Melania Trump tényleg egy ruhával mutatott be Hillary Clintonnak?

Melania Trump egy csapásra a valaha volt leghíresebb szlovén származású emberek közé emelkedett azzal, hogy Donald Trump elnökké választásával ő lett a first lady. Egyelőre nyílván nem tudni, hogy miként fogja betölteni ezt a protokolláris feladatot, ahogy azt sem, hogy a férje milyen elnök lesz.

Az viszont már az első nyilvános megjelenéséből látszódik, hogy szereti a finom beszólásokat. A választási éjszakán például szinte biztos, hogy nem véletlenül volt rajta olyan ruha, amilyen.

Egy szexi kezeslábast viselt, nem az olcsó fajtából, a ruhát Ralph Lauren tervezte, nagyjából 4000 dollárért (kb. 1,1 millió forint) lehet megvásárolni. A vajszínű, térdig felsliccelt ruhából időről időre, ahogy Melania Trump a férje mellett lépkedett, kivillant a lába, így láthatóvá vált, hogy átlátszó cipő volt rajta, krómszínű tűsarokkal.

A ruha pont olyan volt, mintha annak a ruhának lenne a szexiesített változata, amiből Hillary Clinton a hóemberes verziót viselte az utolsó elnökjelölti vita alkalmával.

A választáson alulmaradt demokrata jelölt ruhája szintén Ralph Lauren volt, és szintén a 4000 dollár körüli polcról választotta.

Nehéz Melania Trump ruhaválasztását nem fricskának értékelni. Hillary Clinton egyébként a vereségét beismerő beszédére egy lilával díszített ruhát vett fel, ahogy a férje is, így jelképezve azt, hogy az Egyesült Államoknak egységre van szüksége. A magyarázat elég egyszerű a színválasztásra, a demokratákat hagyományosan kékkel, míg a republikánusokat hagyományosan pirossal szokták jelölni, a két szín keveréke pedig a lila, amit Clinton is magára öltött.

Fricska vagy véletlen?

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek