Futni jársz? Megtanítunk rendesen bemelegíteni!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A rendszeres futás komoly fizikai megterhelést jelent, ezért jól teszed, ha egy rövid nyújtási/bemelegítési rituáléval felkészíted izmaid és ízületeid a nagyobb intenzitású mozgásra.

A futás (annak sebességétől függően) akár súlyod nyolcszorosának megfelelő terhelésnek is kiteheti izmaid és ízületeid – állítja Blake Dircksen fizikoterapeuta. Készítsd fel a szervezeted, és kerüld el a sérüléseket azzal, hogy nem spórolod el az átmozgatást! A jó bemelegítés javítja a vérkeringést, és ezáltal a szövetek vérellátását, plusz megemeli a testhőmérsékletet is, aminek hála jól reagálsz majd a gyors és intenzív terhelésre is. 

Készülj elő!

Nem kell időmilliomosnak lenned, hogy komplett nyújtási rituáléd legyen. Tíz perc. Sőt, ha nagyon szoros a menetrended, öt is elég lehet. Elsőnek vesd be a szivacshengert, hogy kicsit lazítsd és megnyújtsd az izmaidat, majd aktiváld is őket gumiszalag vagy saját testsúlyos, dinamikus gyakorlatok segítségével. Ne kínlódj a hosszan kitartott pózokkal: ma már tudjuk, hogy edzés előtt ezek nem segítik érdemben a futásra való felkészülést. Akár bizonyos esetekben még hátráltatnak is, hogy a legjobb formádat hozd sport közben. Ezeket a gyakorlatokat inkább a tréninged végére tartogasd: a bemelegítés inkább a dinamikus nyújtásról szóljon.

Elizabeth Corkum futóedző a Prevention oldalon hat, az iskolai tornaóráról is ismerős gyakorlatot javasol, hogy gyorsan felkészítsd a tested a futásra.

Guggolás

Mire jó? A futás közben nagy igénybevételnek kitett farizmokat és a combot melegíti be.   

Hogyan csináld? A csípőszélesnél kicsit nagyobb terpeszben engedd le és hátra a feneked úgy, hogy a súly végig a sarkadon maradjon. Ereszkedj olyan mélyre, hogy a csípőd a térded alá kerüljön. Ismételd néhány alkalommal a mozdulatsort! Biztos tudod, nagyon nem mindegy, hogyan guggolsz. Tanulj egy profitól! 

Helyben futás sarokemeléssel

Mire jó? A vádlit, a combot és a térdízületeket mozgatja át.

Hogyan csináld? Állj csípőszéles terpeszbe! Az egyik sarkad a térded behajlításával közelítsd a fenekedhez, majd engedd vissza a lábad, és csináld meg a gyakorlatot a másik oldalra is. Váltogasd gyorsan a két oldalt, és máris a tornaórán érezheted magad.   

Fordított kitörés

Mire jó? A teljes testet megmozgatja, fejleszti az egyensúlyt, nyújtja a combizmokat és segít kinyitni a csípőt.

Hogyan csináld? A kiindulás itt is a csípőszéles terpesz. A bal lábaddal lépj hátra, s közben ereszkedj le úgy, hogy mindkét térded 90 fokos szöget zárjon be a hozzá tartozó combbal. Emelkedj fel a lábad előrehozásával, majd ismételd meg a gyakorlatot a másik oldalon is. Mindkét oldalra csinálj 5-10 ismétlést!

Fotó: Shutterstock

Indiánszökdelés

Mire jó? Az egész testet átmozgatja, felviszi a pulzust, ráadásul a mozdulat jellege miatt a terepfutásnak is jó előkészítője lehet.

Hogyan csináld? Szokásos csípőszéles terpesszel kezdj! Húzd fel az egyik térdedet a mellkasodhoz, a másik lábbal pedig ugorj fel. A felugró láb oldalán a kezedet lendítsd fel, hogy plusz energiát nyerj az ugráshoz. Ha visszaérkeztél, válts oldalt. Talán könnyebb egy szépen kivitelezett gyakorlatból tanulni:

Oldalguggolás

Mire jó? A teljes lágyéki részt nyújtja, segít a csípő nyitásában, bemelegíti a fart, a vádlit, a combot és a térdet.

Hogyan csináld? Szerencse, hogy terpeszben vagy, mert ezt a gyakorlatot is a megszokott, csípőszéles pózból indítjuk. A jobb lábaddal lépj oldalra. A mellkasodat egyenesen tartva a bal lábadra ereszkedve nyomd le a csípődet. Olyan mélyre menj, hogy derékszögben legyen a combod és a vádlid, és ügyelj, hogy ne csavarodjon el a lábfejed. Emelkedj fel, állj kis terpeszbe és végezd el a másik oldalra is a gyakorlatot. Nagyjából így nézzen ki:

Hurrápóz (Na jó, jumping jack)

Mire jó? Serkenti a keringést, aktiválja a törzset, bemelegíti a lábat, és még az egyensúlyt is fejleszti.

Hogyan csináld? Állj összezárt lábbal, majd ugorj fel úgy, hogy a lábad a csípődnél nagyobb terpeszre lendítsd, a karjaidat pedig vidd a fejed fölé és érintsd össze. Ereszkedj vissza és ismételj!

Akár szabadtéren, akár teremben edzel, ezekkel a gyakorlatokkal sokat teszel azért, hogy jobb teljesítményt nyújts futás közben is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.