A Calvin Klein szerződtethette le Raf Simonst

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Dior egykori kreatívosa New Yorkba igazol, de komoly változások vannak a Louis Vuitton háznál is.

A Dior tavaly októberben jelentette be, hogy vezetőtervezője, Raf Simons lemond a divatház kreatívigazgatói posztjáról, majd kisebb keresgélés után nemrég bejelentették utódját, Maria Grazia Chiurit, aki a luxusmárka első női dizájnereként fog debütálni a szezonban. A belga Simons lemondásában kitért rá, hogy többek között azért távozik három év után a tekintélyes divatház éléről, mert más dolgokra szeretne összpontosítani, beleértve a saját nevén futó márkáját, magánéletét és a munkán kívüli hobbijait.

Ennek a gondolatmenetnek mond ellent a napokban felröppent pletyka, miszerint a 48 éves Simons a Calvin Klein vezetőtervezőjeként tér vissza a jövőben. Amerika egyik kedvenc márkája ugyanis a legtöbb divatházhoz hasonlóan komoly változások előtt áll, az 1968-ban alapított brand áprilisban vált meg tervezőpárosától, Francisco Costától és Italo Zucchellitől és a hírek szerint a stratégiaváltást fontolgató cég egyesíteni kívánja a női és férfi vonalát a jövőben.

Raf Simons Párizsból New Yorkba igazol?
Fotó: Jacopo Raule / Getty Images Hungary

A kreatív és friss ötletekre vágyó Calvin Klein arculatváltásába pedig kifejezetten beleillik Raf Simons könnyed, modern és elegáns stílusvilága, amellyel minden esélye megvan, hogy új életet leheljen a legendás márkába. Klein egyébként maga is gerjesztette a szóbeszédet egy nemrég adott rádiós interjúban, melyben megemlítette, hogy a szerződés alapján hivatalosan nem fogják bejelenteni, hogy ki lesz az új vezető tervezőjük, de ezt a szakmában már úgyis mindenki tudja. Azt, hogy mi igaz Raf Simons Calvin Kleinhez való leigazolásáról legkésőbb augusztusban vagy szeptemberben a 2017-es tavaszi-nyári kollekciókat bemutató New York-i divathéten egészen biztos, hogy megtudjuk majd.

Nicolas Ghesquière és az LVMH elnökének lánya, Delphine Arnault.
Fotó: Bertrand Rindoff Petroff / Getty Images Hungary

Miközben úgy tűnik, hogy Raf Simons mégis újra munkába áll, addig az LVMH főnöke, Bernard Arnault állítólag azon gondolkodik, hogy lecseréli a Louis Vuitton kreatív igazgatóját, Nicolas Ghesquière-t a Loewe vezető tervezőjére, Jonathan Andersonra. Ugye, megmondtuk, hogy érdemes lesz rá figyelni a jövőben?

Bár a kezdés pontos ideje és a feltételek még ismeretlenek, ugyanakkor a Fashionmag.co.uk értesülései szerint az ügyet aktívan tárgyalják a vállalatnál, amihez olyan divatházak tartoznak, mint a Balenciaga, az Hermés, a Marc Jacobs, az Alexander Wang vagy Christopher Lemaire. Az anyavállalathoz egyébként 70 luxusmárka és egyéb, divattal, borral, ékszerekkel és szállodákkal kapcsolatos cégek is tartoznak. Ennek a gigabevételéhez tesz hozzá a világ egyik legnagyobb luxusmárkájaként ismert Louis Vuitton közel 8 milliárd eurós bevételt évente.

Jonathan Anderson lehet a Louis Vuitton következő sztárja.
Fotó: Victor VIRGILE / Getty Images Hungary

A szakmában azonban a legtöbben egyetértenek azzal, hogy Anderson tekinthető a legpotenciálisabb jelöltnek a 45 éves Ghesquière helyére. Már csak azért is, mivel a bennfentesek szerint Arnault “imádja” Andersont, sőt a lánya, Delphine is nagy rajongója a 32 éves tervező munkásságának. A Loewe kreatívosa ugyanis jól ismert játékos mintáiról és a kortárs művészek munkáiból merített inspirációiról.

“A műteremben dolgozók már várják a távozását, elképzelhető, hogy az októberi kollekció bemutatója után elhagyja a divatházat” – állítja egy forrás, amit megerősít Ghesquière Canal Plusnak adott júniusi interjúja is, miszerint minél előbb szeretné megalapítani saját márkáját, de ennél több részletet nem kíván elárulni.

“Arnault nagyon szereti Andersont, mindenki tudja, hogy oda van érte“ – hívja fel a figyelmet a lehetséges változára egy forrás, de mások szerint is Anderson a legesélyesebb arra, hogy átvegye Ghesquière helyét a Louis Vuittonnál.

Természetesen nemcsak a francia divatház reagál ilyen gyorsan és drasztikusan a luxusipart ért változásokra és visszaesésekre, többen is készek alapjaiban átszervezni a menedzsmentet és a tervező csapatot a siker és zsíros bevétel érdekében. A kiábrándító évet záró Burberry például a napokban szerződtette le Marco Gobbettit, aki a Céline vezérigazgatói posztját hagyta ott a brit luxuscégért. De vezető váltások történtek az év első felében a Diornál, a Cartiernél, a Balenciagánál, az Yves Saint Laurentnél és a Lanvinnál is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.