Képzelje, a nem látókat is érdekli a saját öltözködésük
Az, hogy a divat egyre több társadalom érzékenyítő projektet hív életre, nem újkeletű jelenség: sosem csak csendes szemlélő volt, mindig együtt lélegzett az adott kor társadalmi történéseivel, és nem ritkán reflektált szőnyeg alá söpört, vagy épp nagyon is aktuális problémakörökre. Ez a tendencia a 2010-es években egyértelműen a szépség diverzitása felé fordult, utat nyitva a sérült emberek előtt.
Szerencsére a társadalom elfogadókészségét célzó törekvések itthon is egyre több alkalommal hallatnak magukról, legutóbb a hazai Joy magazin tett egy határozott előrelépést azzal, hogy Down- szindrómás modellt szerepeltetett egyik divatanyagában, most pedig a divatszakma különböző szegmenseiből fogtak össze a szakemberek, hogy egyértelművé tegyék: a divat szeretete, az önálló stílus iránti igény nem a látás függvénye.
Bajrami Netta, a Nekem is van kedvenc színem projekt ötletgazdája sokszor próbálta már elképzelni, milyen lehet az élet nem látóként. Úgy gondolta, hogy lamentálgatás helyett indítványoz egy olyan közös együttműködést, amelyben hazai divattervezők; Dori Tomcsanyi, KELE Clothing, Ykra, és a Vakok Állami Intézete közreműködésével bemutatja, hogy az öltözködés, mint önkifejezési eszköz nem csak minket, látókat érdekel és pláne nem csak a mi privilégiumunk. Hogy erről mást képzel az átlag, nem új dolog, ugyanis a - megfelelő tudás hiányában,- még mindig hajlamosak vagyunk sztereotípiák alapján képet alkotni a fogyatékkal élőkkel kapcsolatban. Így az sem meglepő, hogy előítéletekkel és mindenféle címkékkel látjuk el azokat a látássérülteket, akik valamilyen oknál fogva nem úgy néznek ki, ahogy a mi szemünknek jól esne, sőt, hajlamosak vagyunk arra is, hogy a külső megjelenést a nem látó számlájára írjuk. Pedig ez náluk pont fordítva működik: a környezet őszinte, jó szándékú és megfelelő módon kommunikált reakciója az, ami támpont lehet számukra, hogy megfelelő módon kialakíthassák a saját stílusukat, megjelenésüket.
De sokszor egymásnak sem szólunk, nemhogy egy idegen látássérültnek
Gondoljunk csak arra, amikor egy hosszú napból hazatérve, az előszobatükörbe pillantva azt látjuk, hogy a délelőtt folyamán elfogyasztott csokikrém maradványa bizony ott figyel a szánk sarkában. Természetes, ha bosszankodunk, hogy sem Timi a meetingen, sem Kata az ebédnél, vagy Józsi a taxiban nem figyelmeztetett minket, ugyan töröljük már meg magunkat egy szalvétával, mert így inkább hajazunk egy maszatos óvodásra, mint konszolidált felnőttre. Ez a teljesen hétköznapi, és amúgy roppant bosszantó eset jól szemlélteti, hogy a látássérültek mennyire ki vannak szolgáltatva a környezetük visszajelzéseire és rámutat arra is, hogy az esetleg nem túl előnyös ruha, vagy pecsétes felső nem feltétlen jelenti azt, hogy az illető nem igényes magára, nem érdekli a külseje, az öltözködés vagy a divat. Legtöbbször ennek a hátterében csak az az egyszerű tény áll, hogy nem látja önmagát és nincs, aki őszintén elmondja neki mi az, amin esetleg finomítani, változtatni kellene.
A projekt modellje, Kovács Judit szerint a látók túlságosan előzékenyek, (ál)tapintatosak a nem látókkal, (meg egymással szemben is), így a legtöbbször nem szólnak, ha azt látják, hogy folt van a nadrágon, láthatólag összefogta valami a ruhát, vagy esetleg nem áll jól az ember haja. "Pedig sok esetben hálásak lennénk ezekért az odafigyelő megjegyzésekért, természetesen a megfelelő tálalásban, hiszen egy foltot például még tapintással sem tudunk észrevenni a ruhánkon” - magyarázza Judit.
Amúgy meg mindenkinek voltak kínos stílusbakijai
Elég csak visszatekintenünk saját tizenéves éveinkre, amelyeket a szüleink valószínűleg egyetlen összefüggő lidércnyomásként éltek meg, és tekintve, hogy hol melltartó méretű felsőben, hol XXXL-es elnyűtt pulcsikban léptünk ki az utcára, az a csoda, hogy ép ésszel megúszták az átváltozásainkat. Bár Juditnak kimaradtak ezek a nagy kilengések, bevallása szerint számára sem volt könnyű rátalálni a saját stílusára: "Valószínűleg nem is ment volna a támogató környezetem segítsége nélkül, akik azt is megmondták, ha valami nem divatos rajtam, vagy nem előnyös számomra. Ahhoz, hogy tudjam, mi áll jól és milyen stílus áll hozzám a legközelebb, szükség volt a családom, a barátaim visszajelzéseire, ezekből vontam le a következtetéseimet” – meséli, majd hozzáteszi, hogy mindezt komoly bizalmi viszonyt is jelent, hiszen mások szubjektív véleményére, szépérzékére kellett hagyatkoznia.
Mára kiforrott öltözködési stílusa van, ami hitelesen tükrözi az egyéniségét is. "Jobban preferálom a kicsit lazább, sportosabb ruhákat, most például fekete, szűk szárú nadrágot, narancssárga felsőt viselek”- meséli, mire én egy kicsit feszengve, de végre kibököm a kérdésemet: hogyan tudja kiválasztani a szekrényből a megfelelő színű ruhát? "Nálunk ez egy kicsivel több odafigyelést és rendszerezést igényel. Ugyan vannak már színfelismerő szerkentyűk, de ezek még mindig sokszor tévednek, ezért én a rendszerezés híve vagyok, szín szerint pakolok a szekrényemben, ugyanis számomra az emlékezet sokat segít abban, hogy tisztában legyek öltözékemmel. A ruhatárat célszerű úgy megválasztani, hogy ne lőhessen nagyon mellé az ember. Néha-olykor-olykor megkérek valakit arra, hogy segítsen a ruhák rendszerezésében, esetleg a viseltesebbek kiszortírozásában - magyarázza.
Köszönik, nem kérnek a megkülönböztetésből
Judit úgy gondolja, hogy bár a látássérülteknek más az öltözködés mechanizmusa, és az is vitathatatlan, hogy ehhez sokszor szükségük van egy külső szemre, de a divattervezőknek, ruhagyártóknak nem kell úgy tekinteni a látássérült vásárlókra, mint egy különálló csoportra, akiknek speciális igényeik vannak a ruházkodással kapcsolatban. "Csak arra vágyunk, mint bárki más, általában az tetszik meg nekünk is, mint a velünk egykorú látó fiúk és lányok számára” - mondja Judit, ami érthető is, hiszen a látássérültek bár máshogy érzékelik a világot, lényegében ugyanolyanok, mint látó társaik, hasonló célokkal, vágyakkal, igényekkel. Pont ezért a divattervezők nem is készítettek speciális ruhadarabokat erre a projektre, viszont arra odafigyeltek az alkotók, hogy az általuk kiadott kiadványban Braille írással is feltüntessék a szöveget, amelynek használatát szíves figyelmükbe ajánljuk minden szolgáltató számára, aki nemcsak a látókat tekinti potenciális vásárlóinak, ügyfeleinek.
