Válasszon sportot gyerekének!

A tizenegyedik alkalommal megrendezett, 90 sportot felvonultató Budapesti Nagy Sportágválasztó kapcsán arra gondoltunk, végignézzük, mit és mennyiért sportolhat a gyerek. Első cikkünkben a legismertebb, legtöbb gyerek által űzött sportokat vesszük sorra, a következő részben pedig jönnek majd a különlegességek, amik megtetszettek nekünk a rendezvényen.

26-sportagvalaszto-IMG 9494
divany

Sportok fiúknak és lányoknak

Úszás

A legelterjedtebb sportágak egyike. Az úszótanfolyamok kiválasztásánál általában kétféle opció közül választhatunk: a heti egy- illetve kétalkalmas tanfolyamok. Az egyalkalmas bérlet 5-7 ezer forintba kerülnek, a kétalkalmas bérletek 11-13 ezer forintba. Az úszás elkezdését már 3-4 éves kortól javasolják a szakemberek.

Tenisz

Az ITF 2007-ben indította el a Play and Stay kampányt a tenisz népszerűsítése érdekében a kezdő gyerekek és felnőttek körében. A program lényege, hogy a lassúbb labdák és a kisebb méretű pályák használatával a játékkészség gyorsabban kialakul és ezáltal a tenisz könnyebbé és élvezetesebb válik a kezdők számára. Ezt a sportot 5 éves kortól ajánlják, a tagdíj havonta kb. 5 ezer forint.

Atlétika

Az atlétika a természetes mozgásformákat, a járást, a futást, az ugrást és a dobást foglalja magában. E mozgások rendszeres gyakorlása hozzájárul az egészség megőrzéséhez, tökéletesíti az ember alapvető mozgáskészségét, fejleszti fizikai képességeit, és elősegíti az értelmi, erkölcsi és akarati tulajdonságok helyes kialakítását, alapja az iskolai testnevelésnek. A sportág elkezdését 6 éves kortól javasolják, a tagdíj 2-5 ezer forint között mozog. A szükséges ruházat ára 5-30 ezer forint között van.

Vívás

A vívás évtizedek óta az egyik magyar sikersportág, fiúk és lányok egyaránt szívesen űzik. Bár elsőre ez nem egyértelmű, magasabb szinten űzve kifejezetten intellektuális sport, nem véletlen, hogy a sikeres vívók között rengeteg az egyetemi végzettségű. Elkezdéséhez nem igazán kell felszerelés, egy tréningnadrág, póló, tornacipő pont megfelel. Kezdőknek az egyesületek biztosítanak vívóruhát, sisakot és fegyvert is. Ha valaki komolyan veszi, idővel be kell szereznie egy vívócipőt, vívóruhát, és egy-két saját fegyvert, sisakot. Ezek ára a gyártótól függően változik. A havi egyesületi tagdíj 6-12 ezer forint.

Lovaglás

A lovaglás nem tartozik az olcsó sportok közé. Heti egy alkalommal számolva havonta kb. 10 ezer forint kiadást jelent. A felszerelés beszerzését takarékosan is meg lehet úszni, sportfelszerelési boltokban az olcsóbb termékekből válogatva 4 ezer forintot kell rászánnunk.

Vitorlázás

Ez a sport 7 éves kortól művelhető, akár versenyszerűen is. Nemcsak sport-, hanem erős közösségi élményt is nyújtó lehetőség a résztvevők számára. Egyesíti magában egy technikai sport fegyelmező erejét a természet közelséggel, így számos olyan értéket tud közvetíteni, amit napjainkban fontosnak tartunk. A gyerekeknek szóló tanfolyam nem olcsó, ára egyesületi tagság esetén kb. 18 ezer forint, tagság nélkül 28 ezer forint. Ez az összeg mindkét esetben 10 alkalmat jelent. Az egyesület biztosítja a mentőfelszereléseket és a hajókat. Fontos, hogy az edzések látogatásának feltétele az úszni tudás.

