Megnéztük, honnan érkeznek a ruhák az üzletekbe

Olvasási idő kb. 8 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hat márka 30-30 termékének címkéjét néztük meg, majd levontuk a tanulságokat.

Bár nemsokára három éve, hogy megtörtént az 1100 halálos áldozattal járó bangladesi tragédia, úgy tűnik, a többek között a GAP-et és a H&M-et ruhákkal ellátó ország exportja nemhogy nem csökkent, de még nőtt is. Ez adta az ötletet, hogy elmenjünk néhány fast fashion üzletbe és megnézzük a címkéken, hogy vajon melyik országból érkeztek a termékek. Gyanúnk beigazolódott: európai országot alig találtunk a ruhákba varrva, ázsiait viszont annál többet.

A FashionLaw szerint október és január között a kiviteli érték 9,3 milliárd dollár, azaz 2500 milliárd forint volt (ez Magyarország éves költségvetésének ötöde), ami 14 százalékkal nagyobb, mint az előző évi adat. A bangladesi gyártatást egyébként az ár teszi vonzóvá: Mianmar és Srí Lanka mellett itt a legolcsóbb a munkaerő: az egyhavi bér 68 dollár, azaz 18 ezer forint körül alakul – Kínában négyszer ennyit kapnak a dolgozók. Ennek tudatában mentünk el hat üzletbe (H&M, Pull&Bear, C&A, Reserved, Mango és Springfield), hogy mindenhol 30-30, véletlenszerűen leemelt termék címkéjén megkeressük a helyet, ahol összevarrták.

Bár az esetek nagy részében csak ázsiai országra bukkantunk, azért akkor sincs nagy ok az örömre, ha éppen a táskánkba Made in Italy (azaz Olaszországban készült) címke díszeleg, ugyanis ezzel sokszor csak trükköznek a kereskedők. (Ha érdekli, hogyan, itt elolvashatja.) A termékek kiválasztásánál egy dologra ügyeltünk: hogy ne egy felsőből vagy nadrágból nézzünk több színt, hanem lehetőleg minél változatosabban állítsuk össze a rögtönzött listánkat.

Először a svéd H&M-be mentünk, ahol az általunk véletlenszerűen kiválasztott ruhák és kiegészítők negyede Bangladesben készült. Minden másodikban Kínát jelölték meg mint anyaország, de akadt török és pakisztáni címke is.

 

Az Inditex üzletei közül a Pull&Bearbe mentünk be, ahol eléggé vegyes kép fogadott: kínai csak a cuccok negyede volt, a többin pedig főleg Pakisztán és Portugália, illetve Banglades, Vietnam, India és Kambodzsa osztozott. 

 

Ezután a szomszédos C&A-ba tértünk be, ahol nagy meglepetésünkre nem találtunk a címkén arra utaló feliratot, hogy hol készült volna a termék. Megkérdeztem az egyik eladót is, aki azt felelte, „úgy néz ki, nem kötik az orrunkra, hogy honnan származnak". Mivel ezt furcsálltuk, ezért megkerestük a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot is, hogy segítsenek nekünk tisztázni, melyek azok az adatok, amelyeket mindenképpen fel kell tüntetni a terméken. A gyors válaszból megtudtuk, hogy bár az azonosítót és a gyártót (harmadik országból származó áru esetén az importálót is) fel kell tüntetni az üzletnek, a származási helyet nem. Viszont ha úgy dönt a márka, hogy beleírja a címkébe ezt az információt, akkor annak valósnak kell lennie.

A sort a lengyel Reserveddel folytattuk, ahol a H&M-hez hasonlóan Kína és Banglades dominált, viszont minden tizedik ruhadarabot Indiában készítettek el.

 

A nagyon fontos kérdést feltevő, egyébként spanyol Mangónak nem kell sokat szállítani a ruháit gyártás után, ugyanis tízből négy a szomszédos Marokkóban készül. A fennmaradó hatvan százalék nagyjából egyenletesen oszlik meg Kína, Törökország és Vietnam között.

 

Utolsónak a szintén spanyol Springfieldbe mentünk el, ahol a termékek szinte pontosan kétharmada származott Bangladesből, de elég sokszor futottunk bele pakisztáni, illetve mianmari címkébe is. Tanulságot nagyon nehéz levonni úgy, hogy nincsen rálátásunk a teljes folyamatra, gondolatébresztőnek viszont lehet, hogy megteszi.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.