legalább hetente ötször fél órát biciklizzem, majd megszabaduljak – a legpesszimistább becslés szerint is – havi 1 kilótól. Meg hogy türelmes legyek és kitartó.
Azóta három hónap telt el, és rengeteget tanultam a testemről, magamról. Összeszedtem a legfontosabbakat.
Nincs egységes recept a fogyásra
Az, hogy mire van szüksége a testünknek, milyen étrend, milyen mozgás passzol a leginkább hozzánk, teljesen egyedi. Éppen ezért kihagyhatatlan, megúszhatatlan az a munka, hogy megfigyeljük saját magunkat, hogy rájöjjünk, mire is van szükségünk.
Régebben rengetegszer tört rám az érzés, hogy azonnal könnyen felszívódó szénhidrát kell. Sok. A vágy ellenállhatatlan volt, majd miután befaltam, ami a kezem ügyébe került, elmerültem a bűntudatban. Ma már Somogyi Krisztina dietetikusnak köszönhetően tudom, hogy ilyenkor nem ritkán bizonyos vitaminok, ásványi anyagok hiányoznak a szervezetemből, ezeket kell pótolnom. Lehetőleg nem mesterséges úton. Ez a tudás pedig mindennél felszabadítóbb. Mondjuk, a sóvárgás, hogy kajából merítsem az energiát, ha hullafáradt vagyok, még ugyanúgy megvan, de legalább már tudatosítottam, hogy mindez miről szól, és igyekszem más megoldásokat keresni (meditáció, pihenés).
Szintén fontos felfedezésem, hogy nem ehetek délután, este. Akkor ugyanis nem fogyok. Egy dekát sem. Függetlenül a bevitt kalóriamennyiségtől. Ezzel szemben másoknak simán működhet az esti evés, akkor sem fognak elhízni. Ahogy van, akinél simán működik, hogy naponta egyen húst, nekem ez sem jó. Könnyebbnek, boldogabbnak érzem magam minimális húsfogyasztással, és a laboreredményeim is jobbak.
A lényeg tehát, hogy valószínűleg nincs olyan fogyókúrás program, ami mindenkinek ugyanolyan jó lenne, meg kell tanulni meghallani, mit akar a testünk.
A kalóriaszámlálgatásnak egy haszna van
Számtalanszor hallottam már, hogy kalóriát számlálni miért hülyeség (itt van például ez a cikk). Ráadásul az nem is élhető hosszú távon, hogy az ember folyton leméri, mit eszik. Másfél hónap aktív kalóriaszámlálgatásnak azonban megvan a jó oldala: segít belőni azt az ételmennyiséget, amire valóban szüksége van a szervezetnek, és segít észrevenni, amikor csak azért eszünk, mert éppen megkívántuk, mert jó az illata, vagy mert mások is esznek.
Érdemes tisztában lennünk az alap kalóriaszükségletünkkel, ahogy azzal is, milyen tevékenységgel mennyi kalóriát égetünk, milyen táplálékkal milyen tápanyagokat viszünk is be pontosan a szervezetünkbe, és napi szinten hogyan alakul a bevitt tápanyagok aránya. Nyilván sem a szénhidrátot, sem a fehérjét, sem a zsírt nem érdemes túltolni.
Az életmódváltás nem egy gyors folyamat, de már nem is érdekel
Az első hónap nagyon nehéz volt. Rengeteg energiámat elvitte, hogy erre koncentrálok, odafigyelek, átgondolom, ételeket mérek, kalóriákat számolok. Fogytam 1 kilót. 1 átkozott kilót. Minimum 2 kilóra számítottam. Arra gondoltam, hagyom az egészet a fenébe, hogy felesleges, hogy nem működik. Aztán elkezdtem kísérletezni. Rájöttem arra, hogy nem ehetek délután. Rájöttem, hogy túl sok volt a zsír. Ez volt a pont, ahol elkezdtem tényleg rendesen edzeni. A bringa heti egyszer egy órára megmaradt, a maradék három alkalommal jött a pilates, a TRX, a saját testsúlyos edzések. Aztán néhány héttel később jobb lett az élet. Minden. A testem látványosan változni kezdett, de ami még ennél is sokkal fontosabb: elkezdtem élvezni, hogy van. Edzés mellett a normális evés is sokkal könnyebb, hallom, értem, hogy éppen mire van szükségem.
Itt tartok most. És hogy fogytam-e? Hát, érdemben nem mutat kevesebbet a mérleg. Pontosabban 2 kilóval lettem kevesebb, de egy csomó ruhámba újra beleférek, centikkel kisebb a hasam és a derekam körfogata, miközben a karom és a combon látványosan izmosodik, nő a mérőszalag alatt. Hogy mire lesz ez elég három hónap múlva, amikor újra végigcsinálom a laborvizsgálatot, és lemér a DEXA? Nem tudom. De hiszek abban, hogy látványos lesz a változás.