Sí és snowboard

Budapesten meglepően sok helyszínen is lehet műanyag pályán síelni tanulni. Ezt a sportot bármely korosztály elkezdheti, a tanfolyamok 3 és fél éves kortól indulnak. A tanfolyam általában két, három hónapos turnusra van bontva. Heti két óra esetén nagyjából 30-35 ezer forint, heti egy óra esetén 20-22 ezer forint egy turnus díja.

21-sportagvalaszto-IMG 9470
divany

Felszerelést nem kell egyből vásárolni, lehetőség van kölcsönzésre (alkalmanként 5-600 forint), és a síiskolák rendszeresen szerveznek börzéket, ahol baráti áron vehetünk használt felszerelést (vagy cserélhetjük be a már kinőttet).

Korcsolya

Télen egyre több óvoda, iskola szervez rendszeres korcsolyaoktatást a gyerekeknek, és sokan választják ezt a sportot az intézményektől függetlenül is. A teljesen kezdők számára általában néhány száz forintért tudunk korcsolyát bérelni, a többi felszerelés (nem átázó nadrág, vastag kesztyű, sapka, sál) pedig úgyis része a téli ruhatárnak. Az edzésért alkalmanként 1000-1500 forintba kerül, ha pedig be kell ruházni egy korcsolyára, az árakat megfoghatjuk egy használt darab beszerzésével.

Evezős sportok

Az evezős sportok egyéni és csapatsportok, és országszerte elérhetők. Éppen ezért nehéz pontosan meghatározni, hogy ez a sportág mennyibe kerül, hiszen a tagság ára az egyesületektől függ. A http://www.kajakkenusport.hu/ oldalon megtalálható az egyesületek listája, területenkénti bontásban.

Kézilabda

Hazánk egyik legnépszerűbb sportága könnyen elérhető, nincs különösebb felszerelésigénye (3-10 ezer forintnyi kiadásról beszélhetünk), és már 7 éves kortól ajánlják a szakemberek. A tagdíj teljesen változó, kb. 5-10 ezer forint között mozog.

Röplabda

Technikailag az egyik legnehezebb labdasportnak tartják, hiszen a játék célja, hogy a labda a levegőben maradjon. Vagyis a röplabdához, legalábbis a profi szinten való űzéséhez, rendkívüli technikai és helyezkedési képesség szükséges. A sportot fiúk és lányok is űzhetik, már általános iskolás kortól. A tagdíjak összege változó, köszönhetően az elterjedtségének.

Fiús Sportok

Foci

Az ország legismertebb és megosztóbb sportját fiúk és lányok egyaránt játszhatják, de természetesen a fiúk körében lényegesen gyakoribb. Helyszíntől, egyesülettől függően változhat a tagdíj ára 2 és 10 ezer forint között. A ruházatra eleinte nem kell nagyobb összeget fordítani, de a későbbiek során számítani kell mez-, cipő-, sportszár- és melegítő vásárlásra, melyek akár 25 ezer forintba is kerülhetnek, és akkor még  nem vettünk márkásat.

Jégkorong

Bár az egyik legdurvább sportnak tűnik, a jégkorong űzői szerint a profi felszerelésnek köszönhetően az ő mérkőzéseik alatt történik a legkevesebb sérülés. A gyorsaságra, jó reflexekre, a kreativitásra és a gondolkodásra épülő játék az egyik leglátványosabbak közé tartozik, és az utóbbi években nemzetközi szinten is a legjobbak között tartják számon hazánkat. A sportágat fiúk és lányok egyaránt űzhetik, akár már 5 éves kortól. Jégkorongozni egyre több helyen lehet, a fővárosban és vidéken egyaránt. A tagdíj ebből adódóan változó, 2500 és 10000 forint között mozog. A kezdők kapnak ideiglenes felszerelést, van lehetőség kölcsönzésre is. Azok, akik sajátot szeretnének, elvileg már 15 ezer forintból megvásárolhatják az eszközöket.

