Nő vagyok, izmosabb szeretnék lenni: 5 tévhit az izomépítésről

Olvasási idő kb. 5 perc

A szerkesztőségből ketten úgy döntöttünk, hogy formába lendülünk. Egyikünk fogyni akar, másikunk pedig tömeget növelni. Utóbbiról már kevesebb szó esik, és sok nő tart is tőle, ezért most megpróbáljuk eloszlatni a félelmeiket.

Kolléganőmhöz hasonlóan én is csatlakoztam a Corner Fitness 11 hetes átalakuló programjához, igaz, teljesen más céllal. A nagy fogyáson én már túl vagyok, 2013-ban sikerült 14,5 kilótól megszabadulnom diétával, valamint otthoni edzéssel, és ebből csak annyi súly kúszott vissza, amennyire szükségem is volt.

Nem rossz teljesítmény, mondhatnánk, az eredménnyel azonban nem voltam elégedett. Ugyanis nem egyszerűen soványabb akartam lenni, hanem formásabb, de izomtömeget sajnos önerőből nem sikerült növelnem, az otthoni torna, majd később a futás ahhoz volt elég, hogy szinten tartsam magam. Szóval kapva kaptam az alkalmon, hogy egy személyi edző segítségével fogjak bele a tömegnövelésbe, ha már egyedül nem ment. 

Mérlegen a valóság

Amióta nem fogyókúrázom, nem használom rendszeresen a mérleget, különben sincs sok értelme, nem? Azt így is láttam, hogy a skinny fat kategória igenis létezik, és jó lenne, ha felszednék pár kilót, lehetőleg izomból. Azért így is megdöbbentem egy kicsit, amikor a program elején ráállítottak egy InBody készülékre, és kiderült, hogy a vázizomzatom tömege nem éri el a normális szintet.

Persze ezzel számolnom kellett volna, hiszen gyermekkoromban nem sportoltam, mert én is egyike vagyok azoknak, az általános iskolában sikerült elvenni a kedvét a testmozgástól. Később persze túltettem magam ezen, és hol csoportos órákra jártam, hol lovagolni, még a futásba is belekóstoltam. Ez nyilván mind kevés volt ahhoz, hogy az olvadó zsírréteg alól egy formás test bukkanjon elő, és a gép megmondta, kb. hat kiló izmot kell felszednem ahhoz, hogy "tökéletes" legyek. Innen szép nyerni, ugye? Nos, igen, és bármennyire is ijesztőnek tűnt ez a szám, belevágtam a programba.

Te is rá szeretnél lépni erre az útra? Jó döntés, viszont fontos, hogy az elején tisztázzunk pár félreértést. 

1. tévhit: A nagy súlyoktól akkora leszek, mint egy kétajtós szekrény

Csak attól, hogy az 1-2 kilós súlyzókat nagyobbakra cseréled, és a gépeken is egyre lejjebb pakolod a pöcköket, nem leszel akkora mint a testépítők, hiszen ők teljesen más edzéstervet és étrendet követnek mint te. Arról nem is beszélve, hogy a női szervezetben kevesebb a tesztoszteron, így nem megy olyan ütemben és mértékben az izomépítés, mint a férfiaknak, akiknek egyébként szintén elég sok időbe telik, hogy komolyabb mennyiségű izmot pakoljanak magukra. És persze rengeteg tényező van még, ami befolyásolja, ki mekkorára tud „nőni". Akinek ún. gyors vagy fehér rostjai vannak, az könnyebben tudja növelni az izomtömeget, míg aki túlnyomórészt lassú vagy vörös rostokkal rendelkezik, annak ez nehezebben megy.

2. tévhit: A zsírból ugye izom lesz?

Bárcsak így lenne, de a valóság az, hogy két szövettípus között nincs „átjárhatóság", vagyis aki formásabb, feszesebb idomokat szeretne, annak edzenie is kell, mert az izomtömeg csak akkor nő, ha fokozott terhelés éri. Ez hosszú és kitartó munkát igényel, a koplalás pedig felejtős, hiszen ha kiéheztetjük a szervezetünket, nem lesz miből építkeznie, a tömegnöveléshez pedig sok fehérje és szénhidrát is kell. És ne félj attól, hogy a mérleg többet mutat, az izom bizony nehezebb a zsírnál.

Ha már zsír, akkor azt sem árt leszögezni, hogy nincs helyi fogyás, vagyis nincs olyan, hogy csak a karunkról vagy a hasunkról tüntetjük el a felesleges dekákat. Persze testrészről függ, hogy milyen gyorsan vagy lassan tűnik el a zsír, sajnos a has, csípő és a comb kemény diónak számít. És ha helyi fogyás nincs is, az izomépítésnél már lehet egy-egy területre fókuszálva dolgozni. 

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

3. tévhit: Keményen edzek, szóval azt eszem, amit akarok

Nos, előzetesként csak annyit, hogy a program elején én sokkal szigorúbb étrendet kaptam mint a kolléganőm, akinek fogynia kellett. És ez még ugye messze nem a szálkásítás fázisa, amikor tényleg oda kell figyelnie arra, hogy mit visz be a szervezetébe az ember. De így sem mindegy, hogy mennyi fehérjét, zsírt és szénhidrátot fogyasztasz, hogy mivel, hogyan készíted el az ételeket. És ha kedved szottyan kardiózni egyet, akkor persze borul az egész személyre szabott terv – én itt intettem búcsút ideiglenesen a futásnak. Előny, ha szereted a csirkehúst, a lazacot vagy tonhalat, a rizst, a zabot és a tojást. És nyugi, nem baj, ha nem különösebben tartod étvágygerjesztőnek a fehérjeporokat.

4. tévhit: A nőknek alacsony súllyal és magas ismétlésszámmal kell dolgozniuk

Természetesen a legelején nem kell rögtön a legnehezebb, vagy akár a közepesen nehéz kézisúlyzók felé nyúlni. Vagy a gépeket olyan terhelésen hagyni, ahogy egy láthatóan már régóta edzőterembe járó illető hagyta. Nekem is volt olyan gyakorlat, amit csak a 3 kilóssal tudtam szépen kivitelezni az elején. De ahogyan ez a feladat egyre jobban ment, nem az ismétlésszámot növeltük, hanem a súlyt. Az a fontos, hogy úgy érezzük, nem lazsálunk, hanem valóban elmegyünk a teljesítőképességünk határáig. Hogy pontosan mennyi ismétlésszámmal dolgozunk, az gyakorlatfüggő is, az én edzéstervemben általában háromszor-négyszer 10, 12 vagy 16 szerepelt, a felülésekből kellett csak többet csinálni. 

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

5. tévhit: Csak kardióval lehet fogyni

Ahogy korábban is írtuk, ha valaki csak kardiózik, nem fog olyan ütemben fogyni, mint azok, akik heti 1-2 alkalommal súlyokkal is edzenek. Két kiló futással vagy biciklivel elvesztett súlyfelesleg ugyanis nagyjából fél kiló izom elvesztésével is együtt jár. Miért baj ez? Mert minél több izmot építünk, annál több zsírt égethetünk. Oké, valóban több nőt látni a futópályákon vagy -gépeken, mint súlyoknál vagy a kondigépeknél, de ez ne riasszon el, és nyugi, amúgy is a hízás lett az új fogyás.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.