Szinkronúszók titkai: 7 dolog, amit nem tudtál róluk

Zanza!

Keményebben edzenek mint bárki más, akár négy percig is kibírják a víz alatt, a hajuk pedig olyan, mint egy gyümölcstorta. Kik ők? Persze, hogy a szinkronúszók. Mutatok hét dolgot, amit eddig talán nem tudtál róluk.

Ez az egyik legnehezebb vízi sport

A szinkronúszás olyan, mint a balett: ha jól csinálják könnyűnek tűnik, de igazából egyáltalán nem az. "Nem mutathatjuk, hogy fáradtak vagyunk, hogy égnek az izmaink, vagy hogy épp nem kapunk levegőt. Az a cél, hogy könnyednek tűnjön az egész. Ezért aztán nem valószínű, hogy az emberek belegondolnának, mennyi időt töltünk minden egyes póz tökéletesítésével és összehangolásával. Ahány edzővel dolgoztam eddig, mind azt mondta, hogy a szinkronúszók minden más sportolónál többet edzenek" – nyilatkozta az amerikai szinkronúszó válogatott tagja, Mariya Koroleva.

A profi versenyzők heti hat napot töltenek edzéssel, napi nyolc-tíz órában – ebből öt-hatot vízben, a többit szárazföldön. Mert nem csak a koreográfiát kell tökéletesíteni, de egyszerre van szükség rugalmasságra és erőre is. Így a keresztedzések között a súlyemeléstől a pilatesen és a baletton át a nyújtásig minden szerepel. Érdekesség, hogy a szárazedzésen is gyakorolják a koreográfiát, ilyenkor a karjukkal mutogatják el a lábmunkát, így:

Ráadásul a sérülésveszély is óriási: "ezek a nők szupersportolók: napi nyolc órát töltenek a vízben, centikre egymástól végzik a gyakorlatokat, és közben néha szó szerint fejbe rúgják egymást" – idézik egy 2012-es könyvben az amerikai olimpiai bizottság egészségügyi vezetőjét, Dr. Bill Moreau-t. Az agyrázkódás mellett gyakoriak a külső sérülések is, például véletlenül egymásba rúgnak az egymáshoz túl közel taposó versenyzők.

Vannak férfi szinkronúszók is

A szinkronúszás 1984 óta olimpiai sportág, és bár mindig is voltak férfi szinkronúszók, azért nem közismert a létük, mert a profi versenyektől egészen 2015-ig el voltak tiltva. Ekkor, a Kazanyban tartott vizes világbajnokságon indulhattak először szinkronúszó férfiak – vegyes páros kategóriában.

"A hírt nem mindenki fogadta kitörő örömmel: 'Maximálisan ellenzem, hogy férfiak is versenyezzenek a sportágunkban” – mondta az oroszok háromszoros olimpiai bajnoka, Szvetlana Romasina. Hiába azonban a negatív orosz fogadtatás, épp náluk mutatkoztak be a nagyközönség előtt a férfi műúszók, az első világbajnoki aranyat az amerikaiak szerezték meg: Christina Jones és Bill May" – írta a verseny után a 24.hu.

A férfi versenyzők egyébként nem tolongtak, összesen hat vegyes páros indult 2015-ben. A későbbi győztes, Bill May például 11 évvel a verseny előtt vonult vissza a szinkronúszástól, azóta a Cirque du Soleil tagjaként showműsorokban kamatoztatta tudását. De a francia duó férfitagja, Benoit Beaufils, is 1998-ban hagyott fel a szinkronúszással, és csak a FINA bejelentése után kezdte újra a sportot.

Magyar férfi szinkronúszóról egyelőre sajna nincs hír, vegyes páros kategóriában nem láthatsz magyarokat a budapesti vébén.

A szupertartós konty titka: a zselatin

A tartós – és valljuk be, elég bizarr kinézetű – konty titka nem más, mint az ízesítetlen zselatin. Bevizezik, kifésülik, majd kontyba fogják, hullámcsattal és hajhálóval rögzítik a hajukat, végül vizet melegítenek, elkeverik a zselatinport, és egy ecset segítségével bevonják az egészet – éppen úgy, ahogyan a nagyi szokta otthon a gyümölcstortát. Így:

Úszószemüveg nélkül, full sminkben nyomják

Ha már az ember haja ennyire csini, nem lehet csak úgy elrontani az összhatást holmi rusnya úszószemüveggel. Szóval versenyre azt nem vesznek fel (edzeni persze abban edzenek), viszont nagyon hangsúlyos vízálló sminkkel teszik még látványosabbá a megjelenésüket. A klóros víz csípte vörös szemek persze nem néznek ki jól, így versenyeken általában kontaktlencsét hordanak azok is, akiknek amúgy nincs baj a látásával, így védik a szemüket – árulta el a már idézett amerikai versenyző, Mariya Koroleva.