Vízilabda

Bár az Aranycsapat korát és Kemény Dénes munkásságát lezártnak tekinthetjük, a vízilabda a magyar sportágak közül még sokáig az egyik legsikeresebb és legnépszerűbb marad. Ezt a sportot 6 és 10 éves kor között érdemes elkezdeni, a havi tagdíj kb. 13 ezer forint havonta. A vízilabdázáshoz nem kell nagy befektetés, mindössze fürdőnadrágra, törölközőre, szemüvegre és papucsra van szükség, a többit biztosítják az egyesületek.

Küzdősportok

Karate, Taek-wan-do, Judo, Aikido, és még sorolhatnánk a küzdősportokat. Vannak egyesületek, akik hatalmas ruhaállománnyal rendelkeznek, és a kezdőket a saját készletükből öltöztetik, más helyen viszont azt hallottuk, higiénés okokból jobban szeretik, ha mindenki a saját ruháját használja, ezek sportáruházakban már 4 ezer forint körül beszerezhetőek.

11-sportagvalaszto-IMG 9404
divany

Az egyesületek havi tagdíja nem egységes, a heti edzések számától is függően körülbelül 5 ezer forinttól indul, de van, ahol akár havi 12 ezret is ki kell fizetni.

Lányos Sportok

Balett

Nagyon sok kislány vágyik balettozni, nem véletlen, hogy számos óvoda, iskola maga is szervez balettórákat az érdeklődőknek. A sportág segít a szép tartás és a testtudat kialakulásában, és hobbiszinten művelve elvileg nem is igényel különösebb befektetést, egy tornadressz és egy gyakorlócipő kijöhet akár 3-4 ezer forintból is. A havi tagdíj általában 5-10 ezer forint közötti.

Néptánc

Főként a kisebb, ovis, vagy alsós gyerekek körében népszerű mozgásforma a néptánc, ami a baletthoz hasonlóan gyakran jelenik meg az oviban és az iskolában. A szükséges felszerelés attól függően változik, mennyire komolyan űzi a gyerek, az oviban még nem kell hozzá a világon semmi, a már fellépésekre járó nagyobbak viszont komolyabb összegeket is kifizethetnek a népviseletes, sokszoknyás ruhákra, díszes mentékre, kopogós cipőkre, csízmákra, ezek akár több tízezer forintot is elvihetnek a családi kasszából. A tagdíj viszont általában nem túl magas, heti egy foglalkozást találni már havonta 2 ezer forintért is.

08-sportagvalaszto-IMG 9382
divany

Szinkronúszás

Ez a sportág egyértelműen lányoknak ajánlott. Azoknak, akik versenyszerűen szeretnének vízibalettozni, érdemes elkezdeniük 6 és 14 éves kor között. A legelterjedtebb kétszemélyes és a nyolcszemélyes formáció mellett egyéniben is lehet indulni, bár ekkor az ember legfeljebb magával van szinkronban. A szinkronúszáshoz úszódresszre, úszósapkára és orrcsipeszre van szükség. Ezeket az eszközöket értelemszerűen nem lehet kölcsönözni, az áruk 3 és 10 ezer forint között mozog. A tagdíj ugyanakkor magasabb, 15-18 ezer forint.

Versenytánc, akrobatikus rock and roll

Ebbe a kategóriába tartoznak a versenytáncok, az akrobatikus rock and roll. A táncokat párban és formációban űzik, fiúk és lányok egyaránt. A táncok nagy előnye, hogy bármely korban elkezdhetők. A tagdíj változó, 5-10 ezer forint között mozog.

Eleinte nincs szükség felszerelésre, később viszont a ruhák már jelentős tételt tehetnek ki, egy magasabb kategóriában versenyző gyerek jobban díszített ruhája akár elérheti a 150 ezer forintot is, de ez már tényleg az országos élmezőny szintje.

Műkorcsolya, Jégtánc

Köszönhetően annak, hogy egyre több helyen van jégpálya, egyre nagyobb teret nyer a műkorcsolya és a jégtánc oktatás is. Ezt a sportot is űzhetik a fiúk és a lányok egyaránt, már négyéves kortól. A tanfolyamok díja teljesen változó, egy alkalom kb. 1500 forintba kerül.

Oszd meg másokkal is!
Mustra