Így eddz a csontjaid egészségéért

Olvasási idő kb. 1 perc

Elsősorban a nők esetében szoktuk felhívni a figyelmet a csontritkulás megelőzésére és kezelésére, de a férfiaknak ugyanúgy oda kell figyelniük a csontjaik egészségére.

A legtöbb férfi szervezete szerencsére folyamatosan termeli a tesztoszteront, ami elengedhetetlen a csontok egészségéhez. De mivel idővel az ember hormonszintje csökken, gyengülnek a csontok is. A Harvard Medical School ahhoz ad tippeket, hogy miként őrizzük meg csontjaink egészségét.

Könnyedén elősegíthetjük a csontképződést 

A csontok életünk során állandó csontbontási és -építési folyamatok váltakozó ciklusával őrzik meg egészségüket. Az évek előrehaladtával azonban – különösen a férfiak esetében a tesztoszteronszint csökkenése miatt – a csontok elgyengülhetnek és törékennyé válhatnak. Jó hír, hogy ez nem fordul elő mindenkinél, és egy kis odafigyeléssel lelassíthatjuk csontjaink öregedését.

Már a rendszeres gyaloglás is sokat segíthet
Fotó: Nastasic / Getty Images Hungary

A rendszeres testmozgás ebben az esetben is megoldást jelenthet. A csontképződést serkentő, fogyást elősegítő tevékenységek, mint például a gyaloglás, futás, lépcsőzés, a túrázás vagy a tánc az általános egészségünkre is jó hatással vannak. A súlyzós edzések pedig segítik a csontsűrűség fokozását, hiszen a csont reagál a rá nehezedő súlyokra.

Heti pár alkalommal fordítsunk figyelmet az ellenállásos edzésre is: ehhez a csuklónkat, a karunkat és az alsótestünket eddzük, akár súlyzóval vagy gumikötéllel otthon, vagy gépeken az edzőteremben. Emellett szuper kiegészítő az ugrókötél is, amit a bemelegítés részeként is használhatunk. Ezzel is hozzájárulunk ahhoz, hogy a csontjaink egészségesebbé és erősebbé váljanak.

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?