Aki súlyokkal edz, már nem is lehet nőies?

Olvasási idő kb. 2 perc

Egyébként is hülyeség azt feltételezni, hogy minden súlyzózó nő úgy néz ki, mint egy bodybuilder.

Úgy tűnik, nem csak a női kalapácsvetők és nehézatléták kapják meg időnként, hogy férfias és idomtalan lesz a testük, ha túl sok időt töltenek az edzőteremben, és ne adj’ isten még azt is tudják, mi az a deadlift. Egy edző, aki nő létére emelni és fekvőtámaszozni is szokott, most megelégelte a dolgot és néhány beszédes kép posztolása után ki is fejtette, mi a baj a leereszkedő megjegyzésekkel. 

"Nem lesz az sok?"

Kelsey Wells, aki láss csodát, a súlyok ellenére sem növesztett nehézsúlyú ketrecharcosokra emlékeztető méteres vállakat, saját bevallása szerint hibába volt mindig a sztereotípiáknak amúgy nagyon is megfelelő „nőies” nő, az edzőteremben, izzadtan és súlyokkal a kezében érzi magát a legszebbnek. Ami persze egyáltalán nem kell, hogy kötelező kellékévé váljon egy nő mindennapjainak, Kelsey szerint ugyanis épp az lenne a dolog lényege, hogy minden nő azzal foglalkozhasson, amivel csak akar, méghozzá anélkül, hogy valaki minduntalan a fejéhez vágja, hogy nem elég nőies, amit csinál.

Belülről fakad

„Az egyetlen dolog, amire valóban szüksége van egy nőnek ahhoz, hogy szép és nőies legyen, az az, hogy vállalhassa önmagát” – írja Kelsey. Szerinte pontosan ugyanannyi a szépség és a nőiesség a súlyok emelgetésében, mint a táncban, az anyaságban, a házasságban, vagy épp a karrierépítésben. Ez a szépség ugyanis nem annak a függvénye, hogy néz ki valaki, vagy mennyit edz, hanem belülről fakad, és csak akkor érezhető át igazán, ha valami olyasmivel foglalkozik valaki, amibe a szívét-lelkét beleteszi.

„Csak figyeld meg, mikor érzed magad a legszebbnek. Bármit is csináltál épp, CSINÁLD GYAKRABBAN!” – fejezi be Kelsey, ezzel pedig nem is nagyon lehet vitatkozni. 

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.