Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Nincs jobb teljesítménynövelő, mint egy-egy jól elhelyezett, szaftos káromkodás. Jó, nyilván van, de a kutatások a szerint a káromkodás rendeteget dob a teljesítményünkön.
Ha úgy érzed szükséged van némi pluszenergiára, hogy képes legyél kellő agresszivitással befejezni a bicepsznapot vagy egy kerékpáros időfutamot, itt a megoldás. Nem kell mindjárt tűhöz nyúlni, elég, ha nekiállsz teli tüdőből káromkodni. Egy kis bazmegelés senkinek sem árt, és az edzést is lendületesebbé teszi!
Nincs szükség kutatásokra, hogy belássuk, a módszer működik, de a Keele Egyetem kutatóinak köszönhetően elég csak annyit mondanunk, ha egy néni szúrós szemmel néz ránk az edzőteremben vagy a Monte Zoncolanon, hogy azért káromkodunk, mint egy kocsis, mert több wattra van szükségünk. Nincs az az idős állampolgár vagy apáca, aki ne bólintana rögtön nyájas szeretetet sugárzó arccal: „Hát, ha 24 wattot is hozzáad ez a teljesítményedhez, nincs kifogásom”.
A káromkodás hasznosságát 2 kísérlettel igyekezett bebizonyítani az egyetemi kutatócsoport. Az első kísérlet során 29 önkéntes ült biciklire, hogy kétszer is letekerjék ugyanazt a távot. Először egy asztal tárgyilagos leírására használt, semleges szót kellett ismételgetniük (fa, barna stb.), míg a második alkalommal egy szitokszót, mindkét esetben egyenletes hangsúlyokkal. Az önkéntesek csúcsteljesítménye 24 wattal nőtt, amikor káromkodtak, és nem asztalt írtak le. A második kísérletben 52 másik résztvevő teljesített egy izometrikus kartesztet, hasonló körülmények közt. A végeredmény itt is a káromkodóknak kedvezett, átlagosan 2,1 kilóval teljesítettek többet, mint a semleges szóval mantrázó társaik.
Más kutatások is azt látszanak megerősíteni, hogy a káromkodásnak számos jótékony hatása van, gyakorlatilag egy verbális gyógyteáról van szó. Az erőnövelés mellett magasabb fájdalomküszöböt is eredményez, egy másik kutatás pedig azt mutatta ki, hogy a gyakrabban káromkodó emberek általában őszintébbek, mint szenteskedő társaik. Természetesen mindez nem feltétlenül hat az újdonság erejével, de az ilyen és ehhez hasonló, szisztematikus és tárgyilagos felmérések alapján úgy tűnik, érdemes lehet egy részletesebb kutatással felmérni, milyen agyi funkciókat aktivizál egy-egy szitokszó. Bárcsak tudta volna ezt Armstrong és Pantani, sok keserűségnek vette volna elejét, ha valaki időben közli velük, hogy a káromkodás is felvisz a hegyre.
