8 dolog, ami hatással lesz a divatra 2017-ben

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lehet, hogy eltűnnek a H&M tervezői kollekciói, Melania Trump meg bajban lesz az öltözködéssel. És sajnos visszatérhet a csípőrarmer is!

A divatlapok szerint továbbra is nehéz megmondani, hogy mi jön divatba azok közül a trendek közül, amiket tavaszra terveztek a divatházak. 2016-ban elsősorban három évtizedet, a 70-es, a 80-as és a 90-es éveket dolgozták fel a luxusmárkák, bár ebből a grunge és a bohém hippi vonal már kikopóban van, 2017-ben inkább az utcai divat, a sportos cuccok, a Gazdagok és Szépek sorozat hőseinek stílusa, valamint az aktuális társadalmi, politikai és kulturális kérdések foglalkoztatták a tervezőket. A hajtás után mutatjuk, hogy milyen trendekre érdemes felkészülni és hogy milyen kérdések foglalkoztatják az iparágat 2017-ben!

1. Ki lesz majd Melania Trump házitervezője?

Míg Michelle Obama előtt tárva nyitva álltak az amerikai luxusmárkák kapui, addig a frissen megválasztott Donald Trump neje már nincs ilyen könnyű helyzetben, ha ki akar öltözni. A francia származású divattervező, Sophie Theallet például annyira berágott a választási eredményen, hogy nyílt levelében bojkottra szólította fel a többi ruhatervezőt, így elképzelhető, hogy Trumpnét Európa egyik legmenőbb couture márkája, a Dolce & Gabbana fogja öltöztetni a jövőben.

Az amerikai divatipart tehát megosztja a helyzet, Tommy Hilfiger, Carolina Herrera és Ralph Lauren nem zárkózott el attól, hogy ruhát tervezzen az exmodellnek. Bár utóbbi törzsvásárlói körébe tartozik Hillary Clinton is. Marc Jacobs, Tom Ford, Calvin Klein, Derek Lam vagy Phillip Lim egyenlőre elzárkózik attól, hogy bármit is eladjon az új First Ladynek.

Galéria ikon

26

Több amerikai divatház is elhatárolódik Melania Trumptól.
Galéria: 2017-es trendelőrejelzések
Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images Hungary

2. Divatba jönnek a láncos cuccok

Jópár szezon óta igyekeznek divatba hozni a divatházak a punkos Jeanne d'Arc vonalat, a jelenség az elmúlt időszakban feltűnt az Alexander Wang, a Paco Rabanne és Zana Bayne kollekciójában is, sőt Kendall Jenner is valami hasonlót viselt a 21. szülinapi buliján Hollywoodban. A pornós fétiscuccok időközben megjelentek a hírességeken is, aminek köszönhetően idén az utcai divatban is felbukkanhat egy-egy láncos cipő, táska vagy merészebb ruhadarab 2017-ben.

Galéria ikon

26

A bugyimodell, Alessandra Ambrosio a Super Bowlon jelent meg láncos bőrszerkóban.
Galéria: 2017-es trendelőrejelzések
Fotó: Randy Shropshire / Getty Images Hungary

3. Vállban erős ruhák

Míg a tavalyi év slágere vitathatatlanul a romantikus hatást keltő, ejtett vállú felső volt, addig idén inkább a falusias stílusú, széles vállrész, válltömés vagy puffos ujjú blúzok és pulóverek lesznek majd divatban. Pont olyanok, mint amilyeneket például Jacquemus vagy a Balenciaga tervezett az év első felére, de érdemes inspirációt meríteni az 1988-as Dolgozó lány című filmben felvonultatott ruhákból illetve Pat Benatar vagy Jane Austen ruhatárából is.

Galéria ikon

26

Széles vállak és szalmakalap a Jacquemus 2017-es kollekciójában.
Galéria: 2017-es trendelőrejelzések
Fotó: Victor VIRGILE / Getty Images Hungary

4. Ezüstre cseréljük le az aranyat

Közel egy évtizede uralja az ékszerpiacot az arany, amit a 90-es évek divatjának visszatérésével az olcsóbb ezüst vált a sorban. A hétköznapiasabb ezüst nemcsak dögcédulák és chokerek formájában lesz divatban, hanem újra menő lesz egyszerre több ezüstgyűrűt és -karkötőt viselni 2017-ben.

