Döntsük el: menő vagy ciki az övtáska?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A normcore után két évvel ez a trend is visszatért - mondjon róla ítéletet!

Két éve, hogy berobbant a normcore, így éreztük, hogy nem kell sokat várni arra, hogy újra divatba jöjjenek az övtáskák. Igen, azok, amik édesapáink derekán lógtak pár évtizeddel ezelőtt a balatoni nyaralás során és amiket a taxisok még ma is előszeretettel használnak - igaz, egy kicsit szofisztikáltabb formában. A szerkesztőséget egyébként megosztotta ez a trend, alább elolvashatja, hogy miért, megnézheti, milyen fazonokat kapni most, aztán pedig szavazhat.

Általában elég sok hülyeségre nyitottak vagyunk, az ellentábor itt is inkább a praktikumra (vagyis annak hiányára) hívta fel a figyelmet. Szerintük nincs olyan élethelyzet, ahol bevethető lenne: mivel a legtöbbe csak a pénztárca, a telefon és az iratok férnek el, így buliban lenne indokolt a viselésük - viszont ki az, aki övtáskával megy el szórakozni? Minden más esetben azért ennél jóval több dolgot cipelünk magunkkal (a hangsúly itt a jóval szón van), így hacsak nem a divatblogunkra pózolunk egy-egy fotó erejéig (szigorúan vállra ejtett kabáttal), nem érdemes beruházni egyre.

A bal oldali már készlethiányos (legutoljára 9 fontba került), a középső 15, az utolsó 20 font - mindhárom az Asos-ról.
Fotó: asos.com

A vitaindító darab egyébként az Asos oldaláról származik (képünkön a bal oldali) - ebből a szempontból a webshop egy paradicsom, így ha övtáskára vágyik, ott nézzen szét. Valóban csábító egyébként, hogy mindkét kezünk szabad, így nem kell egy kisebb clutchot szorongatni, de valljuk be, nem sokan vagyunk, akiknek szüksége lenne plusz optikai erősítésre a derék vagy csípő tájékán. Ráadásul, ha már szabad kéz, akkor inkább a hátizsákok, azokat jól meg lehet tömni. Aztán ki tudja: lehet, hogy mint számos más trendnek, végül ennek is beadjuk a derekunkat - ha ön is ezt látja valószínűnek a saját helyzetét tekintve, esetleg már be is szerzett egy darabot, nyomjon a MENŐ gombra, ha viszont el nem tudja képzelni, hogy ezt viselje vagy már attól is rosszul van, hogy másokon látnia kell majd, kattintson a CIKI-re.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.