GettyImages-624400534
Fotó: Koki Nagahama / Getty Images Hungary

Orrcsipeszből viszont három is van náluk – de van akinél egy se

Nagyon rossz érzés, ha az ember orrába megy a víz – és ezzel a szinkronúszók sincsenek másképp. Ezért találták fel az (amúgy hosszú távon iszonyú kényelmetlen) orrcsipeszeket. Ebből versenyeken általában többet is tartanak maguknál a versenyzők: a fürdőruhájukba rejtik, vagy eleve kettőt viselnek. Ugyanis elég gyakori, hogy verseny közben leesik, vagy egy társuk véletlen leveri, lerúgja róluk. De van néhány olyan sportoló is, aki sosem visel orrcsipeszt. Például, az amerikai Mary Killman – ő állítólag a felső ajkával be tudja fogni az orrlyukait a kritikus pillanatokban.

A víz alatt is hallják a zenét

A koreográfiát zenére mutatják be – biztos tűnődtél már azon, hogyan hallják, amikor a víz alatt vannak. Egyszerűen: a víz alatt is vannak hangszórók. Edzésen pedig az edző az ütemet egy fém tárggyal a medencébe vezető fémlépcsőn üti, ez is jól hallható a víz alatt.

Mozdulatlanul akár 4 és fél percig is bírják a víz alatt 

"A csapatunkban minden lány három-négy percig tud víz alatt maradni egy helyben, és egy percig mozgásban. A személyes rekordom négy és fél perc" – nyilatkozta a Kazanyban rendezett vébén Svetlana Romashina szinkronúszó.

"Nagyjából olyan érzés amit csinálunk, mint lélegzetvisszafojtva sprintelni. Egy három és fél perces program során folyamatosan váltakozik, hogy tíz másodpercig vehetsz levegőt, aztán húszig nem. Minél többet és gyorsabban mozogsz, annál nehezebb oxigén nélkül. Néha annyira levegőt vennél, hogy görcsbe rándulsz, mintha fuldokolnál. De nem jöhetsz fel. Ez a sport legalább annyira kihívás mentálisan, mint fizikálisan" – teszi hozzá Mariya Koroleva. 

GettyImages-144021657
Fotó: Clive Rose / Getty Images Hungary

Szabályok, pontozás, magyar csapat, vizes vb 2017

Egyéni, páros, vegyes páros, csapat és szabadkombinációs versenyszámok vannak. A szabadkombinációs gyakorlat a leginkább show-jellegű, itt tíz lány ugrik egyszerre a vízbe, és szabadon kombinálhatóak az egyéni- és csapatrészek. A többi versenyszámban technikai- és szabadprogram is van. A technikai kűrök rövidebbek, ezek során meghatározott sorrendben kell kötelező elemeket bemutatni, valamint az összekötő elemeknél is megkötés, hogy mindenkinek ugyan azt kell csinálnia egy időben. A szabad-, vagy más néven hosszúprogram ezzel szemben nem tartalmaz megkötéseket. 

A versenyszámok időtartama 2 és fél perctől 5 percig terjed. 

A bírók 0.0 és 10.0 között tizedesekig pontoznak, értékelik a technikai nehézséget, a szinkronitást, a koreográfiát, az illeszkedést a zenéhez, az előadásmódot, valamint az elemek kivitelezésének módját is.

Magyar páros eddig kétszer szerepelt olimpián, 2000-ben (Sydney) Hámori Zsuzsa és Marschalkó Petra, míg 2012-ben (London) Czékus Eszter és Kiss Szofi. A világbajnokságok történetében egyéniben Czékus Eszter 16., míg párosban a Czékus Eszter, Kiss Szofi duónak köszönhetően a 21. helyezéssel büszkélkedhet az ország. Jelenleg Natalia Tarasova – korábbi korosztályos orosz válogatott szinkronúszó – vezetése alatt készül a magyar válogatott a hazai rendezésű világbajnokságra, ahol a vegyes pároson kívül minden versenyszámban elindul a csapat.

A szinkronúszó versenyeket a Hősök tere szomszédságában, a Városligeti tavon kialakított medencében rendezik meg.

Forrás: fina-budapest2017.com 

Blogmustra