Élvezd az áramlást: ezt adja a dinamikus jóga

Olvasási idő kb. 3 perc

A flow jóga rendszeres gyakorlásával erősebb, rugalmasabb, hajlékonyabb lehetsz. A kecses mozgáson kívül tónusos testet is ad – ráadásul nem csak haladóknak ajánlott!

Ezzel az óratípussal manapság már szinte minden jógastúdióban találkozhatunk, jól ismerjük: a jógának egy igazán népszerű, dinamikus irányzatáról van szó. Az értelmezés iskolánként, oktatóként változhat, Nimila Ági, a Mandala Jógastúdiók oktatója arra törekszik, hogy a légzés és a mozdulatok összekapcsolásán keresztül megteremtsük a nyugodt áramlás élményét – innen az elnevezés.

A flow esetében a folyamatos mozgás kívülről úgy tűnhet, mintha táncolnánk. A flow jóga valóban közel áll a tánchoz, amennyiben a hatha jóga ászanáit teljesen szabad értelmezésben fűzi egymás után, ráadásul zenét is használ hozzá. Ugyanakkor nagyon is tudatosak vagyunk egy-egy óra felépítésénél, hiszen a flow gyakorlása szólhat a core izomzat erősítéséről, hátrahajlítások alapos előkészítéséről, csípőnyitó ászanákról, vagy ezek mindegyikéről is, 90 percben – magyarázza Nimila Ági. Azt szoktuk mondani, hogy a flow gyakorlása „haladóbb”, de nem kell megijedni ettől a jelzőtől sem. Természetesen bárki, bármikor elkezdheti, de jó, ha úgy készül, hogy az a másfél óra az életéből folyamatos mozgással telik majd. 

A flow jóga rendszeres gyakorlásával erősebb, rugalmasabb, hajlékonyabb lehetsz. Minden jótékony hatás benne van, amely más jógairányzatokban is megtalálható: feltölt, lazít, közelebb visz önmagadhoz.

A flow jóga dinamikus mozgás – közelebb visz önmagadhoz
Fotó: Nyul Zsuzsanna

Nem baj, ha nem vagy hajlékony!

Természetesen senki nem született úgy, hogy lábujjhegyen öt percig tartotta az állóspárgát, és nem is ez a cél ennél az óratípusnál. A flow gyakorlásban benne vannak azok a rávezető, fejlesztő gyakorlatok, amelyek ahhoz kellenek, hogy egy nap meglegyen a spárga, a híd vagy bármelyik látványos ászana. És ha rendszeresen gyakorolsz, hamar kiderül: valójában sokkal közelebb volt az „elérhetetlen” cél, mint gondoltad.

Nem kell erősnek lenned!

Ez sem jön magától, a kulcs a folyamatos gyakorlás. A flow-t, ha akarjuk, gyakorolhatjuk erőfejlesztésként is. Tudunk egy percet a core izmok erősítésével tölteni, ami a gyakorlás 90 percéhez képest nem tűnik hosszú időnek (ott, benne lenni néha annál inkább…), viszont ha ez az egy-egy perc rendszeresen ismétlődik, akkor hamar meg fogjuk érezni, milyen erősek is tudnak lenni a törzs izmai. És ez csak egy példa. A flow gyakorlás számtalan eleme vezet rá, hogy megtaláld magadban az erőt.

Szabadon értelmezett jóga

Talán ez a jógagyakorlások közül a legkreatívabb. Az astanga sorozatainak kötöttsége mellett vagy helyett néha jólesik elkalandozni és lazábban gyakorolni. Kipróbálhatsz benne olyan ászanákat is, amelyekkel más jógaórákon esetleg nem találkozol.

Bonyolultnak tűnik, pedig nem az

Egyik mozdulatból következik a másik, az egész egy nagyon dinamikus áramlásként fogható fel, és igen, ez bizony nemcsak az izmoknak, de a figyelmünknek is komoly kihívás eleinte. Hamar meg lehet szokni; mint minden jógaóra, egy idő után már itt sem csak a mozdulatok végrehajtására fogsz törekedni, hanem a figyelem befelé irányítására, a középpont megtalálására. Kis gyakorlással már erre sem kell külön figyelni, mert ez az állapot megteremtődik magától.

Minden mozdulat szép!

A szép mozdulatok megtanulása után hamar befelé irányíthatod a figyelmedet
Fotó: Nyul Zsuzsanna

A jóga nem arról szól, hogy versengjünk, vagy hogy egymáshoz mérjük a tudásunkat. Hanem arról, hogy elfogadjuk, amit a testünk tud. Hogy higgyük el, érdemes gyakorolni és megtapasztalni a fejlődést. Ha pedig közben a saját ügyetlenségünkkel vagy korlátainkkal szembesülünk (mindenki, még az oktatók is), akkor azon jól is esik nevetni. A flow jóga nem egy szigorú, halálosan komoly dolog, hanem sokkal inkább játék és lehetőség a fejlődésre.

Nem csak lányoknak!

Nagyon sok fiú jár flow gyakorlásra. Nem igaz, hogy csak lányoknak való, hiszen ugyanazokat az ászanákat használjuk, amelyeket akár a hatha, akár a gerincjóga, akár az astanga gyakorlásból ismerhetsz. Ha azok nem csajos gyakorlások, akkor a flow sem az – mondja Ági. 

Csatlakozz zárt Facebook-csoportunkhoz, és ne maradj le a szuper edzéstippekről! 

 
Szeretem a testem! - Edzés, diéta, életmód
Zárt csoport · 27 tag

Csatlakozás a csoporthoz

Egy közösség Neked, Érted - egy fittebb, egészségesebb, boldogabb életrét!

Egy olyan oldalt szerettünk volna létrehozni, ahol hiteles, értékes tarta...

 
Gaál Kata
Gaál Kata
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Testem jóga flow edzés

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.