Sötét titkokat rejt a Gucci birodalom

Olvasási idő kb. 7 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A világ egyik legdrágább divatházát nem a ruhakölteményei miatt emlegették a 90-es években: Patrizia Reggianit 1995. március 27-én milánói irodája előtt megölte férjét, Maurizio Guccit.

A The Guardian szerkesztősége hívta fel a figyelmünket arra, hogy olykor még a legcsillogóbb divatházak történetében is vannak sötét foltok. Ilyen például az olasz Gucci közel 20 évvel ezelőtti sztorija, melyben azzal vádolták meg Maurizio Gucci exfeleségét, Patrizia Reggianit, hogy 1995. március 27-én milánói irodája előtt megölte volt férjét.

A milliárdos családban elkövetett kegyetlen gyilkosság természetesen megrázta a divatszakmát, illetve a milánói elitet, ezért az elhúzódó tárgyalásoknak és a bizonyítékok hiányának köszönhetően évekig lázban tartotta a világot. De valójában senki sem értette, hogy miért is kellett meghalnia a közkedvelt tervezőnek, akinek elvesztésével már egy Gucci sem maradt a 19. században alapított családi üzletben. 

Maurizio Guccit okos és tehetséges tervezőnek tartották.
Fotó: Erin Combs / Getty Images Hungary

A gyanú hamar a gyenge idegzetű Patrizia Reggianira terelődött, aki 1992-es agydaganat műtétje óta többször is megfenyegette exférjét azzal, hogy végez vele. A hároméves tárgyalássorozatot követően Reggianit a méregdrága sztárügyvédek sem tudták megmenteni a börtönbüntetéstől és 29 év szabadságvesztésre ítélték. A bíróság életfogytiglanra ítélte az exfeleség által felbérelt bérgyilkost, valamint 25 évre Giuseppina Auriemmát, Reggiani vitatott múltú jósnőjét, aki egyfajta kapcsolattartóként vett részt a bűncselekményben.

A kiváló üzletember hírében álló Maurizio Gucci és családjának története Ridley Scott figyelmét is felkeltette a közelmúltban, olyannyira, hogy a rendező Angelina Jolie és Leonardo DiCaprio főszereplésével szerette volna leforgatni a luxusház történetét. “Scott biztosított minket arról, hogy nem kíván botrányfilmet készíteni. A családot nagyon meglepte és felzaklatta az ötlet” – nyilatkozta Ridley Scott ötletéről a Corriere della Serának Patrizia Gucci (Maurizio Gucci unokatestvére), aki azt is hozzátette, hogy a család reméli, hogy a film sosem fog megjelenni és akár arra is készek, hogy blokkolják a filmet.

Reggiani egyébként közel két évvel ezelőtt szabadult a börtönből és szabadlábon engedésének feltétele a munkába állás volt, így 2014 áprilisa óta tervezési tanácsadóként dolgozik a neves milánói ékszermárkánál, a Bozartnál, akik annak ellenére alkalmazták, hogy 2011-ben még a munka gondolata is elborzasztotta. “Még soha életemben nem dolgoztam és nem most áll szándékozom elkezdeni” – üzente ügyvédjén keresztül, mikor kiderült, hogy nem szeretne börtönmunkát vállalni. 

“Patrizia, miért egy bérgyilkossal öletted meg Maurizio Guccit? Miért nem te lőtted le?” – nyaggatta az egykori előkelőséget egy olasz TV-show vakmerő riportere, aki előzetes egyeztetés nélkül, nem sokkal a szabadulása után bukkant fel Reggiani milánói munkahelyén.

“Nem olyan jó a látásom és nem akartam elvéteni“ – jött a meglepő válasz.

“Oh, mamma mia, ez egyáltalán nem könnyű. Sírtam a tévéműsort követően. Természetesen Patrizia csak viccelt...” – védte meg alkalmazottját Alessandra Brunero, aki üzleti partnerével együtt csak azt szerette volna biztosítani a család 67 éves barátjának, hogy egy tisztes állampolgárhoz méltóan építhesse újra az életét.

