Obamáné divattervezője nem öltözteti Melania Trumpot

Olvasási idő kb. 1 perc

A francia dizájner nyílt levélben tiltakozik Trump ellen, aki szerinte xenofób, szexista és rasszista.

A Barack Obama elnöksége idején a first ladyt, Michelle Obamát is öltöztető francia divattervező, Sophie Theallet nyílt levélben jelentette be: nem hajlandó ruhát tervezni Donald Trump szupermodell feleségének, Melania Trumpnak, írja a Refinery29com. A dizájner csütörtökön a Twitterén írta meg, hogy azért döntött így, mert Trump választási kampányát xenofóbnak, szexistának és rasszistának tartja.

Fotó: Fred Watkins / Getty Images Hungary

Sophie Theallet a franciaországi Bagnères-de-Bigorre-ben született 1964-ben, de már évtizedek óta New Yorkban él, 2007-ben saját ruhamárkát indított, ami az ő nevét viseli. Bár saját bevallása szerint sosem érdekelte a politika, francia bevándorlóként az amerikai elnökválasztás óta nagyon rosszul érzi magát Trump otromba kijelentései miatt.

Theallet a nyílt levelében bojkottra szólította fel a többi a többi ruhatervezőt is, és azt kérte tőlük: ne tervezzenek ruhákat Melania Trumpnak, mert a divatszakma becsülete fontosabb, mint az így kiesett pénz.

Idézőjel ikon

Open letter | Sophie Theallet | November 17th, 2016 pic.twitter.com/g1hIAyBmdF

— sophie theallet (@sophietheallet) 2016. november 17.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szűcs Gyula
Szűcs Gyula
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?