Ivanka Trump tagadja, hogy bárkitől is lopott volna

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Trump állítólag cipőt koppintott, de pofátlanul visszavág az őt beperlő firenzei Aquazzurának.

A firenzei Aquazzura kreatív igazgatója, Edgardo Osorio nemcsak Steve Maddent perelte be idén koppintásért, hanem a republikánus elnökjelöltségre pályázó Donald Trump 34 éves lányát, Ivanka Trumpot is, aki valószínűleg senkit nem lepett meg azzal, ahogyan reagált az őt ért vádakra – írja a Huffingtonpost.com az év dizájnerperéről.

Pár száz dollár különbség van a két cipő között.
Fotó: facebook.com/footwearnews

A szőke üzletasszony és partnere, Marc Fisher szerint az egész ügyet el kellene felejteni úgy, ahogy van, mivel állításuk szerint ez a per teljesen érdemtelen és a luxusmárkánál kapható cipők nem is tartoznak védjegyoltalom alá. Sőt a márka pénzügyi vezetője, Matthew Burris szerint az egyik legfelkapottabb olasz cipőmárka csak ezzel a húzással akar reflektorfénybe kerülni és hírnevet szerezni magának a piacon.


Tehát Trump kiáll amellett, hogy a vállalatnál semmiféle tisztességtelen dolog, illetve csalás nem történt és annak ellenére tagadják, hogy megsértették volna a kereskedelmi szabályokat, hogy az Aquazzura és az Ivanka Trump lábbelik közötti hasonlóság mind a három esetben igencsak szembetűnő.

Najó, az Aquazzura féle körömcipőnek kicsit magasabb a sarka.
Fotó: facebook.com/footwearnews

De a legbicskanyitógatóbb talán az egészben az, hogy az alperes (Ivanka Trump) kikérte magának az őt ért vádakat, a New York-i bíróságra beadott dokumentumban 65-ször szerepel a tagadás szó, illetve arra hivatkozik, hogy az Aquazzurának nincs elegendő bizonyítéka, így nem fogja tudni bebizonyítani az ellenük felmerült vádakat.

Az eddigi cipőügyes perek azonban nem feltétlenül állnak Trump oldalán, mivel 2012-ben a Christian Louboutin is pert nyert az Yves Saint Laurent ellen, majd nem sokkal később a Gucci perelte be 200 millió dollárra, 44 milliárd forintra a Guess-t, mivel az az egyik modelljükkel szinte azonos cipőt dobott piacra. Az ügy az érdekessége, hogy a Guess féle lábbelit az a Marc Fisher tervezte, aki most Trumpékhoz emelte be az Aquazzura slágertermékeit. A Guessnek akkor 5 millió dollárt kellett kicsengetnie védjegybitorlás miatt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.