Kabátkörkép: divatosan fogunk megfagyni a télen?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hat üzletet jártuk végig, és mutatjuk a felhozatalt!

A hidegebb napok beköszöntével sajnos elő kell túrni a szekrény mélyéről a tavalyi meleg kabátokat, vagy kétségkívül frissítenie kell a gyűjteményét az új szezonra. De milyen kabátokat lehet kapni most a boltokban? Szemezgettünk hat ruhabolt kínálatából, mégis mit fogunk idén hordani, mindenesetre az biztos, hogy a réteges öltözködést most se felejtsük el!

Asia Center

Az első hely, ahol kabátokat néztünk, az az Asia Center volt, ami annyiban érdekes, hogy az üzletközpont egy boltjában körülbelül megtaláltuk az összes lehetőséget, amit hordhatunk idén: az enyhébb napokra farmerkabátokat és bomberdzsekiket – átlagosan 5000 forintért –, a hidegebb napokra pedig szövet- és pufikabátokat, és persze szőrmés változatokat is láttunk. Ezen felül vannak extra darabok is: a szőrmés kapucnis, felvarrós télikabát mindenképpen ide tartozik, és még mindig megússza ezt a vásárlást is 15 ezer forint alatt. Ha jó áron szeretne kabátot venni, akkor itt érdemes nézelődnie, mert alacsonyabb árfekvéssel találkozhatnak, mint a többi boltban.

Galéria ikon

41

Asia Center 14.900 forint
Galéria: Kabátkörkép 2016 október
Fotó: divany.hu

C&A

Már írtunk arról, hogy idén minden ruha rózsaszínbe borult ősszel, így a melegebb kabátok sem maradtak ki ebből a színből. Ahogy beléptünk a C&A-ba, rögtön kiszúrtuk a rózsaszínű, már-már mályvás szövetkabátot, ami az egyik alapdarabja lehet a szezonnak. A szövetkabátokból amúgy sincs hiány a boltban, hosszú és rövid fazonú, szürke vagy akár kockás mintással is találkozhatunk, ezek körülbelül 15-20 ezer forintba kerülnek. 

Galéria ikon

41

C&A: 14990 forint
Galéria: Kabátkörkép 2016 október
Fotó: divany.hu

New Yorker

Ha az elmúlt években már beszerzett egy szőrmés gallérú kabátot, akkor azt ismét előveheti, ugyanis szinte az összes boltban találkoztunk idén is ilyennel. A pufi-, műbőr-, és szövetkabátok egyik díszítőeleme a szőr, és ezekből jócskán találtunk a New Yorkerben. Ezek a kabátok nem éppen a legolcsóbbak, de annál melegebbeknek tűnnek, általában 18-20 ezer forint körül mozognak. Ha nem szeretnénk még nagyon meleg dolgokat hordani, akkor nagy választék van hasítottbőr kiskabátokból, amiket 10 ezer forint környékén tud megvásárolni több színben, illetve fazonban is.

Galéria ikon

41

New Yorker: 10990 forint
Galéria: Kabátkörkép 2016 október
Fotó: divany.hu

H&M

Ha rendeznénk egy képzeletbeli szatén bomberdzseki versenyt, akkor a boltok közül tuti, hogy a H&M lenne a befutó. Bár az összes boltban fellelhető ez a ruhadarab, itt láttuk a legtöbbfélét: arany, rózsaszín, lila, felvarrós, katonai stílusú, sőt még hosszabb fazonú bomberdzsekit is találtunk. Ezek körülbelül 10.000 forint környékén mozognak. Aki valami melegebb kabátra vágyik, az is megtalálhatja számítását: homokszínű és szürke szövetkabátokból, valamint pufikabátokból sincs hiány.

Galéria ikon

41

H&M: 9990 forint
Galéria: Kabátkörkép 2016 október
Fotó: divany.hu

ORSAY

Az Orsay kabátainak színvilága erősen bézs és homokszínű, inkább klasszikus, nőies kabátokat találtunk. Kedvenceink voltak a szövetkabátok, melyek enyhén oversize fazonok, szabadon kihajló gallérral, megkötővel a derekukon, amiket változatosan tudunk hordani, áruk 15-20 ezer forint körül van. Nagy plusz az Orsaynak, mert itt láttuk az egyik legmelegebbnek tűnő kabátot, ami kívülről hasított bőr, belül pedig finom gyapjúbélés található, ami igazán segíthet túlélni a hidegebb napokat.

Galéria ikon

41

Orsay: 19995 forint
Galéria: Kabátkörkép 2016 október
Fotó: divany.hu

Tally Weijl

A Tally Weijl üzletekbe úgy tűnik, még nem nagyon köszöntött be a rossz idő, hiszen választékukban elvétve találtunk melegebb kabátokat, inkább a bomberdzsekik voltak nagyobb számban. Viszont ha be akar nevezni egy pufi bomberre, vagy egy falvarrósra, akkor azt itt megteheti!

Galéria ikon

41

Tally Weijl: 12995 forint
Galéria: Kabátkörkép 2016 október
Fotó: divany.hu
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.