Galéria ikon

26

Nem gyémántban, hanem megfizethető ezüstben gondolkodunk 2017-ben.
Galéria: 2017-es trendelőrejelzések
Fotó: Steve Granitz / Getty Images Hungary

5. Divatba jön a visszafogottság

Talán a normcore és a hipszter hullámnak köszönhető, de az utcai divatban manapság nem ciki beleolvadni a tömegbe. A jelenség feltűnt a divatházaknak és a fast-fashion márkáknak is, így aki 2017-ben is sikkes akar lenni, az feltétlenül szerezzen be egy tornacipőt, egy semmilyen pulóvert, egy unalmas hosszú kabátot és egy kopott farmert. A bátrabbak talán egy kalapot is feltehetnek a vicc kedvéért. A Refinery29.com szerkesztői szerint nemcsak a visszafogottságra kapunk rá 2017-ben, de kevesebbet is mutatunk meg magunkból, a mélyen dekoltált blúzokat például magasított nyakúakra cseréljük majd.

Galéria ikon

26

Így öltözik egy látszólag divatellenes divatrajongó városi 2017-ben.
Galéria: 2017-es trendelőrejelzések
Fotó: Christian Vierig / Getty Images Hungary

6. Visszatér a telitalpú cipő

A 70-es, majd később a 90-es évek slágercipője az őszi-téli szezonban kezdett beszivárogni a kifutópályákról az üzletekbe. A divatlapoknál az egyik legtöbbet fotózott kiegészítő lett a Gucci szivárványos platformcipője, valamint Marc Jacobs komikusan magastalpú csizmája. Pár hónappal ezelőtt mi is beszereztünk egy ilyen modern és fiatalos darabot és valóban szórakoztató benne közlekedni, arról nem is beszélve, hogy mennyire új értelmet kapnak a ruháink egy ilyen kiegészítővel.

Galéria ikon

26

Szinte mindenhez passzol a telitalpú cipő 2017-ben.
Galéria: 2017-es trendelőrejelzések
Fotó: Christian Vierig / Getty Images Hungary

7. Eltűnhetnek a fast-fashion boltokból a tervezői együttműködések

Ami érthető, hiszen már a H&M x Kenzo kollekció sem hozta lázba a népet novemberben. De egyébként is jogos a kérdés, hogy mégis mi haszna van ezeknek a kollaborációknak. „Először is, ezek a kollaborációk akkor is sikeresek, ha anyagilag nem azok. Az együttműködések limitált kollekcióinak ugyanis nem sok köze van a kiskereskedelmi egységek összteljesítményéhez. Ez maximum csak hab a tortán” – mondja az NPD Group vezető ipari elemzője, Marshal Cohen, aki szerint nagyon kevés designer-partnerség hoz annyit, hogy az befolyással legyen a bevételekre.

Az egyik kiskereskedelmi elemző becslései szerint az egyszeri kollaborációk 20-50 millió dollárt hoznak a konyhára, ilyenek például a H&M jól beharangozott együttműködései. Az efféle együttműködések általában a marketingről szólnak, a marketing pedig közvetlenül nem mindig a pénzről szól. A tervezők belemennek, hogy olyan termékeket állítsanak elő, amelyek gyakran nem olyan magas minőségűek, mint amiket készíteni szoktak. Ez pénzügyileg és stratégiailag is kockázatot jelent, de a tervező olyan globális reklámkampányt kap cserébe, amit nem engedhetne meg magának. Hosszú távon azonban úgy tűnik, hogy mégsem tűnt olyan jó ötletnek megcélozni a fiatalabb, de kevésbé jómódú vásárlókat a Roberto Cavallinak, a Marninak vagy a Zac Posennek.

Galéria ikon

26

A divatházaknál nem vált be a fast-fashion márkákhoz való dörgölőzés.
Galéria: 2017-es trendelőrejelzések
Fotó: John Lamparski / Getty Images Hungary

8. Visszatér a csípőfarmer

Utoljára hagytuk az egyik legrosszabb hírt, miszerint akár fiatal Britney Spearsnek is öltözhetünk 2017-ben. A csípőfazon népszerűsége valószínűleg a sportos cuccok divatba jövetelének és a fitneszőrületnek is betudható, tehát akinek már kellőképpen kockás a hasa, az egy piercinget is rakathat a köldökébe, a csípőfarmerrel együtt valószínűleg az is újra divatba jön majd.

Galéria ikon

26

Még nem dolgoztuk fel a sokkoló hírt, visszatér a csípő farmer.
Galéria: 2017-es trendelőrejelzések
Fotó: Mark Sullivan / Getty Images Hungary
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.