Nem hozta lázba a népet a H&M Kenzo kollekciója

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Idén nem voltak durva harcok a tervezői ruhákér az üzlet előttt, még próbálni is volt idő. Online viszont egyelőre nem tudunk vásárolni.

2015-ben a H&M valamire nagyon ráérzett az agyonsztárolt és baromi drága Balmain kollekcióval – melyért konkrét tömeghiszti tört ki –, érthető döntés volt részükről, hogy a főként elegáns és gondosan kidolgozott ruhákból álló kollekció után egy olcsóbb, vidámabb, színesebb együttműködést hoznak el vásárlóiknak 2016-ban. Ehhez a Kenzo tökéletes választás, a tervezők, Carol Lim és Humberto Leon oda is tette magát. Rengeteg 10-20 ezer forint közötti színes kendő, pulcsi, póló készült, de a drágább holmikra vadászó H&M rajongóknak is kedveztek a 60 ezres kabátokkal, dzsekikkel, ruhákkal.

Mivel a Balmain-vásárlás majdnem tragédiába torkollt – sokáig lehetne elmélkedni arról, miért fontosabb egy ruha, mint a mellettünk állók testi épsége –, és a hajnali sorbanállás ellenére sem tudtak rengetegen semmit sem vásárolni, a H&M dolgozói 2016-ban nem bízták a véletlenre a beengedést, hanem rendesen sorszámokat osztottak, mint anno a Versace kollekció piacra dobásakor.

Kulturált fogyasztás

Információink szerint most is lett volna sorszámosztás, de erre nem volt szükség, mindenki kulturáltan várakozott, a nagy roham elmaradt. Persze azért a nyolc órás nyitáskor már  több tucatnyian várakoztak a Váci utcai H&M bejárata előtt, és így rohamozták meg a tervezői darabokat: 

Sok éves tapasztalataink szerint beengedés után mindenki mindent megragad, amit lát, majd mérgezett egérként rohangál a több kilónnyi ruhával és kiegészítővel, és van, aki már öt perccel nyitás után egy (vagy több) megpakolt szatyorral távozik. Helyszíni tudósítónk első benyomásai alapján azonban most nem a kasszáknál, hanem a próbafülkéknél van nagy sor, és az eladók mindenkinek hoznak méretet, ha a felkapott darab esetleg nem lenne jó.

A szerda este tartott VIP-shopping alapján egyébként azt feltételeztük, hogy a narancssárga, fodros nyakú melegítőfelső lesz a kedvenc, ezeket ugyanis szerdán pillanatok alatt elkapkodták, de nem lett igazunk, a kis bőrtáska az, amiből már csak egyet láttunk az üzletben, de a többi kiegészítőből is szépen fogyott. 

Galéria ikon

24

A kiegészítőkből biztosan sok fogy majd.
Galéria: Nem hozta lázba a népet a H&M Kenzo kollekciója
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Az interneten tolongás volt

Mivel tavaly elindult a márka hazai webshopja, már nem kell feltétlenül az üzlet előtt tolongania annak, aki szeretné megcsípni a tervezői kollekciók egy-egy darabját. Persze sorbanállás az online üzletben is van, a Balmain kollekciónál is sokat kellett várakoznunk, és a szabályok szigorúak: az internetes értékesítés 10-kor indul, minden termékből egy darabot rakhatunk csak a kosarunkba (ez a kiegészítőkre, a cipőkre és a táskákra is érvényes), és amíg nem fizetjük ki az adott árut vagy árukat, addig bárki elhappolhatja előlünk a kiszemelt holmikat. Ami a visszárut illeti, a honlap szerint tervezői kollekcióra is ugyanazok a feltételek vonatkoznak mint a webshopban kapható többi darabra, vagyis a rendeléstől 30 napon belül indoklás nélkül elállhat, és az elállási időszak a rendelésben szereplő utolsó áru(k) kézhezvételétől kezdődik.

Idén két órával a kezdés előtt (reggel 8-kor) még simán be lehetett lépni, de ahogy eljött a tíz óra, hiába voltunk bent a fiókunkban, ez a látvány fogadott minket, vagyis a legtöbben valószínűleg a reggeli fagyoskodás helyett a kényelmesebb utat, vagyis az internetes rendelést választották:

Fotó: Dívány

A H&M Facebook-oldala szerint volt, aki eddig sem jutott el, pedig azoknak, akik nem a fővárosban élnek és nem tudják megoldani, hogy csak ezért Budapestre utazzanak, más lehetőségük nem nagyon van, és nem valószínű, hogy az vigasztalja őket, hogy a különböző aukciós oldalakra jóval drágábban felkerül majd néhány darab a kollekcióból. 

Egyébként már meglepően sokminden fel is került, az eBayen és a Jófogáson is sok H&M x Kenzo darabot kínálnak, de egyelőre mi úgy láttuk, nem tolonganak a licitelők: minek is tolonganának, amikor még van rá esélyük, hogy elcsípjenek valamit a H&M online boltjában, vagy a Váci'-ben, ráadásul tényleg minősített pofátlanság a 8990 foriontos pólót 35 ezerért kirakni és külön az ingyenes papírszatyrokat 1000 forintért árulni. Meglátjuk, lesz-e rájuk vevő...

Még van remény!

Délután háromkor visszatértünk a helyszínre, és jelentjük, munka után is érdemes benézni még a Váci utcában található üzletbe. A pólókból, pulóverekből, kendőkből ugyan már nem olyan a választék, de azért még bőven van miből válogatni, és a fentiek alapján érdemes inkább eredeti forrásból beszerezni a kiszemelt darabokat. 

Máshol mi volt a helyzet? 

Szingapúrban például volt, aki két napot állt sorba, jó, nem teljesen két napot, mert Sherry Kuhara és barátnője, Maria Jessica folyamatosan váltotta egymást a helyi H&M üzlet előtt. A 43 éves főállású anyuka és a 22 éves diáklány még a Balmain kollekcióért tolongva ismerkedett össze. Mivel akkor nem sikerült mindent megkaparintaniuk, amire szemet vetettek (hiszen csak hajnali háromra mentek oda!), ezért idén inkább összefogtak, Kuhara már kedden reggel elfoglalta a helyét, Maria Jessica pedig szerdán, tanítás után csatlakozott hozzá, és összesen 30 ruhadarabot, illetve kiegészítőt vettek. Fél órával nyitás előtt itt egyébként körülbelül százan várakoztak, és harmincasával engedték be az embereket. 

Londonban is voltak tömegjelenetek, sokan órákat várakoztak az üzlet előtt, és az okosabb, felkészültebbek összecsukható székeket is vittek - írja a Metro

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.