Ez az edzés használ a narancsbőr ellen!

Olvasási idő kb. 4 perc

Sokaknak okoz sok gondot az elsősorban a fenéken kialakuló narancsbőr. A kis gödröcskék okai nem az izomzatban keresendők (sokkal inkább a kötőszövetekben), mégis az edzés az, ami a leginkább beválik a narancsbőr eltüntetéséért vívott harcban.

Létezik egy gyümölcsről elnevezett jelenség, mely rengeteg nőt érint, rengeteg nőnek okoz fejfájást a mindennapokban. Magazinok oldalainak állandó vendége, nagy hatással van a ruhaválasztásra is, mégsem az alma-, illetve körteforma különbségeiről van szó. A narancsbőr ugyancsak a testzsír eloszlásával függ össze, számtalan mítosz övezi, és igen sok ruhát küld a majd egyszer, ha úgy fogok kinézni, hogy fel is vehetem kategóriába. A cellulit legendáriumát a Popular Science foglalja össze az anatómiától a tévhiteken át a lehetséges megoldásokig. 

A narancsbőr okai

A narancsbőr tipikusan női jelenség, melynek oka, hogy a női bőr, pontosabban a bőr alatti kötőszövetek egészen más szerkezetűek, mint a férfiaknál, általában vastagabbak, és több fut belőlük a bőrfelszínre merőlegesen. A citrusfélék héjára emlékeztető végeredmény azzal jön létre, hogy a bőr alján lévő zsírszövet lebenykéit a kötőszövet kevésbé tartja kordában, így be tudnak türemkedni a felszínhez közelebbi rétegekbe. Röviden: a narancsbőr elsősorban a bőr alatti kötőszövet szerkezetén múlik. Kialakulása így leginkább genetikai tényezőkkel függ össze, de öröm az ürömben, hogy az ösztrogén magas szintje is hat rá. A lerakódott testzsír sokat ronthat persze a helyzeten, de semmiképpen sem a narancsbőr kialakulásáért, mint inkább annak esztétikumáért terheli felelősség. Mindez a hétköznapokban is jól látható: vannak nők, akiknél a kimondottan kevés testzsír is gödröcskéket képezve oszlik el a bőrük alatt, és olyanok is, akik bár jelentősebb súlytöbblettel élnek, párnácskáik egyenletesen, simán oszlanak el kötőszöveteik mentén. Hol az igazság?

A vékonyabbaknál is előfordul

Narancsbőr elleni krém, masszírozó és egyéb mítoszok

A krémekben és a mechanikus kezelésekben azt kell mondjuk, biztosan nincs. Nehéz azt hallani, hogy a problémára, ami annyi aggodalmat kelt, ami oly sok szorongást okoz testünkkel kapcsolatban, nincs megoldás. Még nehezebb elhinni, tudomásul venni, hogy kötőszöveteink szerkezete genetikai örökségünk, és semmi, de semmi befolyásunk fölötte, esélyünk sincs arra, hogy megváltoztassuk. A sokadik félretett sort és elfelejtett fürdőruha után szükségünk van a hitre, hogy valamit mégiscsak tehetünk. A narancsbőr elleni krémek, a zsírromboló készülékek és eljárások fejlesztői pedig ebbe a hitünkbe kapaszkodnak, mikor sok ezer forintos termékeiket ránk tukmálják.

A radikálisabb vonal még ennél is közvetlenebb kapcsolódást kínál a változáshoz. A rövid idő alatt is óriási botrányok kereszttüzébe kerülő masszázsrúd, a FasciaBlaster használata például egy bevallottan fájdalmas beavatkozás. A szépségért szenvedni kell, mondja az ember lánya, és miközben lábait a dubiózus szerkezettel gyötri, az átélt kínokat a zsírszövet leépülésének tudja be. A fájdalom azonban nem erről szól, az utólag elszaporodó panaszok a termék keltette zúzódásokról és véraláfutásokról annak tanúságai, hogy a termék nem a zsírszövetben, hanem a bőr alatti véredényekben tett kárt. A narancsbőr marad. Nem minden termék ártalmas persze, többségük egyszerűen csak nem jó semmire. Azon felül, hogy használója úgy érzi: végre tett valamit azért, hogy bőre simább, megjelenése vonzóbb legyen.

Egy másik tévút a zsírcsökkentés. Fogyni persze több szempontból jó, az ember szív- és érrendszere, meg persze az önbizalma is hálás érte, kötőszöveteit azonban vajmi kevéssé hatja meg az alacsony BMI. Valamennyi zsírra mindenképpen szüksége van a szervezetnek, attól nem szakad le például a vesénk, ez a zsír pedig ugyanúgy fog elrendeződni, mintha sok lenne belőle. A bőr nem lesz tehát sima, legfeljebb valamennyivel simább, mintha nem csinálnánk semmit.

A guggolástól feszesebb lesz a bőröd

Az edzés, ami beválik!

Aminek érdemes viszont adni egy esélyt, az a súlyemelés. Nyilvánvaló, hogy a súlyzós edzés sem fogja alapjaiban megváltoztatni a kötőszövetek felépítését. Az izomzat fejlődésével, méretének növekedésével azonban feszesebbé válik a bőr is. És nem, a súlyemeléstől nem fogsz úgy kinézni, mint az NDK női dobóatlétái a szöuli olimpián. Alapesetben ugyanis bőven elég, ha rendszeresen végzel guggolásokat, hiszen a narancsbőr gödröcskéi elsősorban a combokon, illetve a fenékrészen jelennek meg. A guggolás pedig kifejezetten ezeket a testtájakat dolgozza meg. Szabályosan végezve erősíti még a gerinc melletti tartóizmokat is, ami különösen jól jöhet, ha ülőmunkát csinálsz és/vagy hátfájós vagy. Ha pedig már lementél az edzőterembe, letudhatsz még pár gyakorlatot a testzsír csökkentésére, szellemi frissességed fokozására, a keringés javítására. Hiszen a legtöbbször csak rávenni nehéz magunkat az egészre.

Terebélyes Tibor
Terebélyes Tibor
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.