Hat dolog, amire a futás tanított meg

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Többen is vagyunk itt a Díványnál, akik szeretünk futni. A futás jó dolog, egészséges, és ráadásul egyre jobb cuccokat lehet hozzá kapni. Meg mindenféle dolgokon gondolkozni is lehet közben, amikre egyébként nem lenne időd. Legutóbbi futásom alatt előjött belőlem valami önmotivációs tréner, és elkezdtem sorolni magamnak, miért is jó nekem, hogy futok.

Huszonöt éve kezdtem el futni. Nem vagyok komoly sportoló, sosem voltak nagy eredményeim, és nem hajtott a vágy, hogy bajnok legyek. Voltak hosszú évek, amikor egyáltalán nem sportoltam, de valahogy mindig visszatér a futás. Általában, utólag visszanézve, olyan időszakokban, amikor rendben mennek a dolgok az életemben. Lehet, hogy éppen a futás okozza, hogy kiegyensúlyozott időszakok ezek? Vagy fordítva van? Nem tudom.

Van viszont pár dolog, amikre megtanított a futás. Sokat ezek közül az edzőm mondogatott. Robi bácsi olyan edző volt – és nyolcvan felett még ma is az –, akit nem azt hajt, hogy bármi áron bajnokokat neveljen. Egészséges, jókedvű, saját határaikat legyőzni képes gyerekeket terelgetett úgy, hogy mindenkire odafigyelt. Tudta, látta, hogy ki mire képes, ki mit szeretne. Aki válogatott akart lenni, az az lett nála, aki olyan műkedvelő, csak egy kis mozgásra kész tanonc volt, mint én, az jó volt úgy is. Így is a csapat tagja volt.

Talán nem véletlen, hogy tavaly, a nyolcvanadik születésnapján vagy száz volt tanítványa jött el megünnepelni Robi bát. Csupa olyan ember, aki hálával és örömmel emlékszik arra az időszakra, amikor hozzá járt – és akinek a mozgás azóta is az élete része. Az ünnepi vacsora köszöntőbeszédekkel kezdődött, és a beszédek csak nem akartak abbamaradni. A mára felnőtt emberek, szülők egymás kezéből vették át a mikrofont, és sorolták, hogy mi mindent kaptak ők a sporttól, a futástól, Robi bától. Persze én nem vagyok az a beszédet tartó típus, így nem is tülekedtem a mikrofonért. Utólag viszont, (nagyrészt futás közben) összeszedtem, mit sikerült megtanulnom kilométerek alatt, amit elképzelhető, hogy máshol is használtam már. Nem nagy igazságok ezek, nem is olyanok, amik az olimpiai aranyig visznek, csak egy hobbifutó meglátásai arról, hogyan lesz jó dolog futni.

1. Ne fusd el az elejét

Ez a legnagyobb szívás, és ezt tartott a legtovább megtanulnom. Elmész egy haveroddal futni, aki mondjuk, lazán fél perccel jobb kilométereket tud, mint te. Elindulsz egy tömegfutóversenyen, ahol egyszerre rajtolnak az igazi profik és a hozzád hasonlók. Hajt a lelkesedés, el akarsz menni a többiekkel, hiszen háromszáz méteren keresztül nem nehéz sokkal gyorsabban futni, mint amire képes vagy. Ők is lazán futnak, te is meg tudod csinálni. Robi bá meg kiabál a partvonalról: lassabban, lassabban! Még a táv tizedénél sem vagy, amikor érzed, hogy itt a vége. Lábaid ólommá váltak, a gyomrod kavarog és ájulás környékez. A többiek menthetetlenül elhúznak, ha nagy az akaraterőd, végül elküzdöd magad a célig, sokkal rosszabb idővel, mint bármikor. Közben pedig szenvedsz, és hasonlítgatod magad azokhoz, akik már eltűntek valahol távol előtted, vagy éppen leköröznek. Akiknél nyilvánvalóan bénább vagy.

Egyszerűnek tűnik, de igen nagy önuralom kell ahhoz, hogy ellenállj a lelkesedésnek, és ne tarts a többiekkel. Hosszú időbe telik megtanulni, hogy érezd, mi az a tempó, ami neked megfelel. Nagyon nehéz egyedüliként ellenállni a csoportnyomásnak, ami arra hajt, hogy fuss, ahogy bírod. Még igazán profikkal is megtörténik, hogy ebbe a hibába rohannak világversenyeken. Pedig adhat-e többet neked a sport, mint hogy megtanulod: a saját mércéd szerint menj, akkor is, ha, úgy érzed, mindenki lehagy – de végül mégis elégedetten érj célba?

2. Ne ijedj meg, ha hányingered lesz

Kezdő futóként az embernek hányingere van. Szúr az oldala. Kellemetlen és kényelmetlen. Még csak nem is szórakoztató, csak arra gondolsz, hogy hülye vagyok, mit szenvedek én itt? Megfutamodni viszont nem kell ettől, mert idővel elmúlik. Megtanulsz rendesen levegőt venni, beosztani az erődet, és már el is tűnt. A rossz közérzet eltörpül ahhoz a jó érzéshez képest, amilyen a futás után meginni az első pár korty vizet, vagy lezuhanyozni. Persze később is előfordul, hogy valamiért kihajtod magad, és visszajönnek ezek az érzések, de már ismerősként. Tudod, hogy el  fognak múlni, és van okod  erőltetni magad, erős az akarattal.

Ez tényleg az a tanulság, amit minden Timi néni és Zoli bácsi elmagyaráz az aggódó anyukának, amikor az először leviszi edzésre ütött-kopott térdű, maszatos arcú csemetéjét: a gyerek itt kitartást, állóképességet szerez, megtanul erőfeszítést tenni, amire az élet minden területén szüksége lesz majd. Hát ja. De attól még igaz. És sokkal könnyebb lesz bármikor állhatatosnak lenned, ha megtapasztaltad, hogy képes vagy rá.

3. Kár mások idejével versenyezni

Az igazi buddhista futók a saját idejükkel sem versenyeznek, csak önmagában a futást élvezik. Én ehhez talán mégis túl sok versenyen voltam gyerekkoromban, túl sokszor volt cél valami minősítés megszerzése. Így aztán azt eléggé figyelem, és őszinte elégedettséget érzek, ha a saját korábbi időmnél gyorsabban sikerül a szigetkör. Motivál, ha egyre gyorsabban vagy hosszabban, vagy kisebb erőfeszítéssel tudok futni. De az az első pontban leírt önleértékelésbe csaphat, ha másokhoz mérem magam. A futást magamért csinálom, saját magamnál leszek egyre jobb. És ennyi éppen elég.

4. Támaszkodj a társaidra

A futás magányos sport. És mégis nagyon sokat jelentenek benne a társak. Néha csak némán gyűrjük egymás mellett, vagy nem is ugyanabban az időben megyünk, vagy teljesen más tempóban haladunk. Mégis összeköt az, hogy ugyanabban vagyunk. A legtöbb gyerekkoromból megmaradt barátságom a futócsapatból van.

Rengeteg erőt adnak a szurkolók is. Talán most már egyre többeknek van élménye futóversenyekről, amik igazán jó hangulatú események. Engem nagyon lelkesít, ha pár száz métert kísérhetem egy maratonfutó barátomat verseny közben, és látom, mennyit jelent neki, hogy mellette vagyok. Amikor az ismeretlen ultrafutó visszaint, és elmosolyodik, ha tapsolok neki. Az ember irigység nélkül szimplán örül a másik teljesítményének. Igazi testvériség alakul ki, pusztán abból, hogy ő is fut meg én is.

5. Bírd ki, ha kicsit fáj, vedd észre, ha nagyon

Csomó ember kevés kapcsolatban van a testével. Sok orvos mesélhetne arról, hogy túl későn fordulnak hozzá, sok esetben azért, mert nem is észlelték magukon a tüneteket. Aki sportol, az kénytelen-kelletlen meg kell, hogy barátkozzon a testével. Megtanul odafigyelni rá, észlelni a teste jelzéseit. Az élsportban sokszor túl is feszítik a húrt, és az eredmények érdekében túlerőltetik magukat. De ha valaki hobbisportoló, akkor jó esélye van rá, hogy igazán jó viszonyban legyen a testével, erőltetés nélkül erősítse, és megadja a testnek azt, amire szüksége van. Attól, hogy hetente párszor futok, még nem lehetek meggyőződve arról, hogy pontosan tudom, mi zajlik a testemben. Viszont, hogy a futások alkalmával többet figyelek rá, mint általában, az biztos.

6. Idő kell hozzá

A futásban sokszoros újrakezdő vagyok. Többször volt, hogy évek után fogtam neki újra. Az a tapasztalatom, hogy nem csak az első alkalom nehéz. Sőt, az még könnyű, fel vagyok dobva, hogy újra futok, hú de jó. De harmadjára, negyedjére elindulni futni már nehézkesebb. Még mindig elég vacak közben, érzem, hogy edzetlen vagyok, és már elmúlt az újdonság varázsa. Ennyi idő alatt nem alakul ki, hogy elkezdjen hiányozni a futás, hogy az élet részévé váljon. Viszont minden futás közelebb visz hozzá, hogy már önmagában kezdjem élvezni, és ne csak a futás utáni jó érzésért csináljam. És hát az élet minden jobb dolgára igaz lehet ez is. Kár ezt türelmetlenség miatt nem kivárni.

Biztos van még csomó minden, ami fontos tapasztalat a futásból, és nektek talán egészen más dolgokat adott a sport. Azt tudom, hogy én sokkal szegényebb lennék, ha nem lenne a futás az életemben. Nem azért vagyok futó, mert gyorsan vagy mert sokat futok, hanem mert futok. És erre akár büszke is lehetek. De mindenképp örülök neki.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szalay Ágnes
Szalay Ágnes
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.