8 dolog, ami fontosabb az edzésben a fogyásnál

Olvasási idő kb. 2 perc

Szerencsésebb megközelítés, ha valaki csak a folyamat melléktermékeként tekint a zsírpárnáktól való megszabadulásra.

Nem csak a legújabb Insta-trendeknek megfelelő külső miatt érdemes hozzáfogni az edzéshez – állítja a kockás has helyett a büntetlen sütihabzsolást előtérbe helyező személyi edző, Tom Mans. A The Independentnek nyilatkozó, azért meglehetősen jó formában lévő Tom persze nem a lelkiismeretfurdalás nélkül legurítható söröket emelte ki az első helyen, amikor felsorolta, miért éri meg mozgásba lendülni, de a vak is látja, miről van itt szó. 

„Sosem lesz kockás hasam!”

A sütiaddikcióját ügyesen leplező személyi edző szerint mindenesetre jobb, ha nem azért mozdul meg valaki, mert szégyelli a külsejét, és szeretne megfelelni a fitneszipar és a média gerjesztette elvárásoknak, hanem azért, mert szeretne mozgékonyabbá vagy erősebbé válni, vagy mondjuk, jobban aludni. Az árral szembe úszó, a kockás has hiányával dicsekvő edző szerint inkább:

  • az energikusabb hétköznapok
  • a jobb étvágy
  • a stresszmentesebb lét
  • a kiegyensúlyozottabb szellemi állapot
  • az erősebb csontozat
  • a társaság 
  • a jobban muzsikáló szív és tüdő

miatt érdemes a rendszeres testmozgást választani.

„Ne mindig arra koncentrálj, mitől szeretnél megszabadulni. Az edzés pozitív hozadékai sokkal fontosabbak, sokkal mélyrehatóbb változásokhoz vezetnek” – így Tom. Aki kizárólag a zsírpárnák elvesztésére koncentrál, az könnyen elvesztheti a motivációját is, ha nem látja a robot eredményeit. Márpedig a testzsírszázalék lefaragása időigényes feladat Tom szerint, ellentétben a listán szereplő többi hasznos „melléktermékkel”.

Fókuszálj inkább arra, hogy jobban érzed magad

Ennek a megközelítésnek a fordítottja lenne inkább ideális a személyi edző szerint: jobb arra koncentrálni, ahogy egyre erősebbé és energikusabbá válik valaki, és a később valószínűleg úgyis bekövetkező fogyást és karcsúsodást tekinteni a folyamat melléktermékének. „Nekem például nincs kockahasam, és valószínűleg soha nem is lesz. Élvezem az életet, élvezem a sütit és a sört, és ez így a jó.

Aha! Ott a süti! Csak kibújt a szög a zsákból!

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.