Az, hogy irodája előszobájának piros szőnyegén lelőtték a 46 éves Maurizio Guccit, valóban igazi szenzációnak számított az 1990-es években Olaszországban, ahol sokan nem tudták elképzelni, hogy ilyen eset a maffiózó Nápolyon kívül máshol is megtörténhet, nemhogy a puccos Milánóban. A gyilkosság egyébként egybeesett a márka újragondolásával, mivel a családi viszályok ellenére Tom Ford és Domenico Sole segítségével 1993-ban sikerült visszalehelni a Guccit a divatvilágba.

Guccio Gucci 1953-as halála után a vállalat irányítását a fiai vették át, akik csúcsra vitték a márkát és az egyik legünnepeltebb névvé váltak a szakmában. Az A-listás színésznőket öltöztető luxusmárka már a 70-es években 500 millió dollárt kaszált évente. Ennek tudatában semmi meglepő nincs abban, hogy Aldo és Rodolfo Gucci álma az volt, hogy apjukhoz hasonlóan ők is fiaikra bízzák a cég vezetését a haláluk után. De Rodolfo Gucci halála inkább családon belüli viszályokat, mintsem békét és egyetértést szült a dinasztiában.

“A legutolsó, ami még hiányzott a Guccinak, az egy mocskos botrány. A cég az egész drámát megpróbálta figyelmen kívül hagyni és szerették volna, ha más sem vesz róla tudomást” – mondja a veterán milánói író és kritikus, Giusi Ferré, aki szerint a márka folyamatos sikerei háttérbe szorították a gyilkosság kellemetlen emlékeit az elmúlt két évtizedben és az új kreatívigazgatónak, Alessandro Michelének köszönhetően jelenleg az egyik legfelkapottabb luxusmárkák egyikeként tartják számon a szakmában. Ugyan ki emlékszik már arra, hogy a családi vállalkozáshoz egykor olyan szavak tapadtak, mint kapzsiság, szex, halál vagy árulás.

Miután Reggianit letartoztatták, a média elnevezte őt Vedova Nerának (Fekete Özvegynek) és különféle elméleteket gyártottak arról, hogy vajon miért ölte meg volt férjét. Egyesek szerint féltékeny volt Maurizio barátnőjére, mások szerint csak a pénzére hajtott, míg többen úgy gondolják, hogy egyszerűen csak őrült volt. Bár Ferré szerint ezek az állítások közül bármelyik igaz lehet, de volt itt egy jóval mélyebb ügy, méghozzá az, hogy minden erejével azon volt, hogy Guccivá váljon. És ez meglátszott az identitásán. Még a válásuk után is. Dühös volt Maurizióra, hogy lecserélte őt. Még a szabadulása után sem tudta ezt elengedni“ –állítja Ferré, akinek elképzelhető, hogy igaza van, mivel Reggiani 2014-ben azt nyilatkozta a La Repubblica napilapnak, hogy készen áll a visszatérésre és reméli, hogy visszatérhet a cégbe. “Szükségük van rám. Én Guccinak tartom magam, sőt mind közül én vagyok a legjobb Gucci“ – áll a bizarr interjúban.

“Nagyon erős nőnek tartom magam azért, mert túléltem a fogságban töltött éveket. Sokat aludtam. Megöntöztem a növényeimet. Aztán ránéztem a vadászgörényemre, Bambira. Az, hogy velem lehetett egy különös kiváltságnak számított, de sajnos egy rab véletlenül ráült. Egyáltalán nem szeretnék erről beszélni“ – emlékezik vissza a börtönévekre Reggiani, aki hangosan talán sosem mondaná ki, hogy börtönben volt, általában Vittore Residence-ként emlegette a helyet.

Reggiani egyébként egy Milánó melletti kisvárosban született, az anyja pincérnő volt, az apja pedig teherszállítással csinálta meg a szerencséjét. Bár gazdagok voltak, sosem tartoztak a milánói felsőosztály tagjai közé. Mint minden fiatal nő, Reggiani is szerette a szép és drága holmikat és az apja el is halmozta őt bundákkal és gyors autókkal, aminek köszönhetően sikerült bejutni az elitbe. “Egy partin találkoztam Maurizióval és ő őrülten belémszeretett. A Guccik Firenzéből jöttek, így Maurizio is valahol kívülállónak érezte magát“ – emlékszik vissza az özvegy, aki állítása szerint az első időszakban nem sok fantáziát látott a csendes Maurizióban, de a fiatal Gucci végül meggyőzte őt szerelméről és gazdagságáról.

A 24 év körüli pár 1972-ben házasodott össze, annak ellenére, hogy Rodolfo Guccinak nem tetszett Reggiani családi háttere, ahogy erős személyisége is riasztónak tűnhetett. Bár elképzelhető, hogy féltette egyetlen fiát. “Maurizio szabadnak érezte magát velem. Jó csapat voltunk együtt. Rodolfo szíve is megenyhült, amikor világra hoztam lányunkat, Alessandrát és elhitte, hogy tényleg nagyon szeretem Mauriziót“ – mondja Reggiani, aki szerint a család más tagjai sokkal jobban szórták a pénzt, mint ők.

“Szép pár voltunk és persze szép életünk volt. Még mindig fáj, ha erre gondolok“ – nosztalgiázik Reggiani, akinek valóban nincs oka a panaszra, hiszen rengeteget nyaraltak a saját hajójukon, volt faházuk a Saint Moritz-i síparadicsomban, nyaralójuk Acapulcón és farmjuk Connecticutban.

“Az egész akkor kezdődött, amikor Rodolfo 1983-as halála után Maurizio örökölte az apja Gucci részesedésének 50 százalékát. Ettől Maurizio megőrült. Mindaddig én voltam a főtanácsadója minden Guccit érintő kérdesben. De ő a legjobbat akarta és nem hallgatott rám többé. A Gucci azóta elveszítette híres dupla G logóval ellátott presztízsét és ráállt a vászontáska gyártásra” – meséli Reggiani. Maurizio 1993-ra már több millió dollárt vesztett a saját és a cég vagyonából, ezért 120 millió dollárért kénytelen volt eladni részét az Investcorp-nak.

“Gucci úr a karjaimban halt meg“ – emlékszik vissza Giuseppe Onorato, aki az épület egykori portásaként az egyetlen szemtanúja volt a történteknek. “Az elmúlt 21 évben mindennap éreztem egy szúró fájdalmat a bal karomban, ahol eltaláltak. És mindennap hálás vagyok azért, hogy élek. Én szegény ember vagyok, ezért vissza kellett mennem dolgozni a Via Palestro 20. szám alatt lévő irodaépületbe. Mindig rámjön a pánikroham, ahányszor meglátok egy barátságtalan idegent közeledni az épület felé” – mondja Onorato, akinek 142 ezer font, 50.8 millió forint kártérítést ítélt meg kompenzálásképpen a bíróság. Reggiani fizetésképtelennek titulálta magát, ami meglepő, mivel a váláskor 2.5 millió fontot és évi 650 ezer font jutattást ajánlottak fel neki a Gucci ügyvédei, de ezt a jobb üzlet reményében visszautasította.

A fent említett szereplők mellett Paola Franchi élete is fenekestül felfordult a gyilkosság miatt, mivel a szőke és magas Franchi volt az a nő, akivel Gucci már 5 éve együtt élt a halála előtt és a közös esküvőjüket tervezték. Bár a média gyakran ábrázolja elbűvölő aranyásóként Franchit is. “Ha újra láthatnám Mauriziót, megmondanám neki, hogy mennyire szeretem, mert ő volt a legfontosabb ember az életemben. De szerintem azt felelné, hogy ez az érzés nem volt kölcsönös” – gondolkodik reálisabban Reggiani.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.