A közkeletű tévhitekkel ellentétben a lúdtalp nem örökletes probléma, hanem abból fakad, hogy nem használjuk rendeltetésszerűen lábunkat. Speciális gyakorlatok rendszeres végzésével ugyanakkor javíthatunk a helyzeten.
Lábunk fantasztikus szerkezet, melyre rengeteg feladat hárul. Viseli egész testünk súlyát állás és mozgás közben, lépésenként pedig átviszi ezt a súlyt a talajra. Ez utóbbi célra alakult ki lábunk ún. boltíves szerkezete, melyet a lábban található 33 ízület, 19 izom és több mint 100 ínszalag egységbe fonódva alkot. A boltozatos szerkezet teherbíróbb, mint a lapos talp, ezért jóval alkalmasabb arra, hogy megtartsa testünk súlyát.
Különböző okok azonban a boltíves rendszer süllyedését eredményezhetik, minek következtében talpunk kilapul, elveszíti stabilitását, nem működik többé együtt testünk többi részével. Ezt a jelenséget nevezi a köznyelv lúdtalpnak. Mike Gauvreau kanadai fizikoterapeuta szerint a lúdtalp vagy „lapos talp” (angolul „flat foot”) elnevezés csalóka, ugyanis talpunk nemcsak úgy „magától” lapul ki, hanem annak következményeképp, hogy elveszíti szerkezeti integritását, melynek oka leginkább az, hogy egyre kevésbé használjuk rendeltetésszerűen lábunkat.
A lúdtalp oka, hogy elszoktatjuk lábunkat a megfelelő járástól
A tévhittel ellentétben a lúdtalp nem genetikai eredetű probléma. Génjeink meghatározhatják, hogy lábunkban mennyire magasan ívelt a boltozatos szerkezet, illetve azt is, hogy ízületeink jobban vagy kevésbé rugalmasak-e, de ennek semmi köze ahhoz, ha valakinek a talpa süllyedni kezd. A szakértő szerint napjainkban egyre inkább elveszítjük azokat a képességeinket, melyek lábunk természetes mozgásából erednek. A nap nagy részét üléssel töltjük, ami rengeteg kárt okoz. A tartós ülés megszorítja a csípőnket, meggátolja hátsónk és csípőnk izmainak rendes mozgását, illetve megváltoztatja testtartásunkat. Mivel minden tőle lentebbi izmunk mozgását csípőnk irányítja, ha megszűnik rendesen működni, az bokánk, térdünk és lábunk számára is problémát jelent.
Cipőnk szintén sokat ronthat a helyzeten, mivel mesterséges környezetet teremt lábunk számára, ezzel korlátok közé szorítja azt. A legtöbb cipőben lábujjainkat nem tudjuk behajlítani, ízületeink nem mozoghatnak rendesen, belső lábizmaink pedig ellustulnak, mivel nem kell használnunk őket. A magasabb sarokkal rendelkező cipők átalakítják mozgásunk biomechanikáját, lépéseinknél áthelyezik a súlypontot. A mozgásterapeuta szerint az ortopéd cipők is gyakran többet ártanak, mint használnak, ugyanis olyan mesterséges támogatást nyújtanak lábunknak, mely még inkább ellustítja annak belső izmait, és eltérítik azt természetes, fentebb vázolt kettős funkciójától. Gauvreau ezért úgy véli, hogy míg egyes problémás esetekben valóban indokolható lehet az ortopéd cipő viselése, az egészséges többségnek inkább arra kéne koncentrálnia, hogy megtanulják, miként irányítsák, erősítsék és használják természetes módon lábukat.
A szakértő szerint a problémát a gyökerénél kellene megragadni, ahelyett, hogy különféle megoldásokat próbálunk találni a helyzet felszíni kezelésének érdekében. Az orvosoknak azt kéne megtanítaniuk pácienseiknek, hogyan erősítsék természetes úton lábukat, és miként küzdjék le a különböző cipők és ortopéd kiegészítők káros hatásait, például ilyen és ehhez hasonló gyakorlatokkal:
Lábunk működését tökéletesre dizájnolta a természet – vallja Gauvreau –, ezért akkor funkcionál a legjobban, ha nem próbálunk beavatkozni annak rendjébe. Nekünk magunknak kell megtanulnunk, miként kerüljük el a hibás izomműködést és az abból eredő fájdalmas tüneteket. Ennyire egyszerű a recept – legalábbis a terapeuta szerint.
