Mintást mintással felvenni? Bevállaltam!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A mix & match trend a divatfotókon valóban jól mutat, de lehet ezt hordani a hétköznapokban is? Kolléganőnk kipróbálta!

Amilyen nagy paradigmaváltásnak számít mintást mintással hordani, pont annyira friss fuvallat is azoknak, akik évek óta unottan figyelik a divat önismétlését. Ez a trend amúgy nem annyira új, hírességek és neves divatbloggerek már 2-3 éve hordják, de teljesen más bevonulni egy ilyen szettben a New York-i divathétre, mint felszállni a villamosra egy átlagos hétköznap reggel és munkába menni. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy jóval többen nyitottak már rá itthon is, mint akik élből elutasítják – természetesen őket is meg lehet érteni. A bizonytalankodóknak pedig bátorításul jöjjön az én elmúlt hetem, amit végig mintásban töltöttem a szerkesztőségben.

Impulzusvásárló vagyok, mint sok más nő, bár igyekszem ezt most már kordában tartani, de nem mindig sikerül. Ráadásul a stílusom elég eklektikusnak mondható – fogalmazzunk úgy, bevállalós vagyok a divat terén. Szeretem, ha egy szett egyedi, de közben nem szélsőségesen feltűnő. Ezért tetszett meg annyira a mix and match trend – úgy hatott, mint egy eddig kihasználatlan, izgalmas, új lehetőség. Elkezdtem utánaásni a témának, ebből született ez a cikk, ami nem csak önnek, de nekem is kalauz volt. És úgy döntöttem, hogy ennek alapján ki is próbálom, mennyire egyszerű vagy bonyolult a mix & match jegyében öltözködni!

Hétfő - virágos a virágossal?

"Virágmintás a virágmintással: működhet együtt, de könnyen lehet túl harsány, vagy émelyítően romantikus az összhatás. Szolidabb mintákkal érdemes próbálkozni" – az intés ellenére elég erősen olyan érzésem volt, hogy ezt a két darabot egymásnak találták ki. Egyáltalán nem volt feltűnő, viszont nagyon vidám, igazi nyári együttes. 

Fotó: Gábris Eszter

Kedd - szóval a csíkos bármihez megy?

"A csíkos amúgy is szinte mindennel működik..." – ez a mondás, és tényleg igaz! Ez a leggings önmagában is elég ütős darab, jópár éve megvan, de sosem vettem volna fel mintással. Eddig... viszont a nadrág poénfaktorán sikerült még egyet dobni a csíkos pólóval. 

Fotó: Karip Timi

Szerda - próbáljunk meg három mintásat!

"Lehet az egyik darab egy kiegészítő, például egy mintás cipő vagy táska" – hát legyen! Ez az összeállítás nagy meglepetés volt nekem. Minden darabot hordtam már külön-külön, jó ideje megvannak, de most először jutott eszembe együtt felvenni őket. Minimálisan a trikó is mintás, de ez messziről egyáltalán nem látszik. Azt hiszem, ez a szett volt a kedvencem az összes közül. 

Fotó: Gábris Eszter

Csütörtök - legyen egy csíkos a virágossal

"Egy virágmintás szoknya egy csíkos pólóval együtt elragadó, és nyáron különösen jól mutat" – állítottuk korábbi cikkünkben és nem kamuztunk. Ugyan nincs virágmintás szoknyám, de a lényeg, hogy a csíkos-virágmintás összeállítás nagy klasszikus. Muszáj volt kipróbálni, főleg hogy ez a felső ezzel a nadrággal nagyon adta magát. Külön jó, hogy a nadrág sötétkék-fehér csíkjai visszaköszönnek a trikó virágai között!

Fotó: Gábris Eszter

Péntek - a csíkos póló visszatér!

"Sokszor már az is elég, ha a minták háttérszíne megegyezik, de ha ezen kívül van még egy hasonló színárnyalat a két darabban, az még jobb. A legjobban akkor működik itt is az összeállítás, ha kis mintásat párosít nagyobb mintással." A reggeli kávé keresztülhúzta a számításaimat, így az utolsó nap is egy geometrikus-organikus páros lett a választott, de teljesen más hatású a csíkos póló ezzel a nadrággal, mint a keddi szettben. És tényleg egy kulcsdarab! 

Fotó: Csapó Attila

Konklúzió

Nem gondolom, hogy túl feltűnő vagy kirívó lett volna bármelyik párosítás, de egyedinek egyediek, az teljesen biztos. Nagyon jó játék volt ez az egész és abszolút pozitív hangulatban telt a hetem, de azért ezután sem öltöznék így öt napig egyfolytában. Egy-egy alkalommal viszont simán jöhet!

Amit javasolni tudok, ha ön is kipróbálná: első körben vegye elő az összes mintás ruháját, nézze meg, mik lehetnek jók együtt, esetleg próbálja is fel ezeket, így sokkal könnyebb lesz később a reggeli rohanás közepette egy ilyen összeállítás után nyúlni. Meg fog lepődni, hogy egy jól megválasztott mix & match szett mennyire fel fogja dobni az egész napját!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

yuka
yuka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.