Alexander McQueenben tekintette meg Katalin saját magát

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Vogue 100 londoni kiállítására volt hivatalos a hercegné. És már azt is tudjuk, hogy hívják a királyi család hörcsögét.

Galéria ikon

13

Galéria: Alexander McQueenben tekintette meg Katalin saját magát
Fotó: Ian Gavan / Europress / Getty

Katalin hercegné ismét ellátogatott a Nemzeti Portrégalériába: először arról írtunk, amikor 2013-ban tekintette meg saját szörnyű portréját, majd arról, amikor első terhesruhájában látogatott múzeumot. Most ismét saját magát tekinthette meg a galériában, de ez alkalommal nem béna festmény, hanem menő fotók készültek róla, mégpedig a júniusi brit Vogue címlapjára.

Ezzel párhuzamosan megnyílt a Nemzeti Portrégalériában a "Vogue 100: A Century of Style" című kiállítás, mely a lap brit kiadásának 100 éves fennállását ünnepli. A brit Vogue-ot 1916-ban indították, azóta több mint 280 megjelent lapszám áll a kiadó, a Condé Nast raktárában, többek közt ezeket állítják most ki a Nemzeti Portrégalériában, Londonban. Katalin a kiállítást május 4-én a galéria vezetőjével, Nicholas Cullinannal és a brit Vogue szerkesztőjével, Alexandra Shulmannal nézhette meg – írja a Daily Mail.

A hercegné az alkalomra egy púderszín együttest választott, a ruha egy több mint 2000 fontos Alexander McQueen, melyet nem először visel – a csinos rózsaszín szettet 2014-ben láthattuk Katalinon az ausztrál turnén. Ez alkalommal a hercegné színben illő clutchot és magassarkút vett fel a könnyű gyapjúruha mellé és sminkje is hasonló tónusú, visszafogott volt. Ennyi halványság mellé jól illett a hangsúlyosabb, 2000 fontos Monica Vinader gyémántnyaklánc, a hozzá való fülbevalóval és a hercegné órája is szépen kivillant a pasztellszín összképből.  

Galéria ikon

13

Galéria: Alexander McQueenben tekintette meg Katalin saját magát
Fotó: Max Mumby/indigo / Europress / Getty

A hercegné a galériában elbeszélgetett a fotóssal is, Josh Olinsszal, aki megdicsérte, hogy remek modell volt, mivel a képeken egyáltalán nem jön át, hogy a januári hidegben készültek. Május 4-én egyébként a hercegné három hivatalos megjelenésen is részt vett, reggel egy Michael Kors Collection kabátot viselt, melyet már szintén megvillantott az ausztrál turnén, L.K. Bennett clutchot (185 font) és cipőt (195 font) választott hozzá.

Délelőtt az Anna Freud központba egy szürke, 800 fontos Roksanda ruhát vett fel – ezt is viselte már korábban, 2011-ben és 2012-ben. Az Anna Freud központban egy nagyon fontos dolgot árult el a királyi családról Katalin: a gyerekeknek van egy hörcsögük, Marvin, aki vidéki lakukban él, Anmer Hall-ban, ahol jelenleg az egész család is pecózik. A hörcsögről sajnos nincs kép, amint lesz, közöljük!

Galéria ikon

13

Galéria: Alexander McQueenben tekintette meg Katalin saját magát
Fotó: Zak Hussein / Europress / Getty
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.