Két új érdekes üzlet nyílt a héten

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Konfekcióban használt ruhát, a Judas-ban főként márkás cipőt és táskát vehetünk olcsón.

Ritkaság, hogy egy héten kapásból két érdekes üzlet is nyíljon Pesten, most ez történt: a Facebookon egy ideje már tevékeny Judas beköltözött a Madách térre, a december óta készülődő Konfekció pedig a Rákóczi tér mögötti Víg utcában várja a vevőket.

Judas

A Judast leginkább azoknak ajánljuk, akik szeretnének egy jópofa Vans cipőt, de nem 20 ezerért, hanem mondjuk 3-6 ezer forintért, és nem zavarja őket, hogy esetleg már használt adott darab. De a cipőkön kívül Kiss Gábor nagyon menő bőrhátizsákjait, Björn Borg és Vans mintatáskákat és Komono napszemüvegeket is lehet kapni a Telep emeletén berendezett kis helyiségben. Nomeg jóízléseel öszeválogatott vintage szekció is van, valamint egy sornyi márkás farmer (többek közt Acne és Cheap Monday gatyákkal). Érdemes benézni, mert tuti szembejön egy jó Vans, vagy akár egy teveszín vintage kabát jó áron, de ha mégse találna semmit, még mindig ihat egy kávét a földszinten.

Judas

Cím: Budapest, VII., Madách út 8, a Telep első emeletén

Nyitvatartás: H-P: 12:00-20:00, Szo: 16:00-20:00

Mi kapható: Vans, Björn Borg, Komono, Gabor Kiss Handbags, válogatott secondhand

Facebook oldal

Galéria ikon

23

Judas: új bolt nyílt a Telep emeletén, tele Vans cipőkkel
Galéria: Judas és Konfekció: két új érdekes bolt Pesten
Fotó: Judas/Facebook

Konfekció

A Konfekció merőben új kezdeményezés egy olyan helyszínen, mely ugyan kiesik a turisták hetedik kerültei romkocsmás útvonalából, mégis könnyen elérhető. Vida Vera és Oltai Kata válogatják össze és adják el a punkos, retro készletet, mely egyelőre hatalmas, szinte kifolyik a kis üzletből. A ruhák egy része saját, az árak alacsonyak, a kincskeresési élményfaktor magas, a lányok kedvesek, egyszóval teljesen szórakoztató az egész. A csütörtökön megnyitott boltba ráadásul lehet vinni ruhákat eladásra, plusz a Kék Ló Fashion Pub is úgy gondolta, hogy a Víg utcában nyitja újra a Kazinczy utcában bezárt egységét, szóval érdemes elhagyni a bulinegyedet és körülnézni a Blahán túl is: a konfekciósok ugyan nem írták le, hogy a nyolc az új hét, de mi megtehetjük.

Konfekció

Cím:Budapest, VIII., Víg utca 22.

Nyitvatartás:Szerdától szombatig 14:00-tól 19:00-ig

Mi kapható: vintage, retro, punkos, átalakított, laza ruhák, cipők, kiegészítők

Facebook oldal

Galéria ikon

23

Konfekció
Galéria: Judas és Konfekció: két új érdekes bolt Pesten
Fotó: Konfekció/Facebook

Ha már egyszer bementünk a városba...

... akkor benéztünk a Humana Vintage-be is, ahol nemrég volt árucsere, úgyhogy úgy számoljon, hogy egy csinos blúz 2-3 ezer forint között, egy táska 1300-2300 forint közötti összegbe kerül. Pozitívum, hogy egyáltalán nincs olyan taposás, mint az árucsere előtti, 300 forintos napokon, úgy lehet válogatni, mint egy jópofa butikban, miközben baromi olcsó még teljes áron is minden hangulatos retro holmi. 

Elszaladtunk a Csóra Cipőbe is, a Lehel térhez, ahol azt tapasztaltuk, hogy megtelt a bolt Adidas Superstar-okkal, többféle színben és méretben, úgyhogy ha szeretne 2016 tavaszán ugyanúgy öltözni, mint minden tini, feltétlenül szerezzen be egyet: míg márkaboltban 25 ezer egy ilyen lábbeli, a Csórában (alig) használtan 5-7 ezer forint közötti áron szerezhet ilyen cipőt.

Galéria ikon

23

Csóra: tele van a bolt Adidas Superstarokkal, általában 5-7 ezer forint között alakul az áruk, de van 17 ezres is.
Galéria: Judas és Konfekció: két új érdekes bolt Pesten
Fotó: divany.hu